2009. november 2., hétfő

Aromaterápia várandósoknak, kismamáknak

„Illatok nélkül nincs szerencsés nap”


(Ősi egyiptomi bölcsesség)


Kozmetikus tanulmányaim alatt és után is számtalanszor találkoztam ezzel a szóval: illóolajok. Az, hogy mire használjuk mi, kozmetikusok ezeket a különböző szerkezetű illatos vegyületeket, nem térnék ki, viszont kismamáknak és a szülés utáni regenerálódásra is az aromaterápia nagy segítség lehet. Várandós anyukák lelki változásain túl számos testi tünet is megkeserítheti az amúgy gyönyörű, várva várt csodát, amire az aromaterápia gyógyír lehet.


Az illatok iránti vonzalom régi keletű. Már a régi egyiptomi orvosok is használták a gyantából, gumiból, fakéregből és virágszirmokból kivont illóolajokat gyógyításra. Az aromaterápiás gyógyítást René- Maurice Gattafossé francia vegyész nevezte el. Hatásuk nem csak a limbikus rendszer befolyásolása révén érvényesül, hanem az emberi test működését jótékonyan befolyásoló egyéb hatásaik is vannak. Fő jellegzetessége, hogy holisztikus módon közelíti meg a problémát, azaz egyaránt hat fizikai, lelki és szellemi szinten. Illatuk rendkívül intenzív, olyannyira, hogy milliós nagyságrendű hígításban is érezhetők.


Ami az illóolajok gyakorlati alkalmazását illeti, fontos, hogy betartsuk az adagolás mértékét, hisz rendkívüli töménységük miatt nagyon csekély mennyiségük ellenére is erőteljesen hatnak. Használhatjuk inhalálásra, az illóolajokkal történő fürdésre, valamint a velük történő masszázsra. Azonban ne felejtsük el, bár szelíd módszer, azért nem megfelelően alkalmazva, veszélyes is lehet. Mielőtt belsőleg alkalmaznánk, kérjük ki kezelőorvosunk véleményét! Kisbabát várókra, és a gyermekekre megkülönböztetett figyelemmel kell lenni.


Ezek tudatában, egy szakember terapeutát, Ujvári Gyöngyit kérdeztem meg, aki próbált elkalauzolni az illóolajok csodálatos világába:


A kismamák milyen jellegű problémákkal fordulnak Önökhöz?


Egy kismamának előfordulhat a várandósság idején néhány olyan problémája, amire jó, ha ismer természetes megoldást. Sokan nem is gondolják, hogy valamit tehetnének ezek ellen, mások, pedig ha szeretnék is, hogy megoldódjon a gondjuk, nem ismerik az aromaterápiát, mint természetes, kellemes és nagyon hatékony módszert.


A kismamáknak gyakran vizesedik a lábuk, fáj a hátuk, eleinte rosszullét környékezi őket, de van, akinek már hónapokkal korábban vannak ún. Korai méhösszehúzódásai. Mindezekre aromaterápiás segítség is létezik!


Vagy gátmasszázsolajjal rugalmasabbá tehető a gát és segít a szülésre való felkészülésben, megelőzhetők velük a terhességi csíkok, kezelhető a visszér vagy a nehézláb érzés, az aranyér vagy a hüvelygomba.


A szülés idején a vajúdó masszázsolaj ellazít és csökkenti a fájdalmat, szülés után pedig gyermekágyi hasmasszázsolaj segíti a méh visszaalakulását. A gátsérülés, gátseb kezelésére, hámosítására, gyors gyógyítására és a fájdalomérzet enyhítésére is van olajkeverékünk, később pedig segíthető velük a tejképzés vagy kezelhetjük a sebes mellbimbót.


Hogyan és mire hatnak az illóolajok?


Az illóolajok nemcsak az orrunkon keresztül hatnak az agyra, hanem a bőrön, illetve a tüdőn keresztül a véráramba jutnak és így fejtik ki jótékony hatásukat a szervezetünkre. Vagyis az illóolajokat ilyenkor sem csak masszázsolajba lehet keverni, hanem ha olyan a probléma, pl. terhességi rosszullét esetén, lehet párologtatni is, egy jó lazító fürdőt lehet keverni belőle, vagy vannak már olyan kenőcsök, balzsamok, amelyeknek az illóolajok a természetes hatóanyagai.



Fontos tudnunk, hogy ezek az eszenciák segítik a szervezet öngyógyító, önvédelmi képességét. Hatnak a hormontermelésünkre, az anyagcserénkre, az étvágyunkra, a gondolkodásunkra, a hangulatainkra, a vágyainkra, a megérzéseinkre, az alkotókészségünkre, a stressz-szintünkre, a közérzetünkre, a nemi vágyunkra, még az önbecsülésünkre is! Javítják az életminőségünket, serkentik az immunrendszerünk működését.


Természetesen és hatásosan segíti a szépség megőrzését, bármilyen bőrtípus kezelésére alkalmas. Az illóolajok használhatók a test, az arc és a haj ápolására is egyaránt. Régi emlékeket idéznek fel, megnyugtatnak vagy felélénkítenek. Felkészítenek az életünkben előforduló nagy változásokra (anyaság, házasságkötés), vagy segítenek az elengedésben, ha valakit gyászolunk.


