Egy éves kor után is anyatejjel? - Epilógus

Azt gondoltam, hogy a történet nem zárult le ott, ahol a kis írás – hiszen, a gyermeket el kell választani előbb vagy utóbb, mégsem szophat tizennyolc éves koráig J De arra, ahogyan ez végül megtörtént, nem számítottam.

Ahogy írtam, Róza tizenöt hónaposan még szopott, s mivel én hiába akartam ebből kihátrálni, a gyermek erőteljes akaratának köszönhetően, beletörődve szoptattam, tudtam, hogy hamarosan elbúcsúzunk ettől a sokáig igen szép és fontos, az utóbbi időben már néha picit terhes közös foglalatosságunktól.

A lányom délután már egészen nagyosan aludt el: mesekönyveket nézegettünk, aztán betettem az ágyába, lefektette az elefántját, mellékucorodott, betakartam, még elmondtam két-három verset, aztán elaludt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy bár még szopott esténként, a könyvnézegetés lekötötte, és mindezek után inkább csak szokásból (bár azért örömmel) fogadta el a felkínált mellemet. Fogantatásának két éves évfordulóján úgy adódott, hogy én elutaztam, és a lányom a napot az apjával töltötte. Délelőtt mentem, este már haza is értem, minden rendben ment, a gyermek és az apa boldog és fáradt volt az együtt töltött nap után. Vacsora, fürdés, könyvnézegetés – és, gondoltam, ha már egész nap anya nélkül volt, próbáljuk meg a lefektetést is szopi nélkül. És sikerült! Gond nélkül! A gyerek ugyanúgy elaludt, mint délutánonként – ekkorra már megtanulta az elalvásnak ezt a módját, és sikerült átvinnünk az esti alvásra is. Végtelenül boldog voltam, meg meglepett. Másnap este sírtam, mint a záporeső, hogy már sosem fogom szoptatni a babámat, sosem lesz ilyen intim a kapcsolatunk, sosem fogja ilyen evidensen érezni, hogy szeretem. Satöbbi. Pár napig még nagyon furcsa volt, esténként igyekeztem levenni a melltartót, a feszesebb pólót. Aztán lazultam, örömmel ittam meg egy pohár bort, és élveztem (élvezem) újsütetű szabadságomat. (És közben várom, hogy ennek a szabadságnak vége legyen, egy új kisbaba képében. J)

Mindebből nekem ugyanaz a tanulság, mint már annyiszor: a gyerekem végtelenül okos, és megoldja ezt is, mint annyi mindent az együtt töltött közel másfél év során. Megtörtént az elválás, akkor, amikor már egyik fél sem ragaszkodott hozzá. Tényleg érdemes bízni a gyerekben, meg végtelenül odafigyelni rájuk, hogy együttműködve oldjuk meg a közös életünk kisebb és nagyobb feladatait.

Hack-Handa Tünde