szoptatás - kismamaság

FelkéSzülés (2. rész – Test és szellem)

Az első - bevezető, gondolatébresztő - részre érkezett saját élmények alapján a szülésre való felkészüléssel kapcsolatban is nyugodtan kijelenthetjük azt az egyébként nagyon banális alaptételt, hogy nem vagyunk egyformák.

Vannak kismamák, akiknek a testi ellazulás a fontos - a várandósság, a vajúdás közben zajló élettani folyamatok minél intenzívebb megélése. Ők általában már nagyon korán éreznek magzatmozgásokat, ha van rá lehetőségük és idejük, hosszan pihentetik kezüket a hasfalon, kitapasztalva a baba fekvését, mozdulatait. Az ilyen nők, anyák fogékonyabbak a természetes gyógymódokra, az aromaterápiára, a masszázsra, könnyebben körül tudják írni a testi érzeteiket, így például hatásosabban alkalmazható náluk a homeopátia. A relaxáció, a különböző légzőgyakorlatok, jógapozíciók elsajátítása nem okoz nekik problémát, és ezek áldásos hatását testük általában meg is hálálja.

A várandós nők egy másik csoportját a kézzelfogható dolgok, a számok, tények, adatok, valamint a helyismeret nyugtatja meg. Számukra elsődleges, hogy részt vehessenek a szülőszoba-látogatáson, hogy megismerjék a vajúdás szakaszait, hogy tisztában legyenek az általuk választott intézmény protokolljával, és mindezek ismeretében érzik úgy, felkészültek a szülésre. Tudásvágyuk kielégítése érdekében a kórházi szülésfelkészítőt, a védőnők által szervezett előadásokat látogatják, ahol a terhességtől az újszülött ellátásáig minden témakört érintenek, de jó választás lehet számukra az egyik gyermekkórház által rendszeresen meghirdetett SIDS-tanfolyam is, mely a bölcsőhalál megelőzéséről szól. Szintén ajánlható a szoptatásra való felkészítés, ha valaki nemcsak a szülésben, hanem az azt követő időszakban is gondolkodik.

Nem gondolnám, hogy a nők ilyen egyszerűen két csoportra oszthatók, de úgy tapasztalom, hogy a Magyarországon elérhető felkészülési formák nagyjából e két irányzathoz köthetőek.[*] A legtöbb várandós, aki részt vesz ilyen programokon, valószínűleg vegyíti ezeket valamilyen arányban, sőt, a fizikai felkészülést célzó foglalkozások (pl. kismama jóga) is tartalmaznak némi elméletet, így test, lélek és szellem nyilvánvalóan nem válik szét egy-egy ilyen alkalommal, csak valamelyik dominál.

És míg sokan aquanatal órán, vagy kismama tai-chi-n lazítanak, mások pedig egyik szülésvideót töltik le a netről a másik után, természetesen vannak jó páran, akik úgy érzik, nem kell ennek ekkora feneket keríteni: kihordják, megszülik, hazaviszik a babát anélkül, hogy a szakirodalmat bújnák, vagy fórumokat olvasnának, hogy megtalálják az ideális kórházat, orvost, légzésfigyelőt – egyszerűen, mert nekik így jó.

---

[*] Illetve felfedezhető egy harmadik is, a lelki felkészülés, mellyel külön részben foglalkozom.

Hajduczky Judit, dúla

Nem gondoltam volna, hogy a szoptatás „is” ennyire nehéz. Legalábbis számomra az volt első szülött kisfiamnál. Ez majdnem olyan, mint a szülés. Addig nem tudja az ember, amíg át nem éli.

Hiába mentem el szülésfelkészítőre is, nekem „élesben” kell átélnem, hogy tudjam, megtapasztaljam, érezzem. Ez az élet minden területére igaz Nálam.

A szoptatás egy igazán felelősségteljes „folyamat”, és közben meg a világ legtermészetesebb dolga. Első gyermekem szoptatása kész kudarcélmény. A mai napig lelkiismeret furdalásom van miatta.

Mindenki másra hallgattam, csak az ösztöneimre nem és még ugye tetézte az is, hogy úton-útfélen azt hallani, 6 hónapos korig csak és kizárólag anyatej legyen a fő táplálék a csecsemőnek. Mit csinálhattam rosszul? Mára már tudom a választ, de akkor, abban az időszakban, amikor amúgy is sokkal, de sokkal sérülékenyebb lelkileg egy anya, úgy éreztem minden ellenem fordul.

Miért nem jártuk körbe a kérdést a védőnő segítségével, hogy mi lehet a probléma? Miért mondta a kórházban is a gyermekorvos, hogy minimum a 2 órát húzzuk ki az etetéssel és miért nem azt mondta, hogy nyugodtan tegye többször mellre azt a gyereket, hiszen túletetni anyatejjel nem lehet? Haragudtam magamra, haragudtam mindenkire, hogy senki sem képes segíteni. Vagyis próbáltak, de mindenki mást mondott és így lett a várva várt idillből teljes káosz.

Nem volt egy minta előttem, hogy más hogy csinálta, az ösztönt ugyanis a túlzott elvárások, a megfelelni akarás helyettesítette.

Bántott az is, hogy másnak miért sikerül és nekem miért nem? Nem volt internet ahol utána tudtam volna nézni, akitől segítséget tudtam volna kérni. Anyukáink idejében még a 3 óránkénti etetés volt a „módi”, mára az igény szerinti szoptatás, amit mostanra magam is preferálok. És mivel minden adott volt a sikeres kezdethez, beszélek itt a kislányom komplikáció mentes születéséről, a „bababarát kórházról”,a TAPASZTALATRÓL, bíztam benne, hogy a későbbiekben sem lesz ezzel problémánk. Persze a kórházban most is ajánlották, hogy kellene azt a bimbóvédőt használni, de tanulva előző hibámból gondoltam ez a kicsi lány majd csak megtanulja anélkül is ügyesen használni.

Amit megtanultam második gyermekem születése után:

• Anyatejjel túletetni a gyermeket tudomásom szerint nem lehet. Esetleg ha túl sok előtejhez jut a kicsi, akkor gondok lehetnek a hasfájással. Ebben az esetben célszerű ugyanarra a mellre visszatenni, amelyikből legutóbb evett, hogy a hátsótejhez is hozzájusson. Persze csak ha kevés idő telt el az előző etetés óta, vagyis kevesebb, mint 1 óra.
• Fejni én csak az elején fejtem, amit lefagyasztottam a későbbi főzelékekbe. Azért nem fejek, mert előbb-utóbb beállt a kereslet-kínálat, tehát mindig van annyi tej, amennyire szüksége van. Estére kevesebb volt (ami normális), viszont zsírdúsabb, táplálóbb. Ha mégis kevés volt (vagy egy fejlődési ugráshoz ért), sűrűbben kért. Éjszaka is többször:-)
• Próbáltam mindenfajta tejserkentő teát és társait, de a mennyiség növelésének vagy megtartásának titka a minél gyakoribb mellre tétel.
• Annyi folyadékot ittam csak, amennyit a szervezetem megkívánt. Ha többet ittam a kelleténél, a tejmennyiség csökkenését vettem észre.
• Állítólag ha pótláshoz folyamodunk és cumisüvegből pótlunk, cumi zavart okozhatunk. Vagyis szopási sztrájk következhet be.
• 6 hónapos koráig csak anyatej létezett, semmilyen más folyadékot nem kapott. Melegebb időben persze többször szopizott, és ha náthás volt, akkor is. Fontos is volt, a kiszáradás veszélye miatt. 6 hónapos kor után mindenféle cumisüveget, itatót, poharat kipróbáltunk, de csak a Jana flakonból ivott és iszik a mai napig is.
• És hogy honnan tudtam, hogy elegendő a tejem? Ami bemegy, annak ugye ki is kell jönnie.
  • 24 óra alatt 5-6 nehéz, eldobható pelenkája volt
  • Első 4-6 hétben napi 2-5 székletes pelus, majd később kizárólag szoptatott babánál ez változik. Volt, hogy napi 1-2, de hallottam már hogy több nap is eltelhet két széklet között.
  • Havonta fél kilót hízott az első fél évben és a hossza is megfelelően növekedett.
• Persze voltak problémák, mint pl.: a szájpenész. Hiába fertőtlenítettem agyonra mindent, nagyon nehéz volt (persze orvosi segítséggel) lekezelni ezt a makacs problémát.
• Az első fog megjelenése után próbálkozott a harapással, persze az én mellemen, de megbeszéltem vele a dolgot (és lám megértette) majd abbahagyta.

Most, hogy lassan egy éves lesz, mára is kapom a kedves kis megjegyzéseket, hogy miért kell még mindig szoptatni, hiszen ez már szerintük nem tápláló. A lelki táplálékon túl, számos előnyét tudnám felsorolni, de úgy döntöttem, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló megjegyzésekkel már nem foglalkozom.

A hozzátáplálást 6 hónapos korában elkezdtük, gyönyörűen eszi a gyümölcsöt, a főzelék is egyre jobban megy, tehát éhezni nem éhezik. Kiegyensúlyozott, mosolygós, szépen fejlődő kis királylány.

Nálam ezek váltak be, azonban minden gyermek más, minden gyermek személyiségét a környezetének és örökölt vérmérsékletének az együttese formálja olyanná, amilyen.

Flórián Tünde, 2009. augusztus