Milyen keverékek segítenek e problémák enyhítésére?


Egyszerűbb masszázsolajokat bárki kikeverhet magának, csak figyelni kell, hogy melyik illóolaj alkalmazható ilyenkor, és melyik kerülendő. Nekünk általában speciális masszázsolajaink vannak ezekre a problémákra, amiket a kismamák készen megvásárolhatnak, ill. megrendelhetnek. Vagyis nem nekik kell kikevergetni és külön-külön megvásárolni hozzá az illó- és a bázisolajokat, hanem kész masszázsolajat kapnak egy aromaterapeuta szakértő által összeállított használati útmutatóval, amiket már alkalmazhatnak is.


Azért is főként ezt a megoldást javasoljuk, mert egyrészt így jóval olcsóbban meg lehet oldani, illetve jó pár olyan illóolaj van, amit a terhesség idején – főleg az első harmadban - nem lehet használni, mert ezek egy része görcsöket, így vetélést, vagy alhasi vérbőséget okozhat, illetve egyesek mérgező hatásúak lehetnek.


Mik ezek az illóolajok?


Ilyen pl. a fahéj, a zsálya, a rozmaring, az ánizs,az édeskömény, a jázmin, a pálmarózsa, a cickafark, a geránium, a muskotályzsálya vagy a rózsa illóolaja. Ez utóbbi három a várandósság utolsó heteiben már alkalmazható, de csak nagyon keveset szabad használni belőle, maximum 1 cseppet.


A hormonváltozások miatt a stressz oldására szintén alkalmazható az aromaterápia?


Igen, van jó néhány olyan illóolaj, amely stresszoldó, nyugtató hatású. Azokból érdemes válogatni, amik nem okoznak gondot a várandósság idején: ilyen a bergamott, a keserűnarancslevél, a római kamilla, a mandarin vagy a levendula. Ezekből lehet illóolajos lazító fürdőt, fürdősót készíteni, lehet őket párologtatni vagy masszázsolajat is keverhetünk belőlük.


A vajúdás alatt milyen méhösszehúzó, méhlazító olaj létezik?


Normális esetben, amikor a szülés megy a maga útján, nem kell ilyesmit használni. De ha probléma van, pl. elégtelen fájások a szülés idején, erre érdemes ismerni ezt a természetes segítséget, mielőtt mesterségesen indítanák be az összehúzódásokat. A parázs olajkeverékünk a méh tevékenységét fokozza a szülés ideje alatt, és elégtelen fájások esetén segíthet, hatóanyagai energiát és lendületet adnak.


A méhlazító keverék a várandósság alatti esetleges feszültségből adódó méhösszehúzódások enyhítésére, megszüntetésére szolgál, a méhösszehúzó pedig a szülést követő napokban - finom összehúzó hatásának köszönhetően - támogatja a méh összehúzódását.


A szülés utáni kialakult cellulit (narancsbőr) ellen mit javasol?


Először is érdemes azt is tudni, illetve utánajárni, miért is alakult ki valakinél narancsbőr. Ez igen összetett dolog, több tényező is közrejátszhat benne, például a helytelen étrend, a mozgásszegény életmód vagy éppen a stressz. Ha ezeket próbáljuk elkerülni, jó eséllyel szabadulhatunk meg a cellulitisztől is, főként, ha még az illóolajok is segítenek ebben. Otthoni használatra egy masszázsolajat lehetne összeállítani az alábbi alkotóelemekből, terápiára alkalmas illóolajokból, és szezámolajba, mint hordozóolajba keverni: citrom-, levendula super – és ciprus illóolajat. Egyszerre fél deci szezámolajba kell tenni ennek a 3 illóolajnak a keverékeit úgy, hogy 10 % legyen benne az illóolajok aránya. Azon belül is ilyen arányokban: citrom: 4%, levendula szuper: 3%, ciprus: 3%. Ezzel be lehet kenni naponta az érintett területet, és lentről fölfelé kell masszírozni. De lehet illóolajos fürdővel, aromavizes ivókúrával, zöldagyagos pakolással is segíteni, ill. ezek mellett sok vizet kell inni (szénsavmenteset), friss zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonát enni, és rendszeresen mozogni.


Csecsemőknél hány hónapos kortól lehet ezt az eljárást alkalmazni és milyen mennyiségben?


A legnagyobb biztonsággal az aroma- vagy virágvizeket lehet a kicsiknél (már újszülötteknél is) használni. Ez az illóolaj előállítása (lepárlása) során képződött víz, amely sokkal gyengédebb, de ugyanolyan hatékony, mint az illóolaj. Babáknál használható a levendulavíz, a rózsavíz vagy a citromfűvíz. Van néhány olyan biztonságos illóolaj is, amelyeket már újszülött kortól kezdve használhatunk a babáknál is: enyhíthetik a gyerekek nyugtalanságát, a hasfájást, a megfázást és a köhögést vagy az álmatlanságot. Ilyenek a római kamilla, a citrom, a rózsa, az eukaliptusz citriodora, a mandarin, az édes narancs, a narancsvirág, a teafa (3 hónapos kortól), a szantálfa és a levendula.



Az illóolajok a gyerekek esetében is használhatók masszázsolajba keverve, párologtatva, borogatásként vagy fürdővízben elkeverve. Fontos az adagolásról és a használatról szakembertől tájékozódni!


Minél nagyobb egy gyerek, annál több féle illóolajat használhatunk. A gyerekeknél a felnőtteknek való cseppszámnál jóval kevesebbet szabad csak használni, de ez függ az olaj fajtájától, a minőségétől is, illetve attól, mire szeretnénk használni. Egyes olajok nagyobb töménységben irritálhatják a gyerekek érzékeny bőrét. Mindenképpen ki kellene kérni aromaterapeuta szakember tanácsát az adagolással kapcsolatban is!


Csak terápiára alkalmas, minőségi, 100%-ban természetes, első lepárlású illóolajokat használjunk! A boltokban nagyon sok szintetikus, mesterséges, vegyi úton előállított olajat lehet kapni, amelyek irritálhatják a babák bőrét. Illetve a természetes, növényi olajok között is előfordul olyan, amely nem jó minőségű, nincs gyógyító ereje, így hiába várjuk a változást. És anyagilag is jobban jáunk, ha a minőségit vesszük meg, mert jóval kevesebb kell belőle.


Milyen panaszokra alkalmazhatjuk?


Szinte minden gyerekkori problémára létezik aromaterápiás megoldási lehetőség is, illetve ezek megelőzésében is fontos szerepe van az illóolajoknak. Erősíthetjük velük az immunrendszerüket, csillapíthatjuk a lázat, enyhíthetjük a köhögést, az orrfolyást vagy az orrdugulást, segíthetünk fogzás, álmatlanság, piros popsi vagy nyugtalanság esetén.


Sebes mellbimbóra is van valami recept?


Igen, van olyan illóolajos sebgyógyító balzsamunk is, amit ilyenkor is lehet használni. De nagyon sokat segít, ha a nyálat és az anyatejet szoptatás után nem töröljük le róla, mert ezek is gyógyítják. Fontos tudni azonban, hogy normális esetben nem szabadna szoptatás közben kisebesednie a mellbimbónak. Feltétlenül meg kell keresni az okát, mert ilyenkor a baba nem jó technikával szopik. Ha helyesen tesszük mellre, ha nem kell elfordítania a fejét, ha jó nagyra nyitja a száját, akkor a kezdeti érzékeny napok után már nem fog fájni a szoptatás.


Tudomásuk szerint van olyan kórház, mely támogatja az aromaterápia alkalmazását szülés alatt?


A budapesti Szent Imre Kórház és a Szent István Kórház biztosan támogatja az aromaterápia alkalmazását, az előbbiben a szülésznők tanfolyamot is végeztek Feller Adrienne aromaterapeuta vezetésével. De máshol is, ha előre megbeszéljük, hogy mit szeretnénk, általában be lehet vinni illóolaj párologtatót, illetve masszázsolajat, amivel a szülésznő vagy a dúla a vajúdás során masszírozhat.


Gátmasszázshoz milyen növényi olajat alkalmazhatunk, illetve létezik-e a gáti szakasz rágalmasítására kifejlesztett olajkeverék, mely használatával rugalmassá válik a gáti szakasz, optimális esélyt adva a szülés közbeni gátvédelemnek?


A növényi olajos gátmasszázs is hozzájárulhat ahhoz, hogy gátsérülés és gátmetszés nélkül megússzuk a szülést. De persze nem mindenható, sok más feltételtől függ, hogy sikerül-e gátsérülés nélkül szülni. Ha egy kismama háborítatlanul, szabadon, a saját és a baba ritmusában vajúdhat és szülhet, mindenféle külső rutin-beavatkozás és irányított kitolás nélkül, akkor a gátmetszések döntő többsége elkerülhető lenne. A növényi olajos gátmasszázs puhítja a szöveteket, és valóban segíthet abban, hogy sérülés nélkül szülhessünk. Már hetekkel (kb. 4-6 héttel) a szülés előtt végezhető, natúr mandula- orbáncfű- vagy búzacsíra olajjal (vagy ezek keverékével), de vannak különböző jó hatású illóolajokkal kevert előre elkészített gátmasszázsolajaink is, amelyekkel a gáttájékot, vagyis a hüvely és a végbél közti területet lehet finoman masszírozni.

Újvári Györgyi aromaterapeuta

http://www.illoolajok.hu


Mindennapi aromaterápia NŐKNEK
Érdekel a mindennapi aromaterápia? Szeretnéd tudni, hogyan alkalmazd a családodban a leghatékonyabban az illóolajokat? Szeretnél olyan ötleteket, tanácsokat kapni, amelyek egy aromaterapeuta szakember bevált receptjei?

Iratkozz fel ingyenes aromaterápiás e-mail tanfolyamunkra, ahol az illóolaj-használat alapjaival ismerkedhetsz meg. Kattints ