2010. április 21., szerda

Megint homeopátia

Nemrégiben Homeomamival beszélgettem, aki a homeopátiás gyógymód gyakorlati alkalmazáshoz nyújtott segítséget. Most Dr. Asbóth Júliát, a Nők Lapja Cafe szakértőjét kérdeztem a homeopátiás gyógymód eredetéről, és a biztonságos alkalmazásához való fontos tudnivalókról.

Néhány évvel ezelőtt a hagyományos gyógymód mellett megjelent a homeopátia. Ez egy fiatal módszer, vagy régebbre vezethető vissza?

A homeopátia megalapítója Samuel Hanemann. Ő alkalmazta gyógyításaiban először a hasonlóság elvét, melynek értelmében a páciens azt a gyógyszert kapja homeopátiás hígításban, ami töményen, hígítás nélkül egészséges emberben a beteg panaszaihoz hasonló tüneteket kiváltja. A Hasonlóság elvét Hippokrates évszázadokkal korábban már legírta, de a tényleges gyakorlati megvalósítás Hanemann érdeme.
A homeopátiás gyógyszerek speciális eljárással készülnek, az alapszabály több mint 200 éve változatlan. A gyógyszer neve mögött feltüntetett szám a hígítás mértékére utal a C betű 100-as, a D 10-es hígítást jelent.

Hogyan alkalmazhatók ezek a szerek, illetve mikor milyen hígításban?


Az adagolás és a hígítás (más szóval potencia) kiválasztása meghatározó.
Akut betegségnél kezdetben az alacsony hígításból (pl. C5) akár óránként is szükséges lehet a szer bevétele, amit a javulás függvényében lehet csökkenteni.
Közepes hígításból (pl. C9) napi 2-4 alkalommal, magas hígításból (pl. C15 vagy C30) általában napi 1 x 5 golyót ajánlott bevenni.
A gyógyszer bevételét az akut panasz javulásával párhuzamosan csökkenteni lehet, majd egy idő után el kell hagyni.
A mennyiség az állapottól függ. A kor, a testsúly nem befolyásolja.

Mire kell odafigyelnünk homeopátiás szer alkalmazásakor?

A bevételnél fontos, hogy a szer tiszta nyálkahártyáról tud felszívódni, ezért evés-ivás-fogmosás előtt 25-30 perccel korábban kell a golyócskákat a nyelv alá helyezni, vagy elszopogatni. A szedés ideje alatt a mentolos, kámforos cukorkák, rágógumik, szájvizek használata nem javasolt, sőt ilyen jellegű bedörzsölő szereket is érdemes kerülni.
Az eredményes homeopátiás kezelés feltétele, hogy a szervezet saját gyógyító erői működőképesek legyenek. A helyesen kiválasztott szer hatására a blokkolt öngyógyító folyamatok beindulnak és elkezdődhet a gyógyulási folyamat.
Bizonyos állapotok, betegségek kezelése a szervezet energiáinak hiánya miatt a homeopátia önmagában nem jöhet szóba, de kiegészítő gyógymód és hatékony segítség lehet akár nagyon súlyos állapotban is.

Vannak e olyan állapotok, amikor nem javasolt a homeopátiás kezelés? Kifejezetten a várandósságra vagy szoptatásra gondolok, illetve csecsemők gyógyítására.

Várandós, szoptató kismamák számára ideális, mivel mellékhatás-mentes, allergiától nem kell tartani. Egyéb gyógyszerekkel együtt is szedhető, legfeljebb ne egyszerre történjen a bevétel, de a kölcsönhatás gyakorlatilag kizárt. Minden életkorban alkalmazható.

Hogyan adjuk be a gyógyszert kisgyerekeknek, csecsemőknek?

Kisbabáknak a golyócskákat össze kell törni, és kevés vízben feloldva megitatni.

A potenciák helyettesíthetők, vagy kizárólag az előírt potenciát alkalmazzuk?

Célszerű az orvos által javasolt potenciájú gyógyszert megvenni, ahhoz ragaszkodni. A magasabb potenciájú szer többféle hatással van a szervezetre, amire nincs minden esetben szükség. Előfordulhat, hogy egy ajánlott magas hígítás helyett az alacsonyabb potencia nem kívánatos hatást idéz elő, ami kellemetlen, esetenként veszélyes is lehet.
Ilyen történhet akkor, ha váladékozással járó panaszt kezel valaki helytelenül. Erre példa lehet a fülgyulladás. Az alacsonyabb hígítás mellett fokozódik a váladéktermelés, ami fokozódó fájdalommal, dobhártya repedéssel járhat.

A homeopátiás gyógyszerek laktózt tartalmaznak. A laktóz érzékenyek és tejfehérje allergiások szedhetik ezeket a gyógyszereket?

Többféle gyártó készít homeopátiás gyógyszert, tejcukor érzékenyeknek érdemes a kisebb méretű golyócskákat vagy a cseppeket beszerezni, hogy a laktóz burok ne okozzon problémát.

Milyen hibákat követhetünk el, ha orvosi felügyelet nélkül alkalmazzuk a homeopátiás gyógymódot?

A homeopátia szerencsére a teljes mellőzöttségből kikerült az érdeklődés középpontjába, ez örvendetes tény. Ugyanakkor nem szabad arról elfeledkezni, hogy gyógykezelésről van szó, aminek szabályai vannak. A mellékhatás-mentesség a recept nélküli elérhetőség sokakban azt az érzetet kelti, hogy könnyű módszer, a gyógyítás is egyszerű. Kinyitom a könyvet, elolvasom és már tudom is, hogy mit adjak. Nem egészen ez a helyzet. Az eredményes gyógyítás több tényezőtől függ, ezek közül a legfontosabb, hogy az állapotot helyesen ítéljük meg, vegyünk igénybe minden szükséges eszközt a korrekt diagnózishoz. Ehhez szükséges az orvosi végzettés, a gyakorlat és tapasztalat. Egy náthát, lázkiugrást, hasmenést nyugodtan kezelhet a szülő, de itt is figyelni kell a kísérő tünetekre. Az indokolatlan elesettség, kiszáradásra utaló jelek, feltűnő bágyadtság orvosért kiált. Óva intenék mindenkit attól, hogy más gyerekét kezelje, óriási felelősség.
Tisztázatlan eredetű, vissza-visszatérő panaszok házilagos kezelése is veszélyes lehet. Nem maga a homeopátiás gyógyszer árthat, hanem az esetleges késlekedés.

Fentiek betartása mellett jó szívvel ajánlható kisgyermekes szülőknek fogzással járó panaszok (nyűgösség, hasfájás), könnyebb nátha, lázas állapot, utazási betegség, sérülések, csípése jelentkezése esetén.

Kérdéseimre válaszolt:

Dr. Asbóth Júlia
Bőrgyógyász-homeopátisá orvos az
NLC álalndó szakértője
Tel: 06-30-684-6122




2010. március 16., kedd

Elválasztás


Mint szinte minden anya, én is szoptatni AKARTAM
.

Hála Istennek és annak, hogy Ambrus is AKART szopizni, ezzel nem is volt semmi gond. Igény szerint szoptattam, és úgy terveztem, hogy sokáig szoptatom. Konkrét elképzelésem nem volt, hogy meddig, de azt tudtam, hogy "sokáig". Titkon pedig azt reméltem, hogy majd ő dönti el meddig.

Az első szopi kiváltások nehezen mentek. 10 hónapos koráig nem is váltottunk ki egyet sem. Ha akartam volna, se tudtam volna, mert nem volt hajlandó szilárd ételt enni. Márpedig valamit ennie kellett, hát szoptattam. Amikor már stabilan evett tízóraira, akkor elhagytuk a délelőtti szopit. Nagyon hiányzott neki. Sírva hívott a szobájába, mutatta a fotelt, és szinte könyörgött, hogy szopizni akar. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne szoptassam meg. Mert mindig arra gondoltam, miért ne, ha csak ennyi kellene, hogy megnyugodjon. De tudtam, hogy ha már így döntöttem, és főleg, hogy bele is kezdtem, végig kell csináljam. Mindig megpróbáltam inkább elterelni a figyelmét, több - kevesebb sikerrel. Közben különösen odafigyeltem arra, hogy megkapja a figyelmet, amit igényel, és hogy sok öleléssel, összebújással, pótoljam a szopi adta melegséget, ölelést. Viszonylag hamar elfelejtette. A délutáni szopit ugyanígy hagytuk el. Egy évesen már "csak" reggel, ebéd után, este és éjjel (néha megszámlálhatatlanszor) szopizott. Ebéd után leginkább az elalvás miatt. Ennek elhagyása volt a legnehezebb. Ekkor már 17 hónapos volt. Esténként már nem cicin aludt el (igaz, a cicimet fogva, de mégsem szopi közben), hát úgy éreztem, itt az idő. Az első alkalommal nagyon dühös lett. Ütött-vert, ahol ért. Dühből. Én meg hagytam. Hagytam, had adja ki a haragját. Hamar lecsillapodott, és már "csak" keservesen sírt. Hiába öleltem, vigasztaltam, nem tudtam megnyugtatni. Egy idő után elfáradt, és elaludt. Másnap már nem volt dühös, de csalódottan sírt. Harmadnap már sírás nélkül, úgy ment az elalvás, mint este.

Nem sokkal ezután az éjszakai szopit is megtagadtam. Egyszer sírva kérte, de hamar elfogadta, hogy nincs, és vissza is aludt szépen. Már csak vacsora után szopizott. Azt vettem észre, hogy ha nem szólok, hogy mehetünk szopizni, akkor neki eszébe se jutott, néha pedig csak az élmény kedvéért szívott bele párat, aztán szaladt apához játszani, ezért úgy döntöttem, hogy 1,5 éves koráig szoptatom még, aztán elválasztom. Utolsó este elmondtam, hogy ma szopizunk utoljára, el fog fogyni az összes tejcsi. Aznap jó sokáig szopizott, mintha meg akart volna győződni róla, hogy tényleg elfogy :)

Másnap egyáltalán nem jutott eszébe, és azóta sem. Néha megmutatja a fotelt, és mondja, hogy ott szopizott, vagy odateszi a macikat szopizni, de nem kéri. Megadta, amit szerettem volna, hogy ne fájdalmas elválás legyen. Ő döntött így, ő akarta így. Sérelem nélkül búcsúzott el az élménytől. Pedig nekem hiányzik :)

Ami pedig a tej elapadását illeti:
Állítólag 40 napig is eltarthat amíg elapad a tej. Én mindig csak annyit fejtem ki a mellemből, hogy ne feszüljön. Kb. 5-6 nap után egyik reggel arra ébredtem, hogy "üres" a mellem. Nem volt se mellgyulladás, se fájdalom. Pedig egyesek szerint senki nem ússza meg mellgyulladás nélkül. Jelentem, nekem sikerült! :)

2010. február 23., kedd

Komplikáció mentes és gyors szülést kívánok!

Mint szinte minden nőnek, nekem is az egyik legnagyobb vágyam volt az életben, hogy valakinek én legyek az édesanyja.
 

Nagyon sok mindenen mentem keresztül

életem eddigi 33 éve alatt, rengeteg betegség (sokízületi gyulladás, magas vérnyomás…) mellett több műtéten, első sorban hasi műtéten is átestem. Ezek között egy petefészek ciszta műtét is volt, ami során egy kis orvosi műhiba történt, így nagyon féltem, hogy olyan végzetes kárt okoztak, ami befolyásolja majd a teherbe esést.
2007-ben, amikor összeházasodtunk a párommal tudtam, hogy ez előbb-utóbb kiderül. Lelkem mélyén nagyon féltem az időtől, attól, hogy vajon meddig kell próbálkoznunk majd, hogy összejöjjön, mégis hittem azt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
 
Azt is tudtam, hogy mindehhez a legjobb formába kell hoznom magam. A rengeteg beszedett gyógyszer kiürítésére nagyon komoly diétába és méregtelenítésbe fogtam egy homeopátiás orvos segítségével, a meggyengült fizikai állapotom megerősítésére hetente háromszor a kondi teremben kezdtem a napomat és egy személyre szabott, ízületkímélő edzéssel sikerült visszanyernem erőnlétemet.
  
Mindennek a közel 1 évig tartó munkának és valami földöntúli segítségnek köszönhetően az első teszt már pozitív lett. Nem győztem hálát adni a sorsnak, és próbáltam hitemet továbbra is fenntartani abban, hogy eztán is minden ilyen nagyszerűen fog működni. Ez megdőlni látszott az első trimeszterben, amikor is hormonálisan az ízületeim mondták fel teljesen a szolgálatot, és szó szerint hetekig nem bírtam lábra állni. De végül a második trimesztertől beállt minden a normális kerékvágásba, onnantól kezdve nagyon élveztem minden percet.
Az izgalommal teli várakozás mellett időnként pánikszerű rettegés töltött el, ha a szülésre gondoltam. Csodálkoztam is magamon, hiszen tényleg nagyon sok fájdalmon vagyok túl, de ez teljesen ismeretlen terület volt számomra. Félelmem abból is adódott, hogy tudtam, a szülés során is mindennek jól kell működnie, még véletlenül sem történhet semmi, ami miatt császármetszésre kerüljön sor. Sajnos a korábbi laparoscopiás petefészek ciszta műtétem során a már említett műhiba miatt másnap újra a műtőben kötöttem ki, de ekkor már „rendesen felvágtak”. Majd pár hónappal később kiderült, hogy szövődményre hajlamos vagyok, és a beleim minden egyes hasi műtétet követően összecsavarodnak, amit egy elég komoly műtéttel lehet csak megszüntetni. Ebből a műtétből nekem pár hónapos eltéréssel szintén kettő jutott.
Így komplett szabásmintával a hasamon és a fenti előzményekkel vágtam neki a szülésnek.

 

Mivel a vérnyomásom az utolsó hónapban megugrott, orvosom a kardiológus javaslatára befektetett. Március 6-ra voltam kiírva, és előtte 1 héttel, egy szép pénteki napon feküdtem be a Szent Imre kórház szülészetére. Ekkor már éreztem, hogy hamarosan megérkezik Marci.
Az első fájásaimat vasárnap hajnalban éreztem meg. Bár rendszeresen jöttek, azt nem tudtam volna megmondani, milyen időközönként, mivel közben mélyen aludtam. Laikus lévén jósló fájásoknak tituláltam őket amit meg is erősített az, hogy a reggeli zuhany után elmúltak. De csak egy időre. Délután 4-kor már 20 perces fájásokkal ültem a váróteremben látogatóimmal. Próbáltam viccelődni a férjemmel, hogy menjen haza és próbáljon gyorsan sokat aludni, mert éjszaka fontos dolgunk lesz.
Aztán magamra maradtam a fájásaimmal, míg végül este 8-ra jutottam el odáig, hogy 10 perces fájásokkal felkeressem az éjszakás orvost. Vizsgálat és CTG után visszaküldtek a helyemre tovább vajúdni azzal az instrukcióval, hogy 4-5 perces fájások esetén fáradjak vissza. Nagyon nehezen tágultam, hajnal 3-kor értem el azt az állapotot, hogy bemenjek a szülőszobára. Ismét vizsgálat és a ctg következett, és megállapították, hogy 2 ujjnyira tágultam.
 
Hívták az orvosomat, a szülésznőt, és ekkor hívhattam én is a férjemet, aki rohant be hozzámEkkor még nem tudtuk, hogy felesleges a nagy sietség. Telt-múlt az idő és még mindig csak 3 ujjnyi volt a tágulás. Férjem és szülésznőm felváltva masszírozták a derekamat, hátamat, férjem ujjait szinte kilapítottam. Úgy éreztem, hogy ha nem foghatom a kezét, nem bírom végigcsinálni. Közben már annyira fáradt voltam, hogy az 1-2 perces fájások között is mély álomba zuhantam függetlenül attól, hogy álltam, feküdtem, vagy a labdán ültem.
Orvosom egyszer feltette a kérdést, hogy repesszen-e burkot, de a szülésznéni még túl korainak látta. Időközben kivilágosodott, és én azt éreztem, hogy soha nem lesz vége! Mikor az orvos ismét feltette a kérdést, és mielőtt a szülésznéni bármit is mondhatott volna, megkérdeztem, hogy az mennyiben befolyásolja a dolgokat. Ekkor elhangzott a bűvös mondat: felgyorsítja az eseményeket. Csináljuk, feleltem azonnal, esélyét sem adva ezzel egy esetleges ellenvetésnek.
  
Nem tudom, hogy ez időben mennyit jelentett, ekkorra már teljesen összemosódtak az események. Egy biztos, az iszonyú fájdalom ellenére is hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor a tolófájások megkezdődtek. Innentől kezdve viszonylag gyorsan zajlottak az események, és Marci az utolsó akadályt nagyon ügyesen vette. A több mint 20 órás vajúdás után az első pillanatban meghatódni sem volt erőm. Kellett pár perc, hogy összeszedjem magam, de mire manót a hasamra rakták, férjem után már nekem is záporesőként hullottak a könnyeim. Csodálatos percek voltak. Életem legnehezebb és mégis legszebb napja volt ez egyben, és szinte nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe még így 3 hónap elteltével is.
Pocakosan nagyon szerettem elolvasni mások történeteit, sok erőt és kitartást lehetett belőle meríteni. Ezért bátorkodtam mindezeket én is leírni, talán az én történetem is segíthet valakinek. Ha másban nem is, talán annyiban, hogy hit nélkül nem működik a dolog!
A szülés előtt kb. 2 héttel egy szülinapi buliban voltunk. Búcsúzáskor mindenki zavarban volt, nem tudták, mit is kell ilyenkor kívánni, végül fájdalommentes szülést kívántak. Most már tudom, hogy ilyen nincs, és hogy nem is ez a lényeg. Így a fenti tapasztalatok alapján ezúton kívánok minden várandós kismamának komplikációmentes és gyors szülést!
 
Belleiné Pál Tünde

Nem féltem a szüléstől

Sőt. Nagyon vártam. Felkészültem rá. EDA nélkül akartam szülni. Úgy gondolom, hogy sok minden „AGYBAN DŐL EL”. Meghatóbbnál-meghatóbb szüléstörténeteket olvastam fórumokon. Én is ilyenre készültem. Elhatároztam, hogy gyors, és könnyű szülésem lesz. Vártam, hogy bekövetkezzen a csoda. Begyakoroltam a légzéstechnikákat, készen álltam. És végre eljött a pillanat, elkezdődtek a fájások.
Akkor még nem tudtam, hogy maratoni küzdelem veszi kezdetét. 19 órán át tartó 7 perces fájások után az orvosom tanácsára elindultunk a kórházba. A szülésznő szerint nagyon jó fájásaim voltak, de valahogy mégsem tágultam. A fájások nemsokára 4 percesek lettek, de még mindig csak alig 2 ujjnyi volt a méhszáj.
A 24. órában nem bírtam tovább, kértem az EDA-t. Ez volt az első csalódás. Magamban csalódtam, hogy nem bírom, pedig elhatároztam, végigcsinálom nélküle. Nem sokkal ezután a fiunk szívhangja rossz lett. Megvizsgáltak, azt mondták császár lesz, mert még nem vagyok kitágulva, neki pedig valamiért nem jó odabent. Ez volt a második csalódás. Nem vagyok képes megszülni. Nem tudom megadni a férjemnek azt a csodát, hogy együtt élhessük át a szülést. Nem adhatom meg neki élete talán legboldogabb, legmeghatóbb pár percét, amit más apukákon láttam szülőszoba-látogatáskor. Amikor fogták a kis csomagjukat, szeretettel, áhítattal nézték azt a törékeny kis embert a kezükben és boldogság sugárzott róluk.
Tudom, soha nem fogja a szememre vetni, még gondolatban sem hibáztat érte, de én meg akartam adni neki. De képtelen voltam rá. Csak futó pillantást vethetett rá a folyosón, és elvitték. A 3. csalódás a felismerés volt, hogy milyen önző vagyok. Nem azért folyik a könnyem, mert a gyermekemért aggódom, hanem magamat sajnálom. Mindenki nyugtatott, hogy minden rendben lesz, ne féljek. De nem mertem bevallani, hogy nem őt féltem, magamat sajnálom, amiért nem élhetem át a szülés csodáját, amire annyira készültem.
Azóta is hiányérzetem van. Mintha kaptam volna egy gyereket, de nem én szültem. Mintha kimaradt volna valami. Lemaradtam a lényegről. Azóta is sokszor belém mar, hogy vajon jó anya vagyok-e? Érte kellett volna aggódnom, de még csak eszembe se jutott. Pedig nem én szenvedtem igazán a 31 óra vajúdás alatt, hanem ő. Ez a csöpp kis drágaság, aki elindult a nagy útra, de nem volt ereje világra jönni. Ennyi szenvedés után kiszáradva, alig 2,5 kg-al segítették megszületni szegényt. Most 8 hónaposan több, mint 8,5 kg. Sok kortársát lekörözte súlyban. Senki nem mondaná meg róla, hogy ilyen ici-pici volt. És persze az idő anyává tett. Mostmár eszembe nem jutna magamat sajnálni. Minden percben érte aggódom.

2010. február 21., vasárnap

2 gyerek, 1 blog, 1 bolt

Nemrégen barangoltam a neten, amikor elém került egy takaros kis webáruház, és a hozzá tartozó blog. Rácsodálkoztam, és örömmel konstatáltam, hogy én ismerem a házigazdát, legalábbis virtuálisan. Szentpyr, vagyis Szentpétery Rita, nem tétlenkedett otthon a kisgyerekei mellett sem. Blogot ír, kézimunkázik, és kézimunkás webáruházat üzemeltet.
 

Hogyan jött az ötlet, hogy kézimunkás webáruházat nyiss? Mi volt előbb? a hobbi, vagy az üzlet?
 
Panna születése után véletlenül rátaláltam a neten néhány, addig ismeretlen külföldi tervezésű mintára. Itthon mégcsak hasonlót sem láttam azelőtt és persze rögtön szerelembe estem. Kissé nehezen, de sikerült azért megvásárolnom őket, mert egy keresztszemes fórumon kis társaságra leltem, akik éppen közösen terveztek rendelni Amerikából. Csatlakoztam hozzájuk. Bár okom nem volt panaszra, de ez így nagyon körülményes és a postaköltséggel együtt elég drága is volt. Hát innen a gondolat, hogy bizony nagyon jó lenne ennél egyszerűbben hozzájutni ezekhez a különleges mintákhoz és kézimunka kellékekhez itt Magyarországon is.
 
Mi alapján választod ki a kínálatban szereplő árukat?
 
Ó egyszerű dolgom van, hiszen én magam vagyok a célközönség:), vagyis amit én magam szívesen látnék egy ilyen típusú boltban, többé-kevésbé az van a boltom kínálatában.
 
2 gyönyörű gyermeked van. Hogyan tudsz mellettük dolgozni, és a hobbidnak is időt szentelni? Hogyan osztod be a napjaidat?
 
Ez most egy kicsit zűrös, mert innen-onnan csípem el az időt a "munkámhoz", főleg esténként, miután lefektettem őket. Ha éppen nem kell a megrendelésekkel foglalkoznom, akkor az este a hímzős időm is. De amikor beérkezik egy-egy nagyobb szállítmányom, akkor bizony kicsit megcsúszom a háztartással. Azt remélem, ahogy nő az aprónép, úgy egyre inkább lesz egy fix időszak a napomból, amit intenzíven a bolt ügyeivel tölthetek. Annál is inkább, mert nagyon sok tervem van, amihez semmi másra nem lenne szükségem, mint időre és még több időre.
 
 
Milyen terveid vannak az üzlettel kapcsolatban?
 
Hát igen, még rengeteg olyan dolog van, amit szívesen látnék egy ilyen profilú webáruház virtuális polcain. Bár nagy tisztelője, sőt rajongója vagyok én magam is jó néhány külföldi tervezőnek, de meggyőződésem, hogy nem kellene sokat keresgélni a magyar illusztrátorok között és izgalmas dolgokra lennénk képesek. A webáruházat is bőven lehetne fejleszteni, kényelmesebbé, "okosabbá" tenni, de ez a jövő zenéje egyenlőre.
 
A hímzésen kívül szép horgolásokat is láthattam tőled, milyen kézimunkát próbálnál még ki? Mire vágysz még?
 
Már nem merek semmire sem vágyni új kézimunka technikák terén, hiszen most is csak belekapok ebbe-abba és bevallom egy harmadik baba a legfontosabb vágyunk, tehát marad az álmodozás a nyugodt nyugdíjasévekről, amikor is profi módon varrok, talán nemezelek és persze a horgolás minden csínyja-bínyja is a kisujjamban van! :)
 
Hogyan tervezed a jövőt? Visszamész korábbi munkahelyedre, vagy később is főállásban ezt szeretnéd csinálni?
 
Én az a típusú nő vagyok, aki az anyaságot a lehető legnagyobbra becsüli. Úgy érzem, hogy ennél fontosabbat, értelmesebbet, értékesebbet nem tehetek, mint hogy a családomat terelgetem, vigyázom. Persze az évek múlásával a hangsúlyok áttevődnek és a gyerekeknek kevésbé lesz szükségük minden időmre. És igen, most úgy gondolom, hogy jó lenne megvalósítani a  Szentpyr-be beleálmodott távlatokat, nem csak a saját, de remélem mások örömére is.
 
Nézzetek be Szentpyr-hez, gyönyörködjetek, vagy akár válogassatok kedvetekre:

http://szentpyr.hu/

Amíg a gyerekek alszanak

Amikor elkezdtem blogot írni a gyerekeimnek/ről, még nem sejtettem, hogy ez a világ nem csak a naplóírásról szól. Évekkel később, egy varrással foglalkozó barátnőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy hány kreatív ember vezet blogot, és osztja meg tapasztalatait, elkészült remekeit olvasóival és a nagyvilággal. Csak egy blog-szolgáltatón belül is óriási, összefonódott kreatív-blog-világ jött létre. Természetesen én is elkezdtem őket böngészni. Nem is feltétlenül az ötlet,  vagy iheltszerzés miatt, hiszen én alig értek a kézimunkákhoz, hanem valami furcsa kiváncsiság hajtott, hogy gyönyörködhessem mások munkáiban. És elképzeljem, hogy egyszer majd én is...
Így akadtam Zsukkára, becsületes nevén Zsugyel-Klenovics Katára, és szépséges táskáira. 
 

 

Mesélj egy kicsit a családodról! Hány gyereked van, hol éltek, stb... 

Egy Nógrád megyei faluban, Bánkon élek férjemmel és két kis Csemeténkkel. Dani két és fél éves, Hanna Zorka 9 hónapos.
Eredetileg az ország nyugati részéből, Nagykanizsa mellől származom, Bánkhoz a munkánk miatt kötődünk: férjemmel mindketten evangélikus lelkészek vagyunk, bár engem most elsősorban az anyai teendők kötnek le. Abban a kis szabadidőben, ami a gyerekek mellett adódik, megpróbálok valami kreatív tevékenységgel kikapcsolódni, feltöltődni.

Hogyan lett hobbiddá a varrás? Mikor tanultál meg varrni? Mit szeretsz benne? 

A varrás új szerelem, alig fél éve tart. Zorka születése után kezdtem ismerkedni a varrógéppel. Igaz, hogy már régóta volt egy nászajándékba kapott kis gépem, azzal leginkább csak a nadrágok felhajtásáig jutottam el. Aztán egy barátnőm elkezdett patchwork tanfolyamra járni, és egyszer megmutatta nekem egy egyszerű blokk elkészítését lépésről-lépésre. Azóta nincs megállás, teljesen elvarázsolt a varrásban rejlő rengeteg lehetőség, és az sem utolsó szempont, hogy ez egy olyan hobbi, ami viszonylag hamar sikerélményt ad: egy délutáni alvásidő alatt is szép dolgokat lehet készíteni.

Mikor tudsz varrni a gyerekek mellett?

Csak ha alszanak. Amikor elkezdtem varrogatni, akkor az éjszakáim mentek rá, szinte alig aludtam, annyira szerettem volna minél előbb megtanulni az alap fogásokat. Most már kíméletesebb vagyok magamhoz, és inkább csak a délutáni alvásidőben varrok, de most már gyorsabban is készülök el egy-egy táskával, vagy éppen irattartóval, kulcstartóval, mint a kezdet kezdetén.
Dani próbaoviba is jár már délelőttönként néhány órára, ha Zorka akkor együttműködően alszik, akkor délelőtt is van egy kis idő, ami csak az enyém.
Nem mondom, hogy ez néha nem a háztartás rovására megy...

Miket szeretsz varrni? 

Én mindig is nagy táskarajongó voltam, rengeteg táskát sikerült beszereznem az egyetemi évek alatt és elsősorban a kézműves táskákat kedveltem már akkoriban is. Ha egy egyszerű kis szütyőn volt egy applikált virág, annak már nehezen tudtam ellenállni :o).
Így a saját varrományok közül is a táskákat részesítem előnyben, persze még rengeteg tanulnivalóm van, de olyan jó érzés, hogy egy táska, ami tetszik, és amit szeretnék, a saját kezem alól is kikerülhet.
Ennek ellenére főleg másoknak varrok, a család és barátok után nyitottam a Meskán is egy kis boltot, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az ottani árukészlet feltöltése már a szabadidőmet meghaladó feladat lenne, úgyhogy mostanában leginkább csak a megrendelések elkészítéséig jutok el.
 

Más kézműves dolgokat is szeretsz? 

A legtöbb kézműves dolgot igyekszem kipróbálni, mindig felvillanyoz egy-egy új technika. Amikor még nem varrtam, akkor egy ideig az üvegfestés volt a kedvenc hobbim, aztán persze üvegmatricáztam, dekupázsoltam is, gyertyát festettem, vágtam-ragasztottam, mindenféle kreatívkodásba belekóstoltam.
A varrás a benne rejlő kifogyhatatlan lehetőség miatt nyűgöz le.
 

Van még valami egyéb hobbid? 

A blogolást nem tudom, hogy a hobbik közé soroljam-e, mindenesetre ez is egy bizonyos fajta szabadidős tevékenység. Amit még hobbinak neveznék, az a Photoshoppal való babrálás, a digitális scrap, amit szintén nagyon szívesen csinálok elsősorban a gyerekek fotóiból.
Aztán a horgolást szeretném még megtanulni, volt már egy kósza kísérletem horgolt állatkák gyártására, ez már tényleg csak a szabadidő végességén múlik, hogy ebben a kézimunkában nem sikerül jobban elmélyednem.
 

Mit szól a családod hozzá? 

A családom – elsősorban a férjem – szerencsére támogat a hobbizásban, enélkül azt hiszem nem is tudnám csinálni. Az anyagbeszerző-körutakon mint sofőr működik közre, vagy éppen a gyerekeket próbálja lekötni, amíg én az anyagok között válogatok, de ha fontos varrnivalóm akad, akkor egy kis gyerekvigyázást is vállal, amennyire az ideje engedi. A csomagok feladása is az ő feladata.
Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, ami a családom hozzáállását illeti, persze a család rovására sosem mehet semmiféle hobbi, bármennyire is szeretek varrni, csak annyit engedek meg magamnak, amennyi még nem tőlük veszi el az időt.
 
Zsukka műveit a http://alkoto-pillanatok.blogspot.com oldalon nézheted meg!

2010. február 14., vasárnap

Mi mire jó? - Homeopátia alkalmazása otthon

Múlt héten a homeopátiás gyógymód otthoni alkalmazásáról olvashattátok Homeomami válaszait. Most elmondja, mik a szülés szerei, illetve milyen szereket érdemes beszerezni otthoni házipatikánkba.

HÁZIPATIKA
Homeopátiás alapcsomagok

Családi alapcsomag
Aconitum 15 CH – köhögés, láz, sokk
Allium cepa 9 CH – nátha, vizes
Apis 30 CH – torok, duzzadt, csípések, allergia
Arnica 30 CH, 200 CH – elsősegély, sérülések után
Belladonna 30 CH – láz, fejfájás, torokgyulladás, skarlát
Borax 15 CH – szájpenész, pelenkakiütés
Bryonia 15 CH – influenza, mellgyulladás, lumbago
Chamomilla 15 CH – fogzás, kólika, láz
Drosera 15 CH – száraz köhögés
Echinacea 5 CH – immunerősítő, vírusölő
Ferrum phosphoricum 15 CH – lassú láz, orrvérzés
Gelsemium 30 CH – influenza, lámpaláz
Ipeca 15 CH – hurutos köhögés hányással, hányás
Ledum 9 CH – rovarcsípés, szúrt sebek
Mercurius solubilis 30 CH – tüszős mandula
Nux Vomica 15 CH – gyomorproblémák, aranyér, másnaposság
Pulsatilla 15 CH – láz, nátha, kanyaró
Rhus Tox. 15 CH – bőrallergia, ifluenza, kiütések
Oscillococcinum – influenza
Homeogene 9 – torokgyulladás
Coryzalia - nátha

Bébi alapcsomag
Chamomilla 15 CH
Belladonna 15 CH
Aconitum 30 CH – láz, ijedség, sokk
Arnica 30 CH
Colocynthis 15 CH - kólika
Apis 15 CH
Pulsatilla 15 CH – dugulós nátha
Ipeca 15 CH
Lycopodium 15 CH – felfúvódott has
Urtica Urens 5 CH – tejserkentés, csalánkiütés

Homeopátiás utazó csomag
Histaminum 30 CH – allergia ellen
Natrium muriaticum 15 CH – herpesz, székrekedés
Podophyllum 15 CH – hasmenés, spriccelő, fájdalmatlan
Arsenicum album 30 CH - ételmérgezés
Ipeca 15 CH -hányás
Cocculine – utazási rosszullét
Belladonna 30 CH – láz, fejfájás, napszúrás
Cantharis 15 CH – nagy felületű csípés, hólyagos égés, herpesz
Apis 15 CH – égés, duzzadt csípés
Arnica 30 CH – sérülések után
Oscillococcinum - vírusfertőzésre

Allergia csomag
Apis 15 CH – duzzadt szem, bőrallergia
Euphrasia 15 CH – viszkető szem, nátha
Allium Cepa 9 CH – künnyes szem, nátha
Histaminum 30 CH – általános szer
Nux Vomica 15 CH - orrdugulás
Pollens 15 CH – virágpor allergiára, folyamatosan
Ambrosia 15 CH – parlagfű allergiára


SZÜLÉS SZEREI



Felkészítő szerként az utolsó négy hétben heti 1x5 golyó Caulophyllum 30 CH. Érlelei a méhszájat, felkészíti a méhet.

Vajúdás kezdetén (1 adag, azaz 5 golyó)
ARNICA 30 CH
- a vérzékenység csökkentésére
- a szülés alatt keletkező szöveti sérülések, vérömlenyek gyorsabb gyógyulása, az
ezekből eredő fájdalmak csökkentése érdekében
- enyhe antiszeptikus és visszér-gyulladás csökkentő hatás

Vajúdás alatt (3-5x5 golyó)
CAULOPHYLLUM („homeopátiás Oxitocin”) 30 CH
- oxitocinra nem reagáló fájásgyengeség, túlhordás, idő előtti burokrepedés esetén
- segíti a méhszáj tágulását (szúró érzés a méhnyak körül)
- heves, kimerítő, túl gyors, túl rövid, eredménytelen fájások
- kitolási szakban, ha csökkennek, vagy teljesen leállnak a fájások

CAULOPHYLLUM D4, 5 CH
- elsősorban méhnyak lazító, fájás-erősítő (függetlenül az alkattól)

PULSATILLA 30 CH
- rendszertelen fájás, ferde-, farfekvés esetén
- indokolatlanul fájdalmas méhösszehúzódások, álmosság a vajúdás alatt
- sírás-nevetés, vigasztalhatóság („igen doktor úr”)
- szülésznőhöz, orvoshoz ragaszkodik
- vérszegénység, hideg, visszeres láb, vágyik a friss levegőre

CIMICIFUGA 30 CH
- hypertoniás fájásgyengeség, merev méhszáj esetén (a vajúdás alatti vérzést fokozhatja)
- hisztérikusan sóhajtozó („megőrülök”), zajra érzékeny vajúdó – sokat beszél
- őrjítő fájdalmak, motoros izgatottság, nyugtalan járkálás
- fájdalom: tépő, görcsszerű, combba, vagy csípőből csípőbe sugárzó

GELSEMIUM 30 CH
- hypotóniás fájásgyengeség, merev méhszáj, stagnáló szülés esetén
- általános izomgyengeség – fekszik, vagy tartani kell
- előzetes szorongás a szülés miatt, finom kézremegés, igény a magányra

Kitolási szak elején (l x5 golyó)
ARNICA 30 CH
- a méhvérzés csökkentésére (megelőzésképpen még a magzati bevérzéseket is kedvezően befolyásolja)

Bővebben a várandósság és szülés szereiről: http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteDocuments&hid_from=&doc_type=zsebkonyvek&doc_id=15


Végül néhány "tipikus" eset szerei:

Hasfájás: Colocynthis, Chamomilla, Lycopodium, Dioscorea,

részletesen: http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteStart&article_id=5

Fogzás: Chamomilla 15 CH +
Belladonna 9 CH 2-4 alkalommal naponta
Heti 1x Calcium carbonicum 30CH – segíti az áttörést.
Hasmenésnél (fogzás miatt): Chamomilla+Podophyllum 15 CH-ban, felváltva

Megfázás: Coryzalia – általános szer
Dugult orr: Nux vomica, Sticta pulmonaria, Sambucus nigra-15 CH-ban, felváltva, óránként. Vízszerű orrváladék: Allium cepa, Kalium iodatum, Arsenicum album - 15 CH-ban, felváltva,
óránként.
Sárga, nehezen fújható orrváladék: Hydrastis, Kalium bichromicum, Mercurius solubilis -9 CH-
ban, felváltva, óránként.

Hasmenés: Arsenicum album 15 CH, három óránként.
Mellé:
Csak hasmenés esetén: Aloe, Podophyllum -15 CH-ban, felváltva, óránként.
Hányás is van: Ipeca, Nux Vomica - 15 CH-ban, felváltva, óránként.
Erős görcsöknél: Cuprum metallicum 15 CH, javulásig

Csípések: Apis mellifica 30 CH – rögtön a csípés után, majd óránként 1, öszesen 5 alkalommal. Mellé:
- Szúnyogcsípésre: Ledum 9 CH, óránként
- Pókcsípésre: Tarentula 9 CH, óránként
- Medúzacsípésre: Urtica urens 5 CH, óránként

Bővebben: http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteStart&article_id=127

Sebgyógyulás, balesetek:
Rögtön utána: Arnica 200CH 1 adag, azonnal.
Mellé: Arnica 30 CH, napi 2x, 1 héten át.
- Sokk esetén: Aconit 30 CH, negyedóránként.
- Rándulás, húzódás: Apis 15 CH, Bryonia 9 CH, Ruta 9 CH, az első két napban óránként
váltogatva, majd 3 hétig napi 1x mindegyikből.
- Törés: Symphytum 5 CH, reggel este 5 golyó, három hétig.

Bővebben: http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteDocuments&hid_from=&doc_type=zsebkonyvek&doc_id=13


Ha nem kaptál minden kérdésedre választ, a http://www.homeopatia.info.hu/ kérdezz-felelek rovatában felteheted őket.