Te hogyan térsz vissza munka világába?

JÓL-LÉT anyagilag és lelkileg- ebben támogatja az anyukákat a JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány

"pedig én még csak nem is vettem igénybe az alapítvány anyák részére szóló szolgáltatásait"

Minap a JÓL-LÉT Alapítvány ügyvezető helyettesével, Svéda Dórával beszélgettem az alapítvány munkájáról. Igen, beszélgettem, mert nem lehet ezt egy hagyományos interjúnak nevezni, több okból sem. Egyrészt azért, mert nem vagyok hivatásos újságíró, és azért sem, mert a találkozásunk sokkal inkább hasonlított egy megerősítő beszélgetésre, eszmecserére, mint egyszerű interjúra. Rengeteg gondolattal, lelkesedéssel, és feltöltődve távoztam a több mint 1 órás ott tartózkodásom után, pedig én még csak nem is vettem igénybe az alapítvány anyák részére szóló szolgáltatásait.

Az alapítvány azzal a céllal jött létre 2002-ben, hogy megoldásokat keressen az anyaság és munka/hivatás/karrier összeegyeztetésének nehézségeire. A nők munkába való visszatérése komoly nehézséget jelent az anyának, de az egész családnak is, amiben az állam nem nyújt megfelelő segítséget. A JÓL-LÉT Alapítvány számtalan szolgáltatást kínál pálya-újrakezdő anyáknak (ezek nagy része ingyenes is számukra), valamint munkáltatóknak. Utóbbiakkal azt szeretnék felismertetni, hogy milyen családbarát munkavégzési formákat vezethetnek be, milyen előnyei vannak az állásmegosztásnak (job sharing – 1 teljes állást 2, egymással jól együttműködni tudó ember tölt be), a részmunkaidőnek, a távmunkának, stb. És segítenek nekik eligazodni a különböző start-kártyák, bér- és járuléktámogatások útvesztőjében, vagy éppen az esélyegyenlőségi terv kidolgozásában, vagy a családbarát munkahellyé való átalakulásban. Mindez kiegészül munkahely és munkavállaló-közvetítéssel, és olyan hiánypótló szolgáltatásokkal, mint a pótnagymama-pótnagypapa klub működtetése, vagy a vállalati bölcsődék szervezése, üzemeltetése, ezek elősegítése.

Az alapítvány munkatársai közül sokan korábban a versenyszférában dolgoztak, majd ki-ki a maga útján, de eljutott oda, hogy anyaként, a munkába visszatérve nem tud megfelelni a saját, a család és a társadalom elvárásainak. Ez a súlyos probléma hívta életre az alapítványt is, és a munkatársak most korábbi tapasztalatikat, és kapcsolataikat ezen probléma feloldására használják fel.

Amikor azt kérdeztem Dórától, hogy mi az, amivel ők többet tudnak a puszta jó szándéknál, Dóra így válaszolt:

- Mi beszéljük a cégek nyelvét, rendelkezünk kiterjedt kapcsolatrendszerrel, és így egyfajta puhító tevékenységet tudunk kifejteni. Tudunk a számok nyelvén beszélni velük, és számszerűsíteni az előnyeit annak, ha az úgynevezett atipikus munkavégzési formákat is bevezetik.

És hogy hogyan fogadják a munkáltatók az állásmegosztás, vagy a részmunkaidő, távmunka gondolatát?

- Mostanáig elég kevés igény mutatkozott az ilyesfajta munkavégzési formákra, de a gazdasági válság miatt megnőtt az érdeklődés a cégek részéről a munkaidő csökkentéssel járó lehetőségekre, hiszen így nem kell elbocsájtaniuk a munkatársakat, hogy később majd súlyos összegekért új munkavállalókat toborozzanak. 

Pedig a munkáltatók számos, valóban családbarát kedvezményt nyújthatnak. Ilyen lehetne a bölcsődei férőhelyek szűkössége miatt a családi napközik díjának részleges térítése. Néhány cégnél, és ott is csak a vezető állású anyák esetében van már ilyen béren kívüli juttatásra példa, de sajnos ott sem általánosan bevezetett juttatásról van szó. Amikor családbarát munkahelyről van szó, nem szabad elfeledkezni az apákról sem, akik a családfenntartó szerepben sokszor egész héten távol vannak a gyerekek életéből. Az apákat is integrálni kell a család életébe, és a távmunka, a heti munkaidő bevezetése ilyen családtámogató lépés lehet a munkáltató részéről. Amikor azt kértem, hogy emelje ki, mik azok a feladatok, amik az Alapítvány működésében jelenleg a legnagyobb hangsúlyt kapják, Dóra elsőként a munkába való visszatérésre való felkészítést, és a munkahely közvetítést említette.

Most ne egy egyszerű állásközvetítő céget képzeljünk el, hanem egy olyan helyet, ahol a praktikus készségeket – mint az önéletrajz írás, motivációs levél megírása, interjún való szereplés – elsajátíthatjuk, emellett tisztába kerülünk önmagunkkal, és azzal az élethelyzettel, amibe kerülni fogunk kisgyermekes, dolgozó anyukaként. Az alapítvány fontosnak tartja, hogy a nők legkésőbb már várandósságuk alatt tervezzék meg, hogyan szeretnének visszatérni a munkába. Meddig terveznek otthon maradni, és az idő alatt hogyan tartják a kapcsolatot a munkahelyükkel (ha van hova visszatérniük), hogyan képzik magukat, hogyan maradnak képben szakmájukat illetően. Nagyon fontos a kapcsolattartás olyan emberekkel, akik majd a kellő időben segítséget nyújthatnak az elhelyezkedésben, az álláskeresésben. 

Az alapítvány konkrét képzésekkel, és tanácsokkal is ellátja az anyukákat, személyiségfejlesztő tréningeket tart, de párkapcsolati tanácsadást is folytat, hiszen az anya munkába állása az egész családot, és így a társat is érinti. Amíg az anya otthon van, érthető, és természetes, hogy a házimunka nagy része az ő feladata, de munkába állván szembesülnie kell azzal, hogy nem fogja tudni ugyanazt ugyanolyan színvonalon elvégezni, mint amikor még otthon volt. Egyrészt ezzel tisztába kell kerülnie a társunknak is, másrészt nekik is nagyobb részt kell vállalni a háztartás és a gyerekek körüli teendőkből. 

Az anyáknak arra is fel kell készülniük, hogy nem lehetnek önmagukkal szemben olyan elvárásaik a munkájuk kapcsán, mint amikor még nem volt gyerekük, hiszen most már otthon is nagyobb terhelésnek vannak kitéve, másrészt előjogot sem érdemes kovácsolni anyaságukból. A munkáltatók többségével sok dolgot meg lehet beszélni, ami kis könnyebbséget ad a nőknek a munkába való visszatéréshez, miközben erősíti a munkáltató és a munkavállaló közötti viszonyt is. Konkrét, praktikus tanácsokkal vértezi fel az alapítvány a hozzájuk fordulókat, hogy mit lehet, és mit érdemes kérni, mik az anyák jogai, és mi az, amivel nem érdemes előhozakodni, amikor a munkáltatóval tárgyalunk. Svéda Dóra elmondta azt is, hogy az igazán nehéz helyzetben az egyedülálló anyák vannak, akik 1 keresetből kell eltartsák a családot, így a 4-6 órás, részmunkaidős állások esetükben általában szóba sem jöhetnek, és gyakran otthoni segítséggel sem rendelkeznek. Sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy milyen segítséget kérhetnek az önkormányzattól, különböző alapítványoktól.

Ennek kapcsán beszéltünk arról a nagyon fontos problémáról, hogy meg kell tanulnunk összefogni, együttműködni másokkal, és SEGÍTSÉGET KÉRNI. Az anyaság nem magányos műfaj, és számos lehetőség lenne az összefogásra. Kezdve ott, hogy 2 anyuka beiratkozik valamilyen továbbképzésre, tanfolyamra, és közben felváltva vigyáznak egymás gyerekeire, később felváltva viszik-hozzák bölcsődébe, óvodába a gyerekeket, vagy az említett pótnagyinak segítenek a bevásárlásban, cserébe ő vigyáz délutánonként a csemetéjükre. Ezek apró, de az egyének életében nagyon fontos lépések. Dóra tapasztalata az, hogy mi, magyar anyák nem akarunk segítséget kérni. Túlságosan is büszkék vagyunk, és tökéletes anyák akarunk lenni. Pedig, ahogyan egy munkatársát idézte: „Nem kell tökéletes anyának lenni, csak jó anyának!” Fogadjuk el a felajánlott segítséget, még ha az nem is pont olyan, amit mi elképzeltünk magunknak, és kérjünk segítséget, ha éppen nem ajánlanak!

Dórával arról is beszélgettünk, hogy a munkába való visszatérés szempontjából a 3 éves otthoni lét a kisgyerekkel (ami ugye több gyerek esetén többszöröződik) nagyon hosszú idő. A korábban vezető beosztásban dolgozóknak, diplomás nőknek pedig kifejezetten nehéz ennyi idő után a korábbi beosztásukba visszatérni. Ők jellemzően hamarabb vissza is térnek, mert a szellemi kihívás is hiányzik az életükből, de szakmai szempontból sem engedhetik meg maguknak a több éves távolmaradást. Így vagy úgy, már maga a tény, hogy vissza tudnak térni a munkába, sikernek számít, még ha sok esetben nem is a korábbi pozícióról van szó. Az évekig tartó otthoni lét önbizalomcsökkenéssel is jár, nem mellesleg az apa is beleszokik ebbe a felállásba, és amikor az anyuka újra dolgozni kezd, közöttük is konfliktus alakulhat ki a feladatok újra-felosztása miatt.

Dóra szerint ezekről a dolgokról már a házasságkötés, gyerekvállalás előtt beszélni kellene:

Akar-e majd dolgozni az anya a gyerekek születése után, és ha igen, akkor ebben hogyan támogatja majd a társa? A társadalom ugyanis ebben a kérdésben nem elég támogató egyelőre. Nehezen fogadja el, és karrieristának bélyegzi azt a nőt, aki a gyes 3 évének letelte előtt visszatér dolgozni. Legalább a család legyen ebben a témában egy véleményen, hiszen ez egy olyan kérdés, ami hosszú távon meghatározza a család életét. Az alapítvány munkatársai nem is szeretik azt a szót, hogy karrier, inkább életpályáról beszélnek, amibe egyaránt belefér az, hogy valaki főállású anya legyen, hogy részmunkaidőben visszatérjen idővel dolgozni, vagy hogy teljes állásban dolgozzon és közben gyermeket is nevelhessen. Azt tartják ugyanis fontosnak, hogy mindenki azt az élet-pályát futhassa be, amit ő szeretne.

A JÓL-LÉT Alapítvány időről-időre részt vesz nagyobb projektekben, jelenleg a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül 15 fő újrakezdését teszik lehetővé képzéssel, tanácsadással, munkahely közvetítéssel.

Az Alapítvány az anyák munkába való visszatérését komplex, családi jelenségként kezeli, ezért évről-évre felhívja a figyelmet az apákra is. Minden év június 3. vasárnapján megrendezik az Apák Napját. A tavalyi alkalommal hirdetett rajzpályázat nyertes rajzait pedig kiállították Pécsett, az Esélyek Házában, majd nők napja alkalmával a parlamentben is, hogy a közszereplők is szembesüljenek azzal, mit is lát az apákból a gyermekük. Az Alapítvány idén június 21-én is várja a családokat Apák Napi programjaira.

Az Alapítvány egyelőre elsősorban interneten keresztül éri el, a többnyire fővárosi nőket, hosszú távú stratégiájukban azonban szerepel az országos hálózat kialakítása, hogy a kifejezetten hátrányos helyzetű nők is megfelelő lelki támogatásban részesülhessenek. Ehhez azonban önkéntesség, és összefogás is szükségeltetik, de megéri, hiszen ahogyan Dóra elmondta, látni, ahogyan emberi sorsok rendeződnek, ahogyan kezdik megismerni magukat a hozzájuk fordulók, és kinyílnak, az a legnagyobb siker.

Svéda Dóra szavai sokszor összecsengtek azzal, amit én is gondoltam eddig saját helyzetemet, és a munkához való hozzáállásomat illetően. Tudtam, hogy eljön az idő, amikor néhány évre fel kell függesztenem a munkát. Azt is tudtam, hogy ezt az időszakot nem fogom tudni „tétlenül” tölteni, így továbbképzésre jelentkeztem, és itthon is próbáltam követni szakmám fejlődését. Tudom, hogy eljön az idő, amikor majd visszatérek a munkába, és most már azt is tudom, hogy ez nem lesz olyan, mint korábban volt. De már nem is akarom. Nem akarok tökéletes lenni, csak jó. Anyaként otthon, és dolgozóként a munkahelyemen.

Ha még részletesebben szeretnéd megismerni az Alapítvány munkáját, vagy igénybe vennéd szolgáltatásaikat, látogass el hozzájuk, szeretettel várnak: http://www.jol-let.com.

Svéda Dóra tippjei: Hogyan készülj a munkához való visszatérésre?

1. Gyűjts be minél több információt a szakmádat, munkahelyedet, lehetőségeidet illetően!
2. Gondold végig, mi a motivációd? Mit szeretnél csinálni? Milyen álmaid vannak?
3. Légy őszinte önmagaddal! (Az Alapítvány ezzel kapcsolatos kiadványa: Nóra a rengetegben.)
4. Keress támogatókat, szövetségeseket a tervedhez, ne egyedül próbálj boldogulni!
5. Építsd, ápold kapcsolatrendszeredet! Kik tudnának segíteni az elhelyezkedésben?
6. Ha sok az otthon lét, ne húzd az időt, hanem inkább térj vissza korábban a munkába, még akkor is, ha átmenetileg ez nagyobb megterhelést jelent a családnak (pl. családi napközi fizetése, nagyszülők intenzívebb segítsége), mert hosszú távon megéri. (Sokkal többet ér egy dolgozó, de kiegyensúlyozott anya, mint egy mártírszerepbe bújt, vagy depressziós, önbizalom vesztett anya, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy addig jó, amíg van hova visszatérni dolgozni!)

Játszótér, a második otthonunk

 Lassan 6 éve vagyok itthon, most éppen a 3. gyerekemmel, Bálinttal.Ami miatt felötlött bennem a gondolat, hogy írok egy beszámolót a játszótéri életünkről, az éppen az, hogy szeptemberben véget fog érni ez a – számomra legalábbis – gyönyörű korszak, ismét munkába állok…Sok szülővel ellentétben ugyanis én nagyon szeretek játszótérre járni. Sok anyukától hallottam a panaszt, hogy csak azért jár ki a „játszóra” a gyerekével, mert otthon különben szétveri a kicsi a lakást, pedig mennyi dolga lenne otthon – mosás, főzés, takarítás -, ehelyett itt kell pazarolnia a drága idejét. Nos, lehet, hogy én éppen ezért élveztem a játszótéren „lébecolást”, mert erre rá lehetett fogni, miért nem otthon vasalok, súrolom a kádat, nyalom a padlót?

Játszótéri karrierem bő öt évvel ezelőtt kezdődött, 2004 tavaszán, amikor is legnagyobb és egyetlen lányom, Zsófi már elmúlt egy éves, így volt értelme vele kinézni a térre. Az otthonunkhoz legközelebbi játszóteret céloztuk meg, ide babakocsival 10 perc alatt kényelmesen elértünk. Azt hiszem a játszóterek hangulatát elsősorban az oda járó anyukák – és ritkább esetben apukák, nagyszülők, babysitterek – határozzák meg. Szerintem sokkal többet nyom a latban a játszótérválasztásnál az, hogy milyen a társaság, mint az, hogy milyen játékok vannak, mennyire napos vagy éppen árnyékos. Persze ezek is fontos szempontok, de mit érünk a legszuperebben felszerelt játszótérrel, ha undok a társaság? Már persze, ha a célunk közé tartozik társadalmi életet élni. Márpedig nekem ez volt az egyik fő célom, amikor elindultam a játszótérre: hogy legyen kivel beszélgetnem. Mert bevallom, Zsófi otthon is tökéletesen elvolt, soha nem készült szétverni a lakást, levegőn a kertben is lehetett volna. De én már nem voltam el otthon. Én játszóterezni akartam!

 

Így történt hát, hogy egy szép napos tavaszi délelőttön megjelentünk a JÁTSZÓTÉREN.

Alig léptünk be a kapunk, már éreztem, hogy ezen a játszótéren egy nagyon összeszokott, egymást régóta ismerő társaság tartózkodik, akik ugyanakkor nagyon kedvesek és befogadóak. Bár az emlékeim már a távoli múlt homályába vesznek, mégis úgy rémlik, hogy már első alkalommal jól éreztük magunkat mindketten. Persze Zsófi sokat könnyített a dolgon, mert ő az a típus volt kezdetektől, aki egyből feltalálta magát, barátkozott, a játékait szívesen kölcsönadta, és nem igényelte, hogy egész idő alatt mögötte álljak. Így míg ő saját kis kapcsolatait építgette, nekem is volt alkalmam közelebbről megismerkedni „sorstársaimmal”. Így esett, hogy mi is hamar betagozódtunk ebbe a kis közösségbe, és onnantól kezdve, hacsak valami halaszthatatlan egyéb dolgunk nem adódott, minden délelőttünket ezen a kis játszótéren töltöttük. És míg Zsófi egyre ügyesebben sajátította el a csúszdázás, homokformázás, hintázás tudományát, én egyre nagyobb betekintésre tettem szert a játszótér társadalmának bugyraiba.

 

Mert bizony a játszótéren is ki vannak osztva a szerepek.Néhány hét alatt már látni lehet, hány féle típusa van az anyukáknak, és hamar kiderül, kivel értesz szót, és ki az, akire inkább csak távolabbról mosolyogsz, de nem mellé ülsz le a padra. Én az alábbi nagy csoportokat alkottam meg magamban: 

1.      Az aggódós anyuka

• Ők többnyire arról ismerhetőek fel, hogy fél méternél sosem kerülnek messzebb a gyereküktől. Persze azt már nehéz lenne kideríteni, hogy azért, mert ennyire féltik őket, vagy azért, mert a gyerekük nem engedi messzebb őket. Ők azok, akik utoljára engedik meg a gyereküknek, hogy levegyék a szandált, zoknit, hogy vizet hozzanak a csapból, hogy pulóver nélkül legyenek, hogy felmásszanak a fa legalacsonyabb ágára. Hozzáteszem, valószínűleg az ő gyerekeiket éri majd a legkevesebb játszótéri baleset, bár erről pontos statisztikát nem készítettem. 

2.      A laza anyuka

• Jöjjön rögtön az előző csoport szöges ellentéte. Ha 10 fok fölé megy a hőmérséklet, az ő gyerekük már mezítláb rohan a fűben, érkezés után két perccel már a fa legfelső ágáról készül leugrani, miközben anyukája mosolyogva int neki újságjából felpillantva. Az ilyen anyuka néha döbbenten pillant fel, hol is van éppen a gyereke, majd megnyugodva veszi őt észre, ahogy fejjel előre csúszik éppen lefelé a csúszdán.

 3.      A bio-anyuka

• Ezt a típust sokszor már külsőre meg lehet ismerni. A gyerekeken ritkán látni a megszokott, Disney figurás trikókat, inkább batikolt, lenvászon, házi kötésű ruhákban érkeznek. Az anyuka csúnyán néz, ha gyerekét valaki keksszel, chipsszel kínálja, hiszen hozott otthonról kölesgolyót, hajdinakását, bulátát, biorépát és zöldséglevet. Ha szóba elegyedsz vele, gyakran kiderül, hogy a nagyobbik gyerek már Waldorf-ovis, és ugyan őt még nem, de a másodikat már sikerült otthon szülnie.

4.      A mogorva

• Ezzel a típussal nehéz összeismerkedni, igazából látszik is rajta, hogy nem igényli, hogy szóba állj vele. Leginkább ők azok, akik kényszerből járni ki a térre, nem örömmel. Sokszor a gyerekükkel is mogorvák, nem szeretik, ha más játékához nyúlnak, azt sem nagyon, ha más az övékhez. Idegesek lesznek, ha gyerekük mástól kunyerál ennivalót, más kismotorjára ül és másik anyukával ismerkedik.

5.      A közvetlen

• Ez a típus szintén az előző ellentéte. Ő az, akiről – ha akarod, ha nem – öt perc alatt megtudod, hol szült, kinél, milyen élmény volt, meddig szoptatott, mivel kezdte a hozzátáplálást, mikor volt utoljára hasmenése a gyerekének és milyen a szexuális élete a férjével. És persze ugyanezeket az információkat legalább ilyen gyorsan szeretné kiszedni belőled is.

6.      A bezzeg-anyuka

• Mellette könnyen rosszul érezheted magad, mert akarva-akaratlan arra jössz rá, hogy úgysem fogsz tudni soha semmit olyan tökéletesen csinálni, mint ő. Az ilyen anyuka először is mindig nagyszerűen néz ki. Csinos ruhában érkezik, csinos frizurával, nem rendelkezik súlyfelesleggel, gyermeke mindent korának megfelelően csinál, sőt mindent egy kicsivel előbb, mint az átlag, és bármit játszik is a téren, sosem lesz koszos. A játszótérről sosem sietnek haza, hiszen az ebédet az anyuka már indulás előtt elkészítette.

 

Természetesen a csoportok számát a végtelenségig lehetne folytatni, és a legtöbb anyuka nem sorolható tisztán egy csoportba, hanem átmenetet képez két vagy esetleg több csoport között. De a legfontosabb, hogy egyik csoport sem jó vagy rossz, bármelyikbe tartozó anyuka lehet jó fej és lehet kiállhatatlan. 

 

Ami miatt én jól érzem magam a mi játszóterünkön az az, hogy nincsenek klikkesedések. A sokféle típus jól megfér egymás mellett, és bár kialakultak szorosabb barátságok, a legtöbb szülő elsősorban azt figyeli, jól érzi-e magát a gyereke a játszótéren. 

 

 

Van azonban néhány szabály, ami az évek során kialakult, amihez a többség tartja magát, és aki nem, azt nem nézik jó szemmel:     

1. A játszótérre behozott játékok egészen addig, amíg gazdája haza nem viszi azokat, közösek. Bárki használhatja őket, természetesen, ha a tulajdonosa akarja használni, illik visszaadni. Ezért, ha gyereked nagyon félti egy játékát, inkább ne hozza le. 

2. A játszótéren mindig minden gyerek a másik anyukánál található ételt akarja megenni, hiába hoztál te is ugyanazt. A másik anyuka által hozott alma, kifli, keksz sokkal finomabb. Ezért egy idő után kialakul, hogy mindenki ugyanazt hoz, így végül is azt eszi a gyerek, amit szántál neki, te meg közben megeteted a szomszéd Julcsikát. Az azért fontos, hogy ha első alkalommal látunk egy gyereket, kérdezzük meg a hozzátartozó felnőttet, kaphat-e az ennivalónkból, hiszen bárki lehet tej- vagy netán lisztérzékeny.

3. Szép dolog az önállóság, dicséretes, ha a gyereked nagyszerűen elvan nélküled, senki sem irigyli tőled, ha a játszótéren még olvasni is tudsz, de annyira mindig legyen nyitva a szemed, hogyha egy másik gyereket egzecíroztat, lökdös, netán éppen püföl a gyereked, függeszd fel a liberalizmusodat és azonnal lépj közbe.

Sok év telt el azóta, hogy először jártam a játszótéren Zsófival.

Öccsei, Zsombor és Bálint már ott nőttek fel, ők már négykézláb bejárták az egész teret, elfogyasztották az előírt homokadagjukat, ott tanultak meg kismotorozni, kerékpározni, a hintán hajtani magukat, a csúszda létráján felmászni, lepottyanás után újra talpra állni. Minden gyerekem sok barátot szerzett a téren, sokan közülük ovis társaik is lettek és még most is ritkán fordul elő olyan hét, hogy legalább háromszor, de inkább négyszer ki ne menjünk. Bálinttal délelőtt is, a nagyokkal pedig ovi után. A játszótér második otthonunkká vált.

Hiányozni fog, hogy ősztől már ritkábban és kevesebbet tudunk majd kijárni. De azért ha csak alkalmunk lesz, menni fogunk!

 

Paszternák Natasa

2009. május

 

Gondolatok a korai nyelvtanulásról

„A korai nyelvtanulás eredményessége neurológiailag is alátámasztott tény, mivel a kutatások szerint egy gyermek hétéves koráig képes bármilyen nyelv tökéletes fonológiai elsajátítására. Ez után a kor után ez a képessége fokozatosan hanyatlik. Hároméves korára már kialakul a nyelvtanuláshoz szükséges implicit memória, ami azt is igazolja, hogy az óvodai nyelvtanítás helyénvaló. Egy kb. hétéves gyermekben pedig már egy bizonyos szinten tudatosítható az a tény, hogy az anyanyelven kívül más nyelv, más nép és kultúra is létezik. Egy idegen nyelv korai tanítása – bizonyos alapvető feltételek teljesülése esetén – az anyanyelv fejlesztéséhez, tökéletesítéséhez is hozzájárul. Ezzel a neveléssel a különböző népekkel szemben esetleg kialakulandó előítéletek, „idegen”-komplexusok is jelentősen csökkenthetők. Természetesen a később elkezdett nyelvtanulásnak is vannak előnyei. Ilyenek például a tanuló fejlettebb olvasás- és íráskészsége, az anyanyelv rendszerének és a tanulási stratégiáknak bizonyos fokú ismerete és a többrétű háttértudás. Sokáig versengett egymással a két különböző szemléletet – korán vagy később kell-e elkezdeni a nyelvtanulást – valló szakemberek tábora. A legújabb kutatások alapján azonban úgy tűnik, hogy a korai nyelvtanulás fontosságát támogatók elméletei igazolódnak.” (Luxemburgi Oktatási és Szakképzési Minisztérium 1997. szeptember 18–21. „Korai nyelvtanulás, és utána...?” című konferenciája)

Tanító, angol nyelvtanár és édesanya lévén...

vegyes érzelmeim vannak a nyelvtanítás manapság egyre divatosabbá váló, „soha nem lehet elég korán kezdeni” tendenciájáról. A fenti idézetben a 3 éves kort említik legelőször. Vajon mi a helyzet a babákkal? Nos, a piacon egyre meggyőzőbb, szülőket könnyen maguknak megnyerő módszereket találhatunk, de mielőtt elcsábulnánk, gondoljuk végig valóban van-e értelme.

Már pár hónapos kortól ajánlja tanfolyamait több nyelviskola is, köztük a Helen Doron Early English (http://www.helendoron.hu/). Mivel világszerte roppant népszerű a program, gyerekek és szülők ezrei fizetnek nem kis összegeket a tanfolyamért, nagy valószínűséggel hatékony lehet. A gyerekek biztosan nagyon szeretik a dalaikat, mondókáikat és a tanító nénit is, amennyiben szeretettel fordul feléjük, szépen énekel, sokat mosolyog stb., amivel le lehet venni egy babát a lábáról. Természetesen nem 3 hónapos korban. A minap beszélgettem erről az egyik barátnőmmel, akinek 14 hónapos a kislánya. Kíváncsiságból elmentek egy bemutató órára, ahonnan úgy jöttek el, hogy köszönik szépen, de nekik erre nincs szükségük. Valóban énekeltek a gyerekeknek, aztán a tanító néni egyesével odament minden babához és vagy tízszer elismételte egy játékállatka segítségével: „Hello, I’m a dog, I’m doggy. It’s a dog. It’s doggy”. Ez így ment még vagy 5 állattal. Látom magam előtt a szorgalmas kis diákokat, akik ülve anyukájuk ölében roppant mód koncentrálnak és eszükbe sem jut, hogy a többi babával foglalkozzanak, vagy netán elinduljanak felfedező útra a szobában. J

Létezik olyan is, hogy „Tanul a baba” program (http://home.hu.inter.net/~prochess/lovass/babylearn.htm). „E kis program lehetővé teszi egy "baba-oktató" módszer számítógépes alkalmazását. Az első 3 évben a kisgyermekek tanulási és alkalmazkodási képességei sokszorosan meghaladják a felnőttekét. Ennek szellemében már 4 hónapos kortól kezdve érdemes művelni, megdolgoztatni ezeket képességeket. Amennyiben ez rendezett formában történik - erről szól a Montessori-pedagógia is -, a kisgyermek szellemi képességeinek fejlődése jelentősen felgyorsul. Így lehetséges, hogy olyasmit is megtanuljon, amiről majd csak később tud számot adni.

Fejlődése folyamán sorra jönnek majd elő ezek a korábban megtanult készségek, ismeretek. A szoftverben választható tetszőleges szavak, illetve korongokkal jelzett számmennyiségek bemutatása. A bemutatókat napi 5-15 perces foglalkozások formájában ajánlott megtartani, ameddig ez a kisgyermek érdeklődését leköti.
Célszerű a bemutató során a szavakat (betűt) a megjelenítéssel együtt kimondani (akár több nyelven is!).
A leghasznosabb a szavak által jelölt tárgyat egyidejűleg megmutatni (fejleszti az asszociációs emlékezetet).
Hasonlóképpen a korongokkal, számokkal mennyiségeket lehet megismertetni, célszerű ezeket is egyidejűleg kimondani. A bemutatott szavakat, korongokat, számokat - a figyelem fenntartása érdekében - gyors egymásutánban, pár másodperces időközökkel ajánlatos váltani.”

Ami a személyes véleményemet illeti,

nem hiszek benne, hogy a 3 hónapos gyermekemet különböző angol szavak elsajátításával kellene tréningeznem. Egy ilyen pici babának az édesanyjára van szüksége leginkább. Szeretetre, ölelésre, becézgetésre, ringatásra, biztonságra. Legkevésbé sem arra, hogy heti rendszerességgel tanfolyamra hordják és otthon naponta a tudatalattijába sulykoljanak dolgokat. Még akkor sem, ha ez játékos formában, dalokkal, mondókákkal történik. Egészen más, ha a szülők ismernek idegen nyelvű dalokat, mondókákat, esetleg van ilyen cd otthon és azt alkalmanként meghallgatják vagy énekelnek neki. Ennek ugyanolyan szerepe van, mint a magyar nyelvű éneklésnek, zenehallgatásnak, azzal a különbséggel, hogy a baba ismerkedik egy másik nyelv hangzásvilágával is.

Onnantól kezdve, hogy a baba már képes utánozni a szüleit,

mondókákat, dalokat el lehet vele játszani, megint csak új megvilágításba kerül az idegen nyelv tanulása. Hiszen, ahogy az anyanyelvét egy másik nyelvet is képes a gyermek az utánzás, mímelés és a rengeteg játékos ismétlés segítségével elsajátítani. Úgy gondolom, hogy körülbelül ilyentájt szeretnék kicsit több figyelmet szentelni ennek. A kicsit több alatt természetesen nem napi gyakorlást értek, hanem egy-egy mondókát vagy dalocskát, melyet én énekelek, mondok és közösen mutogatjuk.

Majd mikor már nagyobbacska lesz, és beszélni is tud,

akkor játszunk majd „angolosdit”. Megterítünk angolul, vagy az állatkertbe angolul megyünk. Hisz gyerekeknek egyáltalán nem jelent gondot, ha egy dolgot többféleképpen hívunk. Gondoljunk csak arra, hogy az édesanyjukat hányféleképpen hívják a gyerekek és ez sem okoz problémát. A játszótéren, akárhogy is nevezi egy gyermek az anyukáját, az összes többi tudja, kiről beszél.

Itt merül fel a kérdés, hogy bekapcsoljuk-e a gyereknek az idegen nyelvű mesecsatornát. Gondolván, hogy az majd helyettesíti az idegen nyelvi környezetet, meg az ismerősünk ismerősének a valakije, aki kiköltözött, külföldre így tanulta meg a nyelvet. Hát, azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem ennek is csak akkor van már értelme, amikor a gyerek azt nézi, ami érdekli és meg akarja érteni, hogy mi történik abban a mesében. Ez esetben valóban sok új szót, kifejezést lehet elsajátítani felnőtt fejjel is.

 

Egyre több óvoda kínál lehetőséget idegen nyelv tanulására heti egy-két alkalommal.

Ezeken a foglalkozásokon rengeteget játszanak, énekelnek, mondókáznak a gyerekek és a legtöbb esetben nagyon szeretik. Sok mindent el is sajátítanak, így némi előnnyel érkezhetnek az iskolába azokkal szemben, akik nem jártak ilyen foglalkozásra. Ez az előny azonban pár hónap alatt eltűnik, hiszen az iskolában mindent elölről kezdenek. Még a két tanítási nyelvű iskolákban sem követelmény az előzetes nyelvismeret a felvételhez.

A két tanítási nyelvű óvodák és iskolák újabb kérdés sorozatot vetnek fel a témában. Speciális módszertannal dolgoznak, és elképesztő lehetőségeket biztosítanak. További részletek: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2004-04-np-Schuttler-Nyelvtanulas

Mielőtt megszületett a kisfiam én is a fenti cikkben említett iskolában dolgoztam. 1-4. osztályig tanítottam angolt és bizonyos tantárgyakat angol nyelven. Az első két évfolyamot a legtöbb gyerek szinte probléma nélkül teljesítette, hiszen játék és móka az angol óra. Még akkor is, ha alkalmanként fel kellett mérnünk a tudásukat. Az elsősök kimondottan szerették a felmérőket (persze, ha csak a szülő el nem ültette benne a „jaj ne, dolgozat” hozzáállást). Harmadik osztálytól, amikortól a környezetismeretet is angol nyelven tanítjuk, elkezdett „nyílni az olló”. A jók nagyon jók lettek, a szorgalmas bár kevésbé tehetséges gyerekek még tudták tartani velük a lépést, de a kevésbé szorgalmasak, kevésbé tehetségesek elkezdtek leszakadozni. Hiába a játékos oktatás, a rengeteg gyakorlás, szemléltetés stb. itt már komoly tananyag van. Magyarul sem könnyű megérteni 9 éves fejjel, hogy mi a különbség, olvadás és oldódás között, hát még angolul!

Tudomásul kell venni, hogy ez nem minden gyereknek való

Nagyon fontosnak tartom, és a jelentkező gyerekek szüleinek mindig el is mondom, hogy ne akarják szimpla divathóbortból vagy a saját elvárásaikat, elképzeléseiket kielégítendő, minden áron beerőszakolni gyermeküket a kéttannyelvű osztályba. Tudomásul kell venni, hogy ez nem minden gyereknek való.

Édesanyaként most már én is szembesülök vele, és valóban nem könnyű, hogy a gyermekem nem lehet minden területen tökéletes. Vannak erősségei és vannak gyengébb területek, melyeken segíteni, fejleszteni kell. Ha ezt nem fogadnám el és nem tartanám szem előtt, amikor majd óvodát, iskolát keresünk neki, komoly hibát követnék el. Ha olyan követelményeket támasztanék elé, melyeket nem, vagy csak nagyon nehezen tudna teljesíteni, folyamatos falakba ütközne, kudarcot kudarcra halmozna, és előbb utóbb úgy megutálná az egészet, hogy egy éltre elmenne a kedve tőle. Sajnos a szülői nyomás sokszor nagyobb a gyerekeken, mint az iskolai. Nagyon fontos, hogy a szülők belátók legyenek gyermekeikkel szemben, támogassák, és ne kényszerítsék őket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár hivatásomból adódóan teljes mellszélességgel támogatom a korai (nem 3 hónapos kortól) nyelvoktatást, tény, hogy aki az általános iskolában normál óraszámban kezdi és a megfelelő kezekbe kerül, rövid idő alatt el fog jutni látszólag ugyanarra a szintre, mint azok a társai, akik az óvodában kezdték. Hogy akkor mi értelme hamarabb kezdeni? És mit jelent a látszólag? Akit bővebben érdekel, ajánlom figyelmébe dr. Kovács Judit írását: http://www.pagony.hu/index.php?page=article&id=342

"A nyelvet magas fokon birtokló nyelvtanár a kisiskolásokat vagy az óvodásokat nem tudja azon az egyszerű alapon sikeresen tanítani, hogy a sok nyelvtudásból kevesebbet ad át nekik. A tapasztalatok egyértelműen azt látszottak igazolni, amit a szakma már régebben megfogalmazott: a kisgyermekek idegen nyelvi fejlesztése speciális feladat..." (dr. Kovács Judit)

 

Szíjártó Bettina, angol nyelvtanár, tanító

2009. május

Homeopátia - mit kell tudnunk az otthoni alkalmazásról

Egyre több helyen hallani, olvasni a homeopátiáról.

Bevallom én, először a szülés alatt alkalmazható szülést segítő szerekről hallottam, de nem volt elég információm, így innen-onnan, fórumokról, ismerősöktől informálódtam. Az ember nem szívesen gyógyszerezi magát, főleg nem a gyermekét. Mivel ezek a gyógyszerek vény nélkül kaphatóak a patikákban, elengedhetetlen, hogy vagy a gyógyszertárban, vagy máshol beszerzett kellő információ birtokában alkalmazzuk őket. Sajnálatos módon két gyógyszertárban is azt tapasztaltam, hogy a gyógyszerészeknek halvány lila fogalmuk nem volt melyik szer mire való, mit jelentenek a potenciálok. És gondolom nem csak nekem van ilyen tapasztalatom.

Több helyről szerezhetünk be ingyenes kiadványokat, informálódhatunk interneten, de vannak olyan kérdések (legalábbis bennem felmerültek), amikre ezekben sem találtam a válasz. Olyan kérdéssel pedig, mint hogy mit jelentenek a potenciálok, vagy olyan problémával, mint a szülés utáni hajhullás, csecsemőkori hasfájás, nem fordulunk Homeopátiás orvoshoz. Hogy ezekre a kérdésekre is választ kaphassunk, egy interneten is kérdezhető orvost, Homeomamit kérdeztem. Homeomaminak a gyerekek nevezték el, akiket a környezetében bogyókkal kezel nyolcadik éve.

- Mit kell tudnunk a homeopátiáról? Miben más, mint a hagyományos orvoslás?

A homeopátia nem betegségre, hanem egyéni tünetekre rendel szereket. Pl egy torokgyulladásnál mást kap az, akinek ég a torka, megint mást, akinek gombócérzete van nyelésnél. Alapja a megfigyelés. A tünetek az immunrendszer nem megfelelő működését jelzik. A homeopátia szerei növényi és ásványi eredetűek, és az immunfolyamatokat erősítik, a megfelelő irányban.

- Milyen hibákat követhetünk (követünk) el, ha orvosi felügyelet nélkül alkalmazunk homeopátiás szereket?

A magas potenciájú szerek erősen hatnak a lelki folyamatokra, és krónikus betegségeknél átmenetileg erősíthetik a tüneteket. Krónikus betegségek kezelését bízzuk homeopata orvosra.

- Mit jelentenek a potenciák? Mikor milyet használjunk?

Otthoni használatra a 15 CH és 30 CH szerek alkalmasak leginkább. Ezeket akut esetekben (láz, hasmenés, stb.) használjuk. A szám és a betű hígítási lépcsőt jelez. Minél nagyobb a szám, annál nagyobb a hígítás. A gyógynövényekből készült szereknél, mint pl, az Echinacea, vagy szoptatásnál az Urtica urens, ahol a fitoterápiás hatást akarjuk kihasználni alacsony, D4, 5CH hígítást alkalmazunk. Otthonra egyedül az Arnica montana ajánlott 200CH-ban, elsősegélyszerként.

- Mi a teendő pl., ha a patikában csak alacsonyabb potenciájú szert kapunk, mint amit szeretnénk? Helyettesíthetjük, vagy kizárólag az előírt potenciát alkalmazzuk?

Elvileg nem helyettesíthető. De akut esetben pl. szedhetünk 9 CH-s hígítást, gyakrabban, félóránként 5 golyót, javulásig. Kivétel a Pulsatilla és a Drosera szerek, ahol 15 CH alatti hígítás nem javasolt otthoni használatra.

- A homeopátiás gyógyszerek laktózt tartalmaznak. Laktózérzékenyek, tejfehérje allergiások szedhetik a szereket?

Igen, oldják fel vízben. Nem kell megvárni amíg elolvad, azonnal használható. 1-2 dl vízbe 5 golyó, az adag utána 1-2 korty a szájban tartva. Kisgyerekeknek, babáknak is így adhatók a szerek.

- Meddig kell alkalmazni a homeopátiás szereket?

Immunerősítésre pl. az Echinaceat kúraszerűen, egész télen át 5 CH-ban, az oscillot influenza megelőzésére heti 1x.
Betegségeknél a tünetek javulásáig akár óránként, később napi 2-3 alkalommal, 3 napon át. Alkati szert is előírhat az orvos rendszeres szedéssel.
Allergiaszezonban is kúraszerűen szedhetjük az allergén növény homeopátiás hígítását, és a homeopátiás antihisztamint, a Histaminumot.

- Ha gyermekünk még nem beszél, honnan tudhatjuk, hogy melyik szert adjuk, ha pl. más szer használható fájdalmas hasmenésre és más a fájdalom nélkülire.

Ilyenkor a külső tüneteket, pl. széklet színe, gyakorisága, kísérő és kiváltó tünetek stb. figyeljük meg. Az is lényeges mi javítja, vagy rontja a közérzetet. pl. vigasztalás, ringatás, vagy az ágynyugalom, hideg, vagy meleg ital, nyomás a hasra, görnyedt, vagy feszes tartás, stb. A könyvekben ezeket részletesen leírják.

- A tüneti szereknél ha több tünet is fennáll, amelyekre külön-külön gyógyszer van, mi a teendő? Melyiket alkalmazzuk?

Az aktuális tüneteket a jól választott szer lefedi. Pl. hasmenés + fogzás+hiszti+piros fél arc=Chamomilla.
Ha nincs ötletünk, adjunk komplex, több összetevős készítményt, vagy bevált kombinációt.
Pl. száraz köhögésnél: spongia-drosera-cuprum, vagy hasmenésnél podophyllum-arsenicum, magas láznál aconit, utána belladonna, allergiás reakciónál apis+histaminum, stb.

- Menstruációt megelőző idegességre, érzékenységre mikor kezdjük el szedni a gyógyszert?

A ciklus utolsó tíz napjában szedhető. a menstruáció kezdetéig.

- Mi anyukák tudjuk, hogy a csecsemők, kisgyermekek bizony gyakran felébrednek éjszaka, aminek számos oka lehet: fogzás, szeparációs szorongás stb. De mikor beszélünk alvásproblémáról? Mikor igényel kezelést?

A gyerekek sokszor a mi problémáinkat élik meg. Egy-egy alkalom nem gond, pl. ha izgalom éri, vagy lelki megrázkódtatás, öröm, de ha sorozatban nem alszik, akkor érdemes homeopátiás orvoshoz fordulni. Otthon a Sedatif PC-t próbálhatjuk ki. Fontos, hogy a kiváltó okot megtaláljuk, ez néha egy ijesztő árnyék, vagy zaj, vagy emésztési probléma is lehet.

Ha nem kaptál minden kérdésedre választ, Homeomamitól a www.homeopatia.info.hu oldalon kérdezhetsz a kérdezz-felelek rovatban.
Sürgős esetben hétköznapokon 9-17 óráig hívhatod a Homeopátiás Baráti Kör Egyesület Homeopátiás és Schüssler sók orvosi tanácsadó szolgálatát a 06-70-376-0606 telefonszámon.

Hamarosan olvashatsz a szülés alatt alkalmazott szerekről, illetve arról, hogy milyen szereket érdemes otthon tartani.

Milyen a jó gyerekcipő?

Minden szülőben felmerül a kérdés, legkésőbb, amikor gyermeke tipegő korba lép, hogy milyen cipőben járassa csemetéjét, adjon-e rá otthon cipőt, ha igen, milyet, ha nem, miért, stb. Ezer kérdés szokott ilyenkor elhangozni. Kapunk is néhány általános tanácsot, ismerősök meg 1-1 cipőmárkát ajánlanak. Ha megpróbáljuk mélyebbre ásni magunkat a kérdésben, arra a meglepő következtetésre jutunk, hogy még annyira sem látunk világosan, mint annak előtte. Minden cipőgyártó esküszik arra, hogy az ő általa kidolgozott talp a legmegfelelőbb. Ezek persze egymástól eltérőek. Aztán ott vannak a gyógycipők is, van aki megelőzés céljából is ilyet ad gyerekére. És vannak divathullámok is, amiknek hatását nem tudjuk elkerülni.

Amikor megszületett a fiam, azt gondoltam, én soha nem adok majd használt cipőt a lábára. Majd én mindig megveszem a legjobbat neki. Hamar rá kellett jönnöm, hogy barátnőm kisfia által kb. 2x felvett cipő még nem minősül használtnak, és fogalmam sincs, mi a legjobb. Azóta már jártunk ortopédián is lúdtalp miatt, pláne érzékeny lettem a cipőválasztás témájára. Ezért nagyon örültem, amikor egyik barátunkról kiderült, ő gyógytornászként éppen a lábakra specializálódott.

Hollós Barnabást faggattam tehát arról: Milyen a jó cipő?

Mindenek előtt szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon fontos eldönteni egészséges-e gyermekünk lába. Ha igen, akkor az alábbi válaszok helytállóak. Ha nem, akkor mindenképp konzultáljunk szakemberrel, mert individuális megoldásra van szükség!

Egészség-betegség kérdésében segít eligazodni ha a gyermekek az ajánlott életkorokban részt vesznek a mozgásszervi szűrővizsgálatokon.

Mikor esedékesek ezek a szűrővizsgálatok? 

Az aktuális vonatkozó jogszabályok szerint az életkorhoz kötött
szűrővizsgálatok (most csak a mozg.szervieket írom le):
0-4 napig: csípőficam
1,3,6 hónapos korban: mozgásszervi vizsgálat, (csípőficam 4 hónapos korig)
1éves korban és 6 éves korig *évente*: mozgásszervek vizsgálata (főleg láb és gerinc) /tehát nem a 3 éves kori az első/

6-18 éves korik 2 évente: mozgásszervek vizsgálata (főleg láb és gerinc)

Az más lapra tartozik, hogy Magyarországon nincs ennek az egésznek kultúrája, így ha ezeket nem csinálják meg, vagy nagyon antipatikus, aki végzi, akkor keressünk magán úton valakit akiben megbízunk. Volt szerencsém látni, sok olyan egészségügyi könyvet, amit úgy töltöttek ki, hogy tele van ellentmondással azaz a gyermek a környéken se volt.

Jöjjön a klasszikus kérdés: milyen a jó cipő? mikortól adjunk cipőt a gyerekekre? Miben járjon otthon, és miben az utcán? Miben nyáron és télen?

Először is érdemes világosan látni, hogy mire való a cipő. A lábbeli nem fejleszti a lábat, hanem védi bizonyos környezeti hatásoktól. Ebbe persze belefér, hogy a kifelé döntött ún. szupináló sarok és egy erősebb kéreg védi a bokát a bedőléstől. De ennél jobban misztifikálni a cipőkérdést álláspontom szerint szükségtelen

Tehát a jó cipő véd és engedi a fejlődést. Ezért az orr része kellően magas, a cipő szélessége összhangban van a lábbal és elől sem keskenyedik el. Anyagát tekintve a talp hajlékony, a felsőrész pedig jól szellőző.

Az előbbiekből is következik, hogy a lábra állás előtt nem érdemes forszírozni a cipőviselést. Amúgy, akkor adjunk a gyerekünkre cipőt, ha a hőmérséklet vagy egyéb környezeti tényező szükségessé teszi. Ez igaz otthonra is.

Sokkal inkább érdemes minél többet olyan helyen lenni, ahol egyenetlen, puha talajon szabadon mezítlábazhatnak a gyerkőcök.

Milyen problémákat okozhat a rossz cipő?

Hála Istenek az egészséges gyereklábak sokat kibírnak. Tehát ideig óráig tartó rossz cipő viselése semmilyet. Ezzel nem a tudatos választásról akarom lebeszélni az olvasót, hiszen a láb toleranciaküszöbe is egyénenként különböző. Ne próbálgassuk a divat kedvéért, hogy hol a határ.

Érzékenyeknek akár térd és gerinc problémát is okozhat.

Pénzkérdés-e a jó cipő? Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek a szakember valamilyen cipőt ajánl. Egy bizonyos kor felett a gyerekeknél is fontos kezd lenni a divat, és a szülőnek is a design. Tudunk itt kompromisszumot találni?

Sajnos ami jó minőségű annak sokszor ára is van. Itt inkább azt hangsúlyoznám, hogy ne a márkát fizessük meg, engedve a hozzá tartozó marketingvarázsnak. Hanem a fentebb írtaknak megfelelő cipőt igényes kivitelben.

A talpkiképzésnél az a jó, ha belülről nincs kiképezve. A harántemelő is szükségtelen. De ha van olyan lábbelije a gyereknek amiben van, attól semmi baja nem lesz.  

Itt megint az igényesség a lényeg. Azaz, hogy az elterjedt un. biopapucsok jó része a saroknál jóval szélesebb mint kéne. Ezért a stabil támaszra törekvő idegrendszeri szabályozás miatt a gyermek jó eséllyel bedönti a bokáját. Tehát nem a márka számít hanem, hogy ne legyen se szélesebb se keskenyebb mint a láb. De ha a gyerek úgyis lerúgja és jó kis masszív lába van akkor jó lehet a kínai piacos is. Ahhoz viszont nem szoktatnám hozzá, hogy lábbeli nélkül egy lépést sem teszünk, sőt ellenkezőleg.  

Azt gondolom, hogy nincs olyan, hogy általában. Van akinek minden mindegy. Van akinek a lába kis támogatást és van akinek komoly segítséget kíván.  

Hangsúlyozom a kulcs annak eldöntése, hogy a gyerekem melyik csoportba tartozik. Ha egészséges, jól fejlődő akkor valóban jó neki egy igényes kivitelű méretében megfelelő, sarkat tartó cipő.   

Ha nem, akkor szülessen, a szülő-gyermek-szakember számára egyaránt elfogadható megoldás, igazad van ebbe a design is beletartozik.  

Ha már van szakember, akkor ő tud konkrét helyet is ajánlani, ahol árban a legkedvezőbb. Ha az az ár még mindig sok akkor az már szociális kérdés.

És ezzel megint visszaértünk, hogy akár szakmai akár szociális oldalról közelítünk individuális megoldásra van szükség.  

A láb szempontjából egészséges, jól fejlődő lábú gyerekek szülei, meg bátran spóroljanak és ne stresszeljék magukat a közhangulat miatt.  

A talpkiképzésben, a sarokemelés, harántemelés módja szokott eltérni, de amit te mondtál, ezeknek a különbségeknek nincsen jelentősége, nem?

Újra írom egészséges nem veszélyeztetett gyereknél szerintem nincs.

A harántemelő nem szükséges, azt viszont nem merném állítani, hogy bármi bajt is csinál, pláne ha többféle cipőt váltogat és mezítlábazik is.

A sarokemelés alatt gondolom sarokdöntést értesz. Ha enyhén kifele dönt azaz supinál a sarok és erősebb kéreggel párosul az nem baj, bedőlő bokájú gyerekeknél kifejezetten jó.

A különbségeknek akkor van jelentősége ha az adott lábnál van valami funkciója. Akinek arra nincs szüksége minek vegye meg csak azért mert a gyártó szerint az úgy általában a legjobb.

Félelmetesen uralja a gondolkodást a marketing. Bezzeg a gerincferdült gyerekek ellátását nem kapták így fel a gyártók pedig legalább ennyire lényeges csak az nehezebb terep marketing szempontból. De ez más téma és messzire visz.

Rengeteg jó cipőmárka van, melyek azzal hirdetik magukat, hogy anatómiailag a legjobbak, mindegyikben van némi eltérés is. Hogyan tudja a laikus szülő eldönteni a kérdést? Van jelentősége, hogy siesta, falcon, superfit, elefanten, stb típusú cipőt veszünk? Vagy ennél egyszerűbb szempontok vezéreljenek?

Attól aki azt mondja, hogy anatómiailag a legjobbat kínálja, már csak elvből sem vennék. Tekintve, hogy ez a fogalom nem létezik. Az egészséges láb nem egy minden paraméterében egzaktul meghatározott forma, hanem inkább egy gyűjtőnév amibe számtalan egyéni, alaki variáció belefér.

Ha muszáj állást foglalni, akkor azt a gyártót preferálnám aki méretenként 2-3-féle szélességben is kínál lábbelit. És a sarokdöntésen és kéregkialakításon túl nem akar még számtalan más érvvel is győzködni.

A egészséges gyermeknél a szülő igen is merjen a megérzéseire hagyatkozni és fütyülni a közvéleményre.

Amúgy vannak olyan jó nevű gyógyászati segédeszközgyártó cégek akik saját gyártású cipőket is forgalomba hoznak, kevésbé borsos áron.

Az igény szerinti cipőkről mondanál még pár szót? Például: ovis benti, sportcipő, motorozás, játszó, séta, ünneplős. Mire ügyeljünk? Mennyire szolgálja a cipő az igényeinket?

Minél többféle, igényes, méretben és bőségben megfelelő lábbelit használ az egészséges gyermek, annál jobb. Már csak nevelési szempontból is jó, ha kialakul a cipő váltás, később zokni váltás igénye. Kinti, focizós, váltó, ünneplős, kirándulós, jobban és kevésbé zárt. És persze vannak a lábbelit egyáltalán nem igénylő helyzetek.

Akinek problémás a lába szakemberrel konzultálva válasszanak.

Ha gond van a gyerek lábával, az hogyan, és mikor derülhet ki? Hova forduljunk? Hogyan foglalkozzunk vele? Mit tehetünk? Mit adjunk a lábára?

Például a már említett szűrővizsgálatokon. Óvakodjunk, attól hogy túl sokat vizsgálgassuk vagy vizsgáltassuk a gyerekünket. Ha a szűrést végző személy sehogy sem szimpatikus, akkor persze keressünk még egy szakembert gyermekortopédust vagy gyógytornászt.

Ha gyermekünknek panasza van, akkor egyértelmű, hogy segítségre van szükség. Nyilván ehhez szem kell észre venni, mert a kicsik még nem tudják verbálisan kifejezni problémájukat. De azt azért a laikus is érzi ha gyermeke, lábával kapcsolatos komfortérzete csökkent. Ne adjuk fel amíg nem sikerült megoldást találni a problémára. Legyen az fájdalom, sántítás, extrém fáradtság, bőrpír vagy bármi.

Arra a kérdésre, hogy ha kiderült, hogy bármi okból is de problémás a gyermekünk lába mi a teendő, csak azt tudom mondani, hogy individuális megoldásra van szükség. Már csak nevelési szempontból is lényeges, hogy szokja meg a gyerekünk és mi is, hogy ezekben az esetekben az intuíción túl legalább egy tanácsadás erejéig, szakemberre is szükség van.

Nem eltitkolni akarjuk a tapasztalatainkat, de van akinek cipő kell, van akinek betét, van akinek tanács, van akinek további vizsgálat, van akinek mozgásterápia és így tovább. Ha ezt itt most részleteznénk félő, hogy ki-ki kiválasztaná a számára leginkább elfogadható megoldást anélkül, hogy avatott szemek elé kerülne a probléma.

Meddig fontos a jó cipő?

Ez attól függ, hogy mennyire strapabíró a lábunk. Van akinek egy életen át se árt meg a rossz cipő. De ez a ritkább és a kisgyermekkorral nem érnek véget a láb megpróbáltatásai, sőt! Súlygyarapodás és magasságnövekedés, fokozódó igénybevétel és ráadásul az élet sokszor nem engedi, hogy ki-ki alkatának megfelelő munkát végezzen. Ezért a jó lábbelit, ami lehet akár szandál vagy papucs is tekintsük prevenciónak.

Hollós Barnabást megtalálhatjátok a http://engyogytornam.hu/ oldalon, ahol személyes tanácsadást is kaphattok.

Legközelebb a mozgásszervi változásokról beszélgetünk majd Barnával, ha van kérdésed, tedd fel már most!

És te hogyan választottál cipőt a gyermekednek? Milyen szempontok alapján döntöttetek, hogy mikor, és milyen cipőt adtok a gyermeketekre? Hol kaptál ehhez segítséget?

Bölcsi vagy nem bölcsi?

Ez itt a kérdés…

Nem véletlenül mondják:
- Gyereknek gyerek a társa.

Van, akinek azért kell beadnia gyermekét, mert vissza kell mennie, dolgozni. Én viszont azon szerencsések közé tartozom, aki csupán a gyermek „érdekeit” figyelve szánnám rá maga, eme elhatározásra. De hogy ez mennyire jó döntés vagy sem?

Kérdezgettem gyermekorvosokat, akik a még meg nem érett immunrendszer miatt csak az óvodáskort preferálják. Számos pszichológiai kísérletet és vizsgálatot olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy azok az anyukák, akik nagy felelősséggel „szolgálják” gyermekeik csecsemőkori igényeit, valószínűleg jól látják el anyai feladataikat bölcsődés, ill. óvodás korúvá cseperedett gyermeküket is: bátorítják önállósági törekvéseiket és próbálkozásaikat az új helyzetekben, mindig készek a segítségre, ha szükségük van rá.

Talán csak én foglalkozom ezzel a kérdéssel túl sokat, de valóban érdekelne, ők hogyan élik ezt meg. Hiszen mi is túléltük anno.
Zsomborom most 2,5 éves és észreveszem, én már nem vagyok Neki „elég”. A bölcsiben számos olyan dolgot tanulna, amit valószínűleg itthon jóval tovább tartana elsajátítania. Legyen szó a bilire szoktatásról, a rendszerességről, a szocializálódásról… 

Egyszer el kell szakadni, de ha ez túl korán van? Gondolom gyermeke is válogatja. Fanni lányomat szerintem nehezebb lesz, ő sokkal ragaszkodóbb, anyásabb. Zsombi viszont talpraesettebb, könnyen barátkozó, szeret társaságban lenni, a gyerekeket meg kimondottan imádja.

Nyílt nap alkalmával szinte pillanatok alatt feloldódott. A falon egy nemrégiben olvasott könyv címe díszelgett, ami az én szívemhez is közel áll: 

„Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje”(Adele Faber és Elaine Mazlish)

Megnyugtatott az a tudat, hogyha a könyv szerint „nevelik”, foglalkoznak az én egy szem kisfiammal, akkor valóban nem csinálok semmi rosszat.

Ez mind szép és jó, viszont hogy nehogy egyszerű dolgunk legyen Nekünk szülőknek, megkaptam az első hideg zuhanyt, miszerint fölvették ugyan a gyermekemet, azonban munkáltatói hiányában nem szeretnének szeptemberben látni… Próbálkozzunk jövőre! Az ovival szintén ez a helyzet, hiszen csak iskolaérettség előtt 1 évvel kötelesek bevenni.

Úgy gondolom, ez nem velem kiszúrás.

Mivel emberek között, emberekkel foglalkozom, sokszor hallottam azt a megjegyzést, miért kell egy anyukának évekig otthon dekkolnia!? Aranyos kérdés... Bezzeg más országokban! Máshol 3 hónapig marad otthon az anyuka és megy vissza dolgozni. De azt elfelejtik, hogy ott biztosított a gyermek elhelyezése, van hova visszamenni, és van miért visszamenni. Sokunknak nem a munka „büdös”, más okok vezérelnek.

Ilyen keserű szájízzel kerestem fel egy családi napközit, csak hogy gyerekek között legyen. Szimpatikus vezetővel, szimpatikus fogadtatással találkoztam:

• egészséges, biztonságos környezet, családias hangulat, 5-7 fős csoportok
• életkornak megfelelő napirend kialakítása (evés, alvás, mozgás, játék, levegőztetés, foglalkoztatás… stb.)
• napi négyszeri egészséges étkezés
• életkornak megfelelő foglalkoztatás, játékok megfelelő szakemberekkel.

Lehet egész-, vagy fél napos, de alkalmankénti program is. Tehát vagy ez, vagy marad a jól megszokott otthoni környezet, ahol kevésbé tud úgy szocializálódni a gyermek, mint egy hasonló korú közösségben.

2 gyermekes anyuka révén, másik gyermekemet is beirattam bölcsibe, ahol korántsem biztos a bejutás, viszont ha egyiket nem veszik fel, akkor még egy évre marad az itthoni édes hármas felállás.

Flórián Tünde

Terhességi hányingerről őszíntén

„Halványan, de pozitív. Nagyon feldobott, és lelkes vagyok... gondolom, az első hányingerig!”

Így adtam tudtára egyik barátnőmnek sms-ben a hírt, hogy az aznap vele megvásárolt terhességi tesztem két kék csíkot produkált.

Ismét babát vártunk. Feldobott voltam, lelkes, izgatott, reményteljes. Ez a második terhességem volt, és nem mondhatom, hogy az első terhességem olyan iszonyatosan nehéz lett volna, a hányinger, és időnkénti hányások azért mégis hagytak bennem némi negatív emléket. Mindig csodálkozva néztem és hallgattam azokat a kismamákat, akik legyintetve közölték: hát persze, van hányingerem, meg néha hányok, de semmi komoly. Azt már remélni sem mertem, hogy nekem olyan terhességem is lehet, amikor nincsen hányinger.

Nekem a 6-7. hét fordulóján menetrendszerűen beköszöntött az esti (és nem reggeli) hányinger, ami aztán napról napra egyre korábban jelentkezett, míg végül egész naposba csapott át. Benedekkel a pocakomban még dolgoztam. Tanárként 1-1 óra megtartása néha igazán komoly kihívást jelentett. Soha nem tudtam, hogy ha szünetben eszem pár falatot, az vajon az óra végéig bennem marad-e. Hogy a pszichés gát miatt, vagy amúgy is, de nem történt baleset munka közben sohasem, de olyan kellemetlen szituáció előfordult azért, hogy a trolibuszról éppen hogy leszálltam, és máris távozott belőlem a reggeli az utca közepére a reggeli csúcsforgalomban. Mit ne mondjak, utána azért pár napig elég nehezen szálltam fel bármilyen járműre.

Szóval én akármilyen boldog voltam, a terhesség gondolatától és tudatától szörnyű gyarló módon azért még szenvedtem. Rossz volt az egész napos hányinger, és a szűnni nem akaró állapot. Ittam gyömbért, gyömbérteát, szedtem a B6 vitamint, próbáltam homeopatás bogyókat szopogatni, ettem reggel ágyba fekve kekszet (amit alig bírtam amúgy lenyelni, mert reggel folyton öklendeztem), ettem a sajtos tésztát, a nyers répát és almát. Nem volt semmitől sem jobb, se nem rosszabb. Csak reménykedni tudtam, hogy az első harmad végére megszűnik. Ha nem, majd ha megmozdul a baba, ha akkor sem, akkor meg majd szülés után.

De azért lássuk be, a 7. héten ez elég sovány vigasz. Benedekkel azért szerencsém volt. Első babaként tudta, nem terhelhet annyira meg. A 13. hétre elmúlt a hányinger, és néhány későbbi rosszullétet eltekintve ez a típusú probléma megszűnt. (Volt helyette sajnos más, de az nem a terhességem számlájára írandó.)

Villővel a hasamban azonban nem akart szűnni ez a hányinger. A régiek népi bölcsességeit hallgatva ekkor kezdtem reménykedni, hogy kislány van a hasamban. Na nem mintha ez tényleg szabályszerű lenne, hogy ha más a terhesség, más a gyerekek neme, de most speciel ez volt a helyzet. Szóval én reggel a wc-t látogattam meg először. Aztán valahogyan megreggeliztem, és leheveredtem a kanapéra, mert fekve kicsit jobb volt. Benedek meg szépen rászokott a mesékre, mert ennél többet nem tudtam nyújtani, pedig a terhességem elején még nagyon aktív életet éltünk, minden nap mentünk valahova.

A 8. héttől már csak akkor indultunk el, ha nagyon muszáj volt, akkor is zacskóval a táskámban. (Pedig idegen helyen nem nagyon volt rá szükség, de fő a biztonság.) Ismét megpróbáltam mindent. A nyers zöldségek gyümölcsök azonnal távoztak belőlem, egyedül a tésztaféléknek és a Nutellának volt esélye bent maradni. Máig sem tudom, miből is nőtt meg kislányom 4 kilósra, mert vitamint és tápanyagot nem nagyon bírtam magamba tuszkolni. De megnőtt, és egészségesen született annak ellenére, hogy az ebédet mindig egy pohár kólával fejeztem be, hogy ha egy mód van rá, bennem is maradjon.

Férjem nagyon együtt érző volt, igyekezett a finom falatokat inkább haza hozni, hogy élvezettel megehessem, aztán távozhasson, ha mégis úgy kívánja szervezetem. Esténként elpakolt, elmosogatott utánam a konyhában, és persze szó sem volt róla, hogy én főzzek.

A 13. hét környékén most is elmúlt az émelygés, de az étel bármikor tudott továbbra is távozni belőlem, egészen a szülésig. Annyi könnyebbségem lett, hogy az állandó rossz közérzet legalább megszűnt, aktívabban tudtunk járni Benével sétálni, játszani az udvarra, és a nyaralásaink is zavartalanabbul zajlottak.

Bevallom őszintén, én nem tudtam mosolyogva, és büszkén vállalni, hogy hányingertől szenvedek. Mert szenvedtem tőle. Ha valakinek már volt csúnya calici vírusos betegsége, akkor az sejtheti, hogy ez milyen. Olyan. Vannak jobb napok, és vannak majdnem teljesen jó napok is, és vannak ágyban fekvős napok. És ami a legrosszabb, hogy nem feltétlenül 2-3 napig tart az egész, hanem hetekig, van, akinél hónapokig.

Csodálatosan tud vegyülni a hányinger a gyomorégéssel, a gyomorfájással is, vagy mire elmúlik az émelygés, beköszönt a gyomorégés. Mint mindenhol, itt is vannak fokozatok. Én nem kerültem kórházba, nem fenyegetett kiszáradás, és azért a rossz közérzet is csak hetekig tartott. És ami a legfontosabb, ha visszagondolok a terhességeimre, tudok felidézni nagyon sok, örömteli élményt, ami tényleg a várakozásról, a babavárásról, az áldott állapotról szólt. De benne volt ez is, és amikor annak idején igyekeztem minél több praktikát megtudni, hogyan enyhíthetem a rosszullétemet, nehéz szívvel olvastam azokat a tanácsnak éppen nem mondható mondatokat, hogy „csak pár hét, egy kis rosszullét, szinte mindenkinek van.”

Úgy éreztem, nagyon béna lehetek, ha én nem tudom ezt mosolyogva viselni. Nagyon kevesen mertek őszintén beszélni arról, hogy tud olyan rossz lenni a terhességi hányinger, amivel otthon maradnak betegállományban, vagy nem tudják ellátni a nagyobb testvért, vagy éppen néha sírógörcsöt kapnak, hogy mikor lesz már vége. De aztán visszagondolva soha senki nem mondta, hogy bárcsak ne is vállaltuk volna ezt a babát. Mert az emberi agy olyan csodás, hogy a rossz emlékeket képes elfeledni. Ezt is. És csak annyi marad belőle, amit most itt leírtam.

Bár nincsenek tuti tippek, és sokan másra esküsznek, itt vannak a leggyakoribb praktikák, amiket próbáltam:

1. A reggeli hányinger ellen jó még az ágyban fekve elrágni egy háztartási kekszet. (Ez persze az engem ágyból kirángató Benedekkel kivitelezhetetlen volt, és nem is esett nekem jól. Már csak azért sem, mert sokszor nem reggel jött a hányinger, hanem napközben, délután.)
2. A gyömbér teája, vagy üdítője enyhíti a hányingert, émelygést. Nagyobb dózisban a B6 vitamin is csillapítja a hányingert. Ez nálam is bevált, bár meg nem szűnt, tartós szedésével azért kicsit ritkultak a hányások, és enyhült az émelygés is.
3. Ha nagyon émelyegtem, megpróbáltam sokat hanyatt feküdni, lassan mozogni, nem hajolgatni, és amikor csak lehet, aludni, mert attól enyhült az émelygésem.
4.  Amit csak lehet, és nem esik jól, hagyj másra. Ha tényleg rosszul vagy, nem érdemes hősködni. Ha jobban leszel, úgyis örömmel fogsz bele majd bármilyen tevékenységbe, csak végre csinálhass valamit. De addig is tudd, hogy most is csinálsz valamit, babát növesztesz a hasadban!
5. Lehet, hogy egészségtelen, de nekem segített a hideg kóla is. Savtartalma segítette az emésztést, és a hányingert is csillapította.
6. Egy időre kihagytam a reggeli tejeskávét, mert azzal nem tudtam megbirkózni.
7. És a legfontosabb, hogy ne hagyd magad az olyan mondatoknak: „Á, én nem értem rá rosszul lenni!” Vannak tényleg olyan szerencsések, akiket elkerül a terhességi émelygés, de ez nem dicsőség és érdem kérdése!