2009. október 6., kedd

Környezet és pénztárcabarát pelenkázás

Tudnivalók a mosható pelenkáról

Mielőtt bemutatnám a mosható pelenkákat, és azok fajtáit, szeretném megosztani veletek a saját kis történetünket, hogy hogyan is kerültem kapcsolatba először a mosható pelenkákkal.
Első fiamat eldobható pelenkába pelenkáztam, majd eljött az a pillanat, amikor félig szobatiszta lett. A kulcsszó a félig, mert sehogy nem tudtam rávenni arra, hogy a nagydolgot ne a pelenkába végezze el…
Próbáltam rábeszélni, de nem jutottunk egyről a kettőre, így pár hónap után elkezdtem megoldás után keresgélni a világhálón. Ekkor akadtam rá a mosható pelenkára, melynek van leszoktató pelenkája is (a későbbiekben részletesen bemutatom). Gondoltam nem veszíthetek vele semmit, így beszereztem belőle 3 darabot.
Nos ezek a pelenkák azért másak, mint az eldobható változatuk és bizony kisfiam nem akarta felvenni az új pelusát, kereste a régit. De azt már eltettem, és kitartottam amellett, hogy bizony csak ilyen pelenkát tudok adni. Végül megengedte, hogy ráadjam, elvonult, és mikor kész volt, azonnal jött hozzám tipegve, hogy vegyem le róla. Ekkor megkérdeztem tőle: rossz érzés kakisnak lenni?
Furcsa módom még az eldobható pelenkában képes volt fél órákat is ücsörögni a végeredményen, a leszoktató pelenkában ez egyből zavarta.
Mikor levettük, fontosnak tartottam, hogy lássa hova kerül a végeredmény, így szépen jött velem és együtt dobtuk a WC-be a kakit, majd azt is megnézte, hogy mossuk ki a pelenkát, hogy újra tiszta legyen.
Ezzel a módszerrel és a folyamatos magyarázással 3 hónap alatt lett teljesen szobatiszta, és a pelenka észrevétlenül hátrált ki a mindennapi életünkből.
A leszoktató pelenkának később is hasznát vettük még, kb 1 évig volt esetleges használatban. Néha bepisilt éjjel, és akkor újra előkerült pár napra (és ebben mindig szárazon ébredt), ovi kezdésnél, ill. betegség esetén éjjel még néha-néha ráadtam, ha bepisilt.
Szóval így találkoztam először a mosható pelenkával, ezek után már nem volt kérdés számomra, hogy a második gyermekemnél ezt a fajta pelenkát szeretném használni rendszeresen, mert nagyon hasznos, és sokoldalú.

MoshatóNadrágPelenka

Szeretem. Miért is? Mert szép. Mert puha, kellemes az anyaga és nekem személy szerint tetszik a baba fenekén a nagy bugyor. Én így szoktam meg, nekem az a furcsa, ha eldobhatóban van, mert akkor hiányzik róla a bugyor.
Különösen szerettem azokat a pillanatokat, amikor kiteregettem egy nagy halom frissen mosott pelenkát. Ilyenkor mindig büszkén néztem végig a szárítón és büszke voltam magunkra, hogy mi ezt használjuk. Mert ez magyar termék, és használatával a magyar gazdaságot támogatom. Mert ez olyan különleges (a mai világban ez számít különlegesnek, pedig nem is olyan régen, még nem voltak eldobható pelenkák), és én mindig szerettem az egyedi dolgokat mindenben. Nyáron a melegben, nem is adtam rá alulról semmit a babakocsiban. Szeretem, ha megnézik, a pelenkacserénél a játszótéren, hogy ez milyen pelenka…
Szeretem, hogy nem kell kidobni és szemetelni, mert nem szeretek szemetelni…
Szeretem, hogy én mosom ki a fiam pelenkáját, és tudom, hogy tiszta lesz, és én gondoskodom a tiszta pelenkáról. Szeretem ezt a megtisztulási folyamatot. Szerintem nagy előnye, hogy a gyermek megérti a teste működését és rájön, hogy annak, ha bepisil az a következménye, hogy nedves lesz a pelenkája. Mivel a mosható pelenkában ezt jobban érzi, így hamarabb érik meg a szobatisztaságra is.
Először félve próbáltam ki és csak 4 darabot vettem. Az első használat előtt izgatottan mostam ki, és gyönyörködtem a szárítón száradó maci seregben. Szemet gyönyörködtető volt ráadni is, csakhamar belejöttem a használatába, és mivel a fiam sem tiltakozott ellenne, hamarosan újabb 10 darabbal bővült szerény kis készletem. Ekkorra már tudtam, hogy nekünk ez jó, és láttam, hogy alig-alig használok popsikrémet, mégsem piros babám feneke.
Teljesen meggyőzött, a készlet további bővítésének már csak anyagi akadályai voltak, bár azt azért hozzátenném, hogy ez a pelenka, a mosható pelenkák között messzemenően a legolcsóbb. Izgatottan gyűjtögettem és számolgattam, ez most hány darab új pelusra elég, végül elmentünk a nagyobbik fiammal és vettünk újabb 6 darabot. Boldog voltam, a készletem egyre teljesebb lett, közben, pedig elkezdtem a pelenkák népszerűsítésével is foglalkozni, mert sok emberrel meg szerettem volna osztani ezt a jó dolgot. Készletem közben bővült még jó pár darab kombinált pelenkával is, majd jött a mosható úszó pelenka is a többi közé. Végül már nem fértek el a pelenkázó alján, és a pelenkák kaptak egy saját kis komódot. Mindhárom fiókja tele van szebbnél szebb pelenkákkal, ha kinyitom a fiókot, egyből a frissen mosott pelenka illata csap meg…
Mostanában azonban már, szinte csak nosztalgiázni járok a kis fehér komódhoz, és elérzékenyülve veszek ki belőle egy – egy pelenkát, végigsimítom, majd visszateszem őket. Kicsi fiam időközben kezd nagyfiú lenni, és a pelenkák jó részét már nem használjuk. Most a kombinált pelenkákat használjuk betét nélkül leszoktató pelenkának, illetve a kifejezetten erre a célra tervezett leszoktató pelenka van használatban. A pelenkamosás még megvan, de már nem olyan nagy üzemben, mint kifejezett pelenkás korában…Ha végleg elhagyjuk, nagyon fogom sajnálni őket, és egy darabig azt hiszem, még maradnak a szoba sarkában, a fehér komódban. Mert túladni rajtuk, olyan végleges dolgot jelentene, amivel végképp elveszíteném a kisgyermekes éveket…
Így hát örülök annak, hogy egy kicsit még használjuk őket, és ha már nem kellenek, akkor is maradnak a szobában a kis fehér komódbanJ
Na jó azért mire suliba megy a nagyfiú, biztosan képes leszek kitenni őket, de mindig kedvesek maradnak a szívemnek, mert rengeteg segítség volt ez nekem…Mind anyagilag, mind, pedig abban, hogy megértsem, a természetes , az egyszerű sokszor sokkal jobb, mint a hiper modern agyon reklámozott társai…
Általánosságban a mosható nadrágpelenkáról:
A mosható nadrágpelenka kényelmes, gazdaságos és környezetbarát megoldás a pelenkázásra.
Mik is a mosható nadrágpelenka előnyei?
  • környezetbarát: az eldobható pelenkák hatalmas mennyiségű hulladékot jelentenek, mely nem lebomló hulladék.
    • A statisztikák szerint egyetlen gyermek 4-6 ezer pelenkát használ el szobatiszta koráig, azaz átlagosan 27 hónapos koráig. Ez közel egy tonnányi hulladékot jelent gyermekenként. Ennek a szeméthegynek a lebomlási ideje több mint száz év, valamint bomlásuk folyamán környezetkárosító anyagok keletkeznek. Ugyanakkor az eldobható pelenkák az előállításuk során is súlyosan terhelik a környezetet.
  • kényelmes: nedvszívó képessége jobb, mint a hagyományos textil pelenkának, használata egyszerűbb. Könnyen feladható a babára és jól illeszkedik.
  • A pelenkák nagy nedvszívó képességű belső réteget tartalmaznak, így a gyermek bőre nem ázik fel, ugyanakkor a textil fenntart annyi nedvességérzetet, ami korábbi szobatisztává váláshoz vezethet.
  • A baba lábai között lévő textil pelenka terpesztartást biztosít, ami elősegíti az egészséges csípőizület kialakulását.
  • Használata a picik bőrének jobb, mert természetes, puha textillel érintkezik, és vegyi anyag mentes. Az eldobható pelenkában lévő ultramag erősen nedvszívó hatású, a bőrről még száraz állapotban is nedvességet von el. Az ultramag a nedvességet a pelenka belsejébe vezeti, és ott zselészerű anyagot alakít belőle. Néha látható is, ahogy ezek a kis mikrogolyók a gyermek bőrével érintkezne.
  • A bőrgyógyászok véleménye az, hogy a minél gyakoribb pelenkacsere a legjobb megoldás a pelenkakiütés ellen. Az eldobható pelenkáknál is a gyakori pelenka cserét javasolják. Sajnos az eldobható pelenkákat, egyrészt mivel nagy nedvszívásúra készítik, másrészt az áruk miatt, ritkábban cserélik le a szülők. Emiatt nőtt a pelenkakiütések előfordulásának gyakorisága az eldobható pelenkák elterjedése óta.
  • Gazdaságos: kb. 4 havi eldobható pelenka költségéből szobatisztaságig megoldható a pelenkázás. Érdemes néhány darabot tartani otthon, még akkor is, ha az eldobható pelenkát használjuk, mert így mindig lesz tartalék pelenkánk, illetve úgy is lehet vele takarékoskodni, ha csak minden második vagy harmadik pelenkacserénél adunk mosható pelenkát a babára.
  • Megfigyeltem továbbá, hogy a mosható pelenka használata mellett, ritkán fordult elő popsi pirosodás, popsi krémet is csak ezekben a ritka esetekben kellett használnunk, a baba bőre krémezés nélkül is szép maradt.

A mosható pelenkák fajtái
Általánosságban 2 féle pelenkát különböztethetünk meg.
  1. Külső és belső külön: ennek a változatnak többféle típusa ismert: -nadrágpelenka fazonú
  • egy méret (monapel praktika) : a pelenka mérete a baba méretének megfelelően patentokkal 3 méretben állítható. A derékbőség tépőzárral szabályozható. A nedvszívás szabályozásához egy darab mosható betétet tartalmaz. Így ez a fajta pelenka, mint a neve is mutatja igazán praktikus, újszülöttkortól a szobatisztaságig használható. Nedvességzáró külső használata szükséges.
  • több méret: monapel comfort : oldalt patenttal záródó, finom puha, rugalmas frottír anyagból készült, nagy nedvszívású mosható nadrágpelenka. A Comfort belsőhöz pelenka külső használata szükséges. 3 féle méretben kapható, a szobatisztaságig általában elég az S, L méret. Öt féle színben létezik, fehér, rózsaszín, kék, napsárga, és vajszínű.
  • prefold azaz a hajtogatós textil pelenka, például a tetra pelenka, valamint ennek modernebb változatai. Ehhez a változathoz szintén pelenka külső használata szükséges.
Melyek ennek a megoldásnak az előnyei?
  • Egyrészt olcsóbb így a pelenkázás, hiszen külső nedvességzáróból sokkal kevesebb is elég, mint a textil pelenkából.
  • A nem kombinált pelenkáknál a textil nadrágpelenka belsőnél megoldható a méretállítás. (Monapel Praktika) Így nem kell a baba növekedésekor újabb készletet vásárolni a nagyobb méretből, elegendő néhány nagyobb külső beszerzése. A külsővel nem egybevarrt pelenkák gyorsabban is száradnak. A nadrágpelenka és a külön feladott külső természetesen nem alkot nagyobb csomagot a baba lába között, mint az egybe varrt, hiszen ugyanannyi réteg van a gyermeken mindkét esetben.
  1. Kombinált pelenkák:
  • A kombinált pelenkáknál (Monapel all in one)a vízzáró külső egybe van varrva a nedvszívó nadrágpelenkával, azaz a belsővel. Éppen ezért kényelmesebb, gyorsabb, könnyebb feladni a babára és pont ezért drágább is. A kombinált pelenkáknál csak nagyon szűk mérethatárok között lehet megoldani a méretállítást. Ideális megoldást kínál arra az esetekre, ha más vigyáz a babára, illetve ha orvoshoz, védőnőhöz megyünk. Személyes tapasztalatom még, hogy extra nedvszívással rendelkezik, így éjszakára én kifejezetten ajánlani szoktam, akár a saját pelenkabetétjével, akár a praktika pelenka betétjével is használható.
  • Ezt a fajta pelenkát is a végletekig ki lehet használni, nálunk most éppen a leszoktató korszakát éli ez a pelenka, nedvszívó betét nélkül.
3. A nedvességzáró külsők típusai:
  • tépőzáras
  • patentos
  • gyapjú: természetes anyag, kezelése kicsit bonyolultabb, ekcémás babáknak nem ajánlott.
  • A külsőt a nadrágpelenka belsőre kell feladni. A nadrágpelenkák biztosítják a nedvszívást a Monapel nadrágpelenka rendszeren belül. A Monapel külsők anyaga különleges, vízzáró, egyben légáteresztő anyag. A Monapel külsők PVC mentes alapanyagból készülnek. Ez nagyon fontos tény, hiszen polivinil-klorid közismerten elősegíti a daganatos megbetegedések kialakulását.
4. Leszoktató pelenka:
  • Arra az időszakra kínál megoldást, amikor gyermekünk már jelzi, hogy pisilnie kell, azonban még gyakran előfordulnak balesetek. Használatával megakadályozható a ruha átnedvesedése, ugyanakkor mégis fenntart annyi nedvességérzetet, ami elősegíti a szobatisztaság gyakorlását. Mivel bugyi fazonú a gyermek egyedül is le tudja venni. Mivel mosható, tartós termékről van szó, így anyagilag nagy könnyebbség az eldobható bugyi pelenkákhoz képest. A pelenka használata nappalra ajánlott, mivel leszoktató pelenka, nem használható pelenkaként. Bepisilés vagy bekakilás után cserélni kell. Éjjelre attól az időszaktól kezdve ajánlott a használata, amikor reggel már szárazon ébred a kicsi, azonban még gyakran becsurrant, míg eléri a WC-t.
  • Személyes történetünket és sikereinket a pelenkával kapcsolatban lásd a Hogyan ismerkedtem meg a mosható pelenkával címszó alatt.
5. Úszó pelenka:
  • A Monapel Aqua úszópelenka kifejezetten pelenkás gyermekek részére lett kifejlesztve. Praktikus kialakítása megakadályozza, hogy szennyeződés kerüljön a vízbe. Ajánlott uszodai használatra és strandra is. A strandon megvédi a babát attól, hogy szennyeződések kerüljenek a testnyílásokba. Könnyű súlya és testhezálló kialakítása miatt jól illeszkedik. Különleges, erre a célra kifejlesztett anyagának köszönhetően gyorsan szárad.
  • Tépőzárral záródik, így tökéletesen beállítható a baba pocakméretének megfelelően. Hátul gumírozott a dereka, ezért kényelmes. Elöl a tépőzárat a megkötő teszi biztonságossá, megakadályozva, hogy véletlenül kinyíljon, vagy a gyermek kinyissa a tépőzárat. A pelenkában belül egy 100% poliészter hálós bélés biztosítja, hogy a szennyeződés bent maradjon.
  • A pelenka 4 féle méretben kapható, piros, kék és narancs színben vidám mintás szegőcsíkokkal.
6. Kiegészítők:
  • mosható betét: A Praktika nadrágpelenka tartalmazza a nedvszívó betétet, de a betét külön is kapható. Nagyobb gyermekeknél éjszakára szükséges lehet egy plusz betét használata.
    • A baba bőrével érintkező anyag tiszta pamut, finom, puha flanel. A nagyobb nedvszívást egy belülre varrt bőrbarát poliészter nedvszívó mag biztosítja.
  • mosható törlőkendő: A Monapel törlőkendő tiszta pamut, puha, flanel anyagból készült mosható törlőkendő. Használatával olcsóbb a tisztábatétel, és elkerülhető, hogy feleslegesen vegyszerekkel érintkezzen a baba bőre.
    • Fehér vagy mintás anyagból készül.
  • eldobható pelenkabetét: A Monapel eldobható betét egy vékony bőrbarát papír anyag. Segítségével könnyen eltávolítható a széklet a pelenkából. Pelenkázáskor a pelenkára kell teríteni.
    • Használható törlőkendőként is, vízzel nedvesítve vagy szárazon a tisztába tételkor. Így elkerülhető, hogy a baba bőre feleslegesen vegyszerekkel érintkezzen. Egy csomag 50 db betétet tartalmaz.
    • Bár a csomagolására nincsen ráírva, de ezek az eldobható papírbetétek is moshatóak, 3 mosást kibírnak szakadás nélkül. Én a pelenkákkal együtt mostam ki őket, csak simán a gépbe dobtam, de van, aki erre a célra külön mosóhálót tart.
A pelenkák mosása
Legvégül a legtöbb kérdést felvető dologról írnék, a pelenkák mosásáról. A tévhitekkel ellentétben, a mosás nem telik sok időbe, a pelenkákat nem kell sikálni, vasalni kifejezetten tilos. Ha használata már a napi rutin részévé válik, akkor úgy jellemezném, hogy 2 naponta kb.10-15 perc többletmunkát jelent a pelenkák használata a teregetéssel együtt.
Mire is lesz szükségünk, ha elszánjuk magunkat?
  • vödör : ez lehet fedeles, fedél nélküli , tárolhatjuk a pisis, kakis pelenkát külön vödörben is. Nekem egy darab, mély, fedél nélküli vödörben áztak a pelenkák.
    • Van, aki szárazon tárolja a pelenkákat, ebben az esetben feltétlenül fedeles tárolóedény használata tanácsos, úgy, hogy az edénybe csepegtetünk pár csepp illóolajat (pl. teafa olaj ami elveszi a pelenkák szagát).
    • Az egész tárolást még praktikusabbá tehetjük mosóháló segítségével, így ha ebbe gyűjtjük a pelenkákat, akkor azok egyben bedobhatók a mosógépbe.
  • 10%-os ecet: arra figyeljünk, hogy rá legyen írva az üvegére az, hogy biológiai erjesztésű. Az ecet, fertőtlenítő hatású. Az áztatóvízbe egy keveset (kb. 1 dl) töltünk, így a pelenkák nem lesznek szagosak. Ha elkezdenének mégis szagosodni, mert ritkábban mosunk, mint 2 naponta, akkor csak annyi a teendőnk, hogy lecseréljük az áztatóvizet, és újra töltünk bele egy kis ecetet. Mosásnál az öblítő helyére ( öblítő használata nem javasolt, mert csökkenti a pelenkák nedvszívó képességét , és allergiás reakciót is okozhat) ecetet töltünk, így a pelenkák fertőtlenítve lesznek. Ráadásul ezzel a mosógépnek is jót teszünk.
    • Nyugalom, a pelenkák nem lesznek ecetszagúak, cserébe viszont sokáig szépek, fehérek, és üdék maradnak.
  • mosószappan: ebből igazán sokféle van, az olcsótól a drágáig mindenféle. Tulajdonképpen azért kell, hogy ha pelenka kakifoltos lesz (mert papírbetét ide vagy oda, azért átüt rajta a folt), akkor a szappannal, forró vízzel megdörgölve kihozható a folt. Én mindig kicsit hagytam ázni ebben a szappanos vízben, és így szépen kijött a folt, ezután ment az ecetes ázatásba a pelenka.
    • Tapasztalatom alapján a sima, egyszerű mosószappan vagy háztartási szappan, éppúgy megfelelt ennek a célnak, mint a sokkal drágább, speciális szappanok (pl. marha epe szappan, speciális folttisztító szappanok)
    • használhatunk mosószódát is, ez környezetbarát tisztítószer, melyet lehet általános célokra (pl. felmosás, mosogatás) is használni, illetve a mosószerhez adva fele-fele arányban is lehet használni. Ezáltal csökkenthető a mosószer mennyisége, és megfigyelésem szerint a foltok eltávolítását is elősegíti. Vízlágyító hatással is rendelkezik.
  • mosószer: Van, aki kifejezetten speciális öko mosószereket használ, mely környezetkímélő. Viszont a hagyományosan használt mosószerünk éppúgy megfelel ennek a célnak, mint az öko változata. A pelenkákat én mindig folyékony mosószerrel mostam, de természetesen a mosópor is használható.
Végül írnék pár dolgot a mosási folyamatról is

Tehát ha a pelenkánk elkoszolódott első lépés az áztatás (száraz tárolás esetében ez kimarad, kivéve, ha széklettel szennyeződött a pelenka). Az áztatóvízhez kb.10 literenként 1 dl ecetet töltünk. Mielőtt a vödörbe dobnánk őket, a praktika pelenkán a hátsó tépőzárat vissza kell hajtani, hogy az a mosás során ne tömődjön el, illetve a patentokat, amivel a méretet lehet állítani, szét kell nyitni.
Mosáskor a pelenkákat a vödörből, egyenesen a mosógépbe lehet tenni. Ne használjunk CL tartalmú mosószereket, mert a pelenkában a maradványaik irritálhatják a baba bőrét. A fertőtlenítő mosószerek továbbá nem lebomló anyagok.
Ha két naponta mosunk, akkor a pelenkák kitesznek egy mosást, de előmosás után , más textíliák is hozzáadhatók a mosáshoz. 60 fokon elégséges kimosni a pelenkákat, nem kell őket kifőzni, az ecet, amit az öblítő helyére teszünk, fertőtleníti a pelenkákat.
Én mostam már ki pelenkát 40 fokon is, ha néha foltos maradt egy-kettő, akkor a nap szépen kihozta belőle. A pelenka külsők élettartamát növeli, ha mosóhálóban mossuk őket.
Ha a pelenka foltos marad, akkor szárítsuk a napon őket. A nap fertőtlenít, és a foltokat is eltünteti. Még borús, hideg időben is érdemes kitenni a pelenkákat egy kicsit. A friss levegőn szárított pelenka fertőtlenítetté és illatossá válik. Praktikus lehet a körszárító használata, mert így könnyen tudjuk kitenni, behozni a pelenkákat. Általában 12 óra alatt megszáradnak a pelenkák.
Száradás után már csak annyi a teendőnk, hogy szépen összehajtogatjuk őket, hogy újra tudjuk őket használni amint szükséges. Vasalni nem kell, és nem is szabad!
Látható, hogy nem igényel különleges dolgokat ennek a pelenkának a használata, viszont ha ezt választjuk, akkor sokat tehetünk a környezetünkért, a pénztárcánkért, és nem utolsósorban a természetes, frissen mosott textilbe pelenkázott kisbaba látványa számomra mindig lebilincselő. Valamint megnyugtat az a tudat, hogy nem érintkezik a popsija vegyi anyagokkal, mesterséges dolgokkal, csak a frissen mosott pelenkájával.
Mert számomra, és még remélem sokak számára is, a pelenka több mint egy eldobható dolog, nálunk a pelenka ruhadarab, amit mi tartunk tisztán, ha elkoszolódott, hogy aztán újra és újra használni tudjuk…
Remélem, sokaknak meghoztam a kedvét legalább a kipróbálásra, ebben fog segíteni a cikk végén található 3 kérdésből álló nyereményjáték, amivel pelenkákat nyerhettekJ

Bővebb információ és képek itt találhatók: www.bababolt.com


Monapel termékekkel kapcsolatos tanácsadás, termékrendelés, vásárlás: Faragó Kamilla faragokamilla@citromail.hu 0670 560 0511


Monapel mosható törlőkendő
Monapel leszoktató pelenka
Monapel praktika
Monapel all in one
monapel all in one belülről

1 megjegyzés:

  1. Szia. Monapel all in one combjánál kifolyik a pisi. Lehet azért szerinted, mert nagy a bébire?
    Ő kb.10 kg, a pelus pedig 8-18kg.

    VálaszTörlés