2009. december 3., csütörtök

Edzés izzadás nélkül

Törődjünk egy kicsit magunkkal is!

Torna? És még csak meg sem izzadok? Hát ott a helyem! Bánom, hogy nem gyermekeim születése előtt ismerhettem meg ezt a módszert. Világ életemben sportoltam, tehát nem a lustaságom miatt örültem meg hát nevezzük nevén a dolgot: intim tornának. Mivel terhesség alatt számos sport nem megengedett, vegyük az én példámat, a kézilabda az, ami iszonyúan hiányzott. Megemlíteném itt, hogy csapattársaim közül is jó páran küszködtek/küszködnek vizelettartási problémával…

Számomra mindkét terhességem semmilyen jellegű problémát nem okozott, beszélek itt a méh süllyedéséről (http://fru.szimpatikus.hu/mehsullyedes-meheloeses/) több szülés lévén, vagy akár az inkontinencia kialakulásáról, ill. az aranyér, mint örök problémáról. Tehát Nálam szerencsére a prevenció a fő szempont melyet a medencealapi izmok karbantartásával tudok fitten tartani.

Anatómiai szempontból a gátról Nekünk, nőknek annyit érdemes tudni: a magyar szó eredeti értelme szerint csak a női szeméremrés és végbélnyílás közötti 2-2,5cm. hosszú bőrterületet, valamint innen kiinduló hüvely és végbél közé eső hegyes ék alakban felfelé terjedő lágyrészeket értjük. Tágabb értelemben meg az egész medencefeneket. Ami azért fontos, mert a méh támasztókészülékét a medencefenék izomzata adja. Tapasztalati tény továbbá az is, hogy szülések folytán kitágult hüvelyfal mellett mind az uterus (méh), mind a hólyag hajlamos lesüllyedésre. Szülésnél a szeméremrés és az akkor szétfeszülő végbélnyílás közötti szövet (bőr és mélyebb lágyrészek) az a „gát”, amely megőrzi a szülőutakat a végbél felé való átszakadástól.

Bővebben itt:(http://fru.szimpatikus.hu/amit-a-gatizomrol-tudni-erdemes-kriston-intim-torna/)

Érdekel, hogy kinek ajánlott, vagy, hogy a szülést mennyire befolyásolja a már elsajátított torna? Kérdéseimre egy kedves szülésznő, Kriston Intim Torna Tréner válaszolt:

1.Kiknek ajánlanád a módszer elsajátítását?

A Kriston Intim Torna kortalan. Ez egy olyan fontos gyakorlatsor, mintha azt kérdeznéd, „kinek ajánlanám a járás megtanulását?”. J A különbség csupán annyi, hogy ez egy nem természetes mozgássor. Vannak kultúrák, ahol foglalkoznak az intim, gáti területtel, náluk ez természetes. Mi nem ilyenek vagyunk, a mi kultúránk egy tabukkal körülvett világ, ahol senki nem beszél semmiről, ha pedig igen, akkor is sokszor tagad, a tüneteket enyhébbnek említi.

A módszer kisgyermekkortól kezdve életünk végéig megtanulható, végezhető. Egy feltétel van csupán, hogy tudd mozgatni a gátizmaidat. Lehet, hogy most kipróbáltad és nem ment?! Ha ez van, akkor azért, mert nem szokás tudatosan mozgatni, azonban ha vizelési- vagy székelési inger hatására tudsz törekedni a visszatartó szorítás végzésére, akkor képes vagy mozdítani is! J A végzésre való törekvés nem egyenlő a visszatartással, mivel lehet olyan gyenge a záróizom, hogy az nem képes megtartani a vizeletet vagy a székletet. Ez olyan, mintha próbálnál megemelni egy autót. Meg sem tudod mozdítani, azonban ha törekszel a végzésre, akkor az izmaid megfeszülnek. Edzés hatására pedig erősödnek és a kívánt záró- és tartófunkciót képesek lesznek ellátni.

2.A gáti fiatalság/öregség életkor függő?

Részben, de a kor csak egy kicsiny része az egésznek. Az hogy kinek milyen állapotban van a gátja, hogy az mennyire képes ellátni funkcióit, hogy milyen az érzete, ez mind leginkább szokásainktól függ. Azoktól a szokásoktól, amik az életünk részei, amik sokszor fel sem tűnnek. Némelyekről tudjuk, hogy valamilyen oknál fogva nem kéne. Ilyen például a görbe testtartás, nehéz súlyok cipelése, mert ezek nem tesznek jót a gerincünknek. Azonban a tamponhasználatról vagy a függőleges pozícióban végzett aerobicról, amikor például rugózva szökdelünk egyik lábunkról a másikra, senki sem gondolná, hogy ártalmas a gátnak.

Én, amikor először értesültem a Kriston Intim Torna létezéséről, akkor, mint szülésznő tekintettem a témára, úgy, mint aki ezt meg szeretné tanulni, de csak azért, hogy aztán taníthassa, mert az intim torna előnyeivel tisztában voltam ugyan, de úgy véltem, nekem ez még ráér. Amióta megtanultam, végzem, és csak azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy amint értesül a torna létezéséről, keressen egy trénert, és amint tudja, sajátítsa el a gyakorlatokat. J

3.Mennyi idő alatt lehet elsajátítani a gyakorlatokat?

A Kriston Intim Torna tanfolyam 12 órás, melyet különféle óramegosztásban tartanak. Van 2x6, 3x4, 4x3, 5x2,5 és 6x2 órás tanfolyam. Ez trénertől és az idődtől függ. Van, aki gyorsan szeretné megtanulni, nincs ideje, neki például egy szombat-vasárnapi 2x6 órás tanfolyam a legmegfelelőbb. Azonban van, akinek délutánonként jó, hozzá inkább egy 4x3 órás passzol. Ezt mindenkinek maga kell eldöntenie. Mindegyiken elsajátítható a gyakorlatsor, mindenki ugyanazt kapja.

Azonban vannak személyek, akiknek könnyebb a többszöri találkozás például hetente, mert akkor van ideje gyakorolni az adott órán tanultakat, és a következő órára már úgy jön, hogy van, amit tud. Nem mellékes az sem, hogy így tud kérdezni, ha otthonában tapasztalna bármit, amivel nem tud mihez kezdeni, vagy esetlegesen otthonában jön rá arra, hogy ő ezt a feladatot mégsem tudja végezni.

Vannak trénerek, akik egyéni foglalkozást is tartanak, itt egyéni tempóban haladunk a tanulással.

Egy tanfolyam azonban nem csupán a tornáról szól! Beszélünk azon szokásainkról, amiket már említettem, hogy nem tesznek jót a gátnak, majd ajánlást teszünk azok kiküszöbölésére, kevésbé károsan végzésére. Ilyen például a testtartás, járás, testedzés, székletürítés stb. Nagyon fontosnak tartjuk a test és a lélek kapcsolatát, így beszélünk arról, hogy milyen módon tudunk magunknak tüneteket produkálni, és sokszor észre sem vesszük, hogy az ok ott van a szemünk előtt.

4.Szülés előtt mennyi idővel érdemes elkezdeni a gátizmok edzését, hogy a gát rugalmas és tágulékony legyen?

Ha van rá módod legalább 10 héttel szülés előtt kezd el megtanulni, de ha „későn eszmélsz”, az sem gond. A torna hatása már pár hét után határozottan érződik. Ugyanazt tudom mondani, mint korábban, hogy amint értesülsz róla. Azonban sosem vagy elkésve! A tanfolyamon szó esik babavárásról, szülésről, gátvédelemről, olyan gyakorlatokról, amiket 2 szülésérzés (méhösszehúzódás) között érdemes végezni, ha tudsz rá figyelni. Ezek a tágulást elősegítő gyakorlatok, amelyek hőt termelnek, a meleg izom pedig elasztikusabb; megtanulunk lazítani is; és természetesen szó esik itt is a test és lélek kapcsolatáról. J

5.Szülés utáni a gyermekágyas időszakra is jótékony hatással van az otthoni gyakorlatok alkalmazása?

Természetesen. A tréning után mindenki személyre szóló gyakorlatsort kap, kismamáknak pedig elmondjuk, melyik gyakorlatokat végezzék majd a szülés után. De ha Te például régebben végeztél tanfolyamot, és most érkezik a baba, úgy gondolom, hogy bármelyik trénertársam, akinél tanultad, elmondaná a gyermekágyas időszakra szóló gyakorlatokat.

6.Szülésznői praxisodban, észrevehető volt, hogy valaki végzett előtte intim tornát?

Sajnos én még nem sok olyan kismamával találkoztam, akik elsajátították volna a Kriston Intim Tornát. Szülőszobai esetem így nincs is. De jelenleg a várandós osztályon dolgozom, itt már találkoztam pár kismamával, akik végezték a gyakorlatokat, náluk nem is fordult elő az oly gyakori vizelet-visszatartási nehézség, aranyér, vagy szeméremtájéki visszér. Volt például egy kismama, aki a második gyermeke születése után végezte el a tanfolyamot, és a harmadikat várta. Elmondása alapján a harmadik szülése után sokkal erősebbnek, fittebbnek, frissebbnek érezte magát a gáti területén, mint fiatalabb korában.

Szülésznőként nőgyógyászati osztályon is dolgoztam. Ott sajnos a műtétek egy igen nagy részére épp a gátizom gyengesége miatt kerül sor (méh-, hólyag-, végbélsüllyedés…).

8.Várandósság és szülés után számos ismerősöm számolt be arról, hogy aranyérrel küzd, ill. kellemetlen vizeletcsepegés alakult ki. Hogyha már ezek a problémák kialakultak tudsz ajánlani valami gyógymódot?

Igen, természetesen! J Elsősorban érdemes odafigyelni az emésztésre, kerülni a székrekedést, a széklet és a vizelet tartogatását, a préseléssel, erőlködéssel járó gyakorlatok végzését, a görbe testtartást és még sorolhatnám. Saját tapasztalatomból kiindulva szerintem az a legjobb, ha elmész egy tanfolyamra, ahol nemcsak egy gyakorlatsort kapsz a kezedbe, hanem ajánlásokat szokásaid áthangolására. Számomra és sok-sok nő valamint férfi számára ez nem csupán egy tornatanfolyam, hanem egy élmény, mely során közelebb kerülhetsz női/ férfi természetedhez. Majd hazatérve kicsit átalakulsz, jobban odafigyelsz magadra, szükségleteidre, tüneteidre, a bensődre, valamint gyakorlatok végzésével garantáltan frissebbnek, fittebbnek, fiatalabbnak, erősebbnek érzed magad a gáti területeden, a tünetek pedig a múlté. J

9. A torna kontraindikációi.(pl.: veszélyeztetett terhesség.)

A Kriston Intim Tornát ne végezd, ha épp méhösszehúzódásod van, ha olyan miómád, ami a tornára vérzéssel reagál, és minden olyan esetben, ha az orvosod ezt ellenjavallja.


10. Könyvből,saját önszorgalommal elsajátítható a torna?

A könyvben megtalálhatóak mindazon információk, amik egy tanfolyamon elhangzanak. Mindazok, amiket említettem káros szokásainkról, ismertetjük a medencefenéken elhelyezkedő izmainkat, elmondjuk az ezen izmok edzetlensége miatt bekövetkező elváltozásokat. Valamint egy tanfolyamon is elhangzik sok-sok pszichoszomatikus történet, melyek hallatán sokan rádöbbennek, hogy tüneteiket maguk, az elfojtott, rejtett érzelmeik, a saját pszichéjük, lelkük produkálják, felismerik a miérteket, ami már egy lépés a gyógyulás útján. :) Ilyen elváltozások például a mióma, méhszájseb, ciszták, görcsök a várandósság alatt, gyakori sürgető vizelési inger, prosztata-megnagyobbodás stb.

Csak egy példát említenék. Mint említettem, várandós osztályon dolgozom, ahol gyakorta találkozom Kismamákkal, akik azért kerültek be hozzánk, mert sajnos görcsöl a méhük, ami akár koraszüléshez is vezethet. Ilyenkor infúziós kezelést alkalmazunk, ami a méh izomzatát lazítja, majd egy ideig marad nálunk az osztályon. A várandósság alatti görcsök általában azt jelzik, hogy PIHENJ! Azt jelzik, hogy figyelj jobban oda a babádra, magadra. A Terhesség az egy csodás ajándék, azonban sokan úgy viselkednek, élnek kismamaként is, mint korábban. Ugyanúgy terhelik magukat, mintha a pocakjuk csupán egy mellékhatás lenne. A görcs azonban jelez! Ez egy tünet, ami jelez! Mint minden tünetünk, ez is egy JELZÉS, amire érdemes odafigyelni! Az osztályon megfigyelhető, hogy azok a Kismamák, akik befeküdtek hozzánk, és pihennek, olvasgatnak, beszélgetnek, ők azok, akiknek a görcseik elmúlnak. Teljesen egyszerű a magyarázat, mert odafigyelnek magukra, babájukra, a várandósságukra. Kicsit megálltak. Azonban olyat is látok, hogy egy Kismama hozza magával a laptopot, vele a munkáját, és dolgozik. Folyamatosan telefonál, intézkedik, dolgozik. Neki sajnos ismételten jelentkezni fog a görcse, mivel nem változott semmi az életvitelén, ugyanúgy terheli magát, szinte figyelmen kívül hagyva azt, hogy babát vár. Ez persze sarkos, de talán érzékelhető a különbség.

Ilyen és hasonló példák elmesélése révén jutunk el a tanfolyamon saját, belső természetünk megértéséhez, saját tüneteink okának esetleges felismeréséhez.

Nemsokára a polcokon lesz Kriston Andrea Férfi Intim Torna című könyve is, mely főleg férfiaknak szól, de nem csak nekik. Ezekben is lesznek példák, hogy könnyebben megértsük a férfiak természetét, tüneteit. Egy tanfolyamon ezekről is szó esik a gyakorlatok elsajátítása mellett. Sokan, a könyv megvétele, és a gyakorlatok elsajátítása után jelentkeznek be egy tanfolyamra, mert ott szóban hallják, mert ott személyesen hallják, élik át a történeteket... De kérdésedre válaszolva, igen szorgalommal, odafigyeléssel, a könyvből is elsajátíthatóak a gyakorlatok, abból is nagyon sok hasznos információhoz jut az érdeklődő olvasó.

Mindegy, hogy hogyan, milyen módon sajátítod el a Kriston Intim Torna gyakorlatait, ha azt sikeresen meg tudod tanulni, majd rendszeresen végzed. Az eredmény érezhető változáshoz vezet! :)

Remélem sikerült felkelteni érdeklődésed! J Így ha kedvet érzel, hát netre fel, biztosan találsz egy számodra szimpatikus trénert!

Kellemes, élmény teli tanulást, majd jó érzésekkel járó tornázást kívánok!

Mert a Gátunk is Hozzánk tartozik… J

Kovács Fruzsina

Kriston Intim Torna Tréner, szülésznő

http://fru.szimpatikus.hu

Az intim tornáról szerzett élményeimről/tapasztalataimról később írok, ha valakit érdekel.

Forrás: Szentágothai János, Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia

Flórián Tünde


Annak idején, mikor megjelent Kriston Andrea – Intim Torna című könyve, hamar meg is vásároltam, de az olvasgatáson nem jutottam tovább a gyakorlatig. Mikor kismama lettem, eszembe jutott, hogy talán vannak benne gyakorlatok a tejképzés segítésére, ezért (sok év után először) elővettem és gyakran bele-belelapoztam. Megtudtam mennyire fontos a rejtett izmaink edzése, mert ez segítséget nyújthat a szülés során, illetve segíti a regenerálódást, kisebb a valószínűsége a későbbi inkontinencia kialakulásának. Megtudtam azt is, hogy ezen izmaink edzetlensége akár szervi problémákhoz is vezethet (tartószalagok lazulása miatt húgyhólyag -, méh - és végbél süllyedés). Ezek ismeretében már nem csak lapozgattam a könyvet, hanem megtanultam a gyakorlatokat, melyeket azóta is végzek minden nap lefekvéskor.

A gyakorlatok könyvből is könnyen elsajátíthatók, hiszen a tanfolyamokon sem látjuk magát a gyakorlatot, meg kell értenünk, mit kell éreznünk, hogyan mozgassuk ezeket az izmainkat. A könyvben nagyon részletesen, jól érthetően vannak megfogalmazva a gyakorlatok elsajátításához szükséges mozdulatok.

Ezen kívül nagyon sok hasznos információ található a könyvben a testünkről, testünk működéséről, és különböző gyakorlatok a mell – illetve az arc izmainak edzésére, menstruációs görcsök enyhítésére.

Zakariás-Pipis Edit



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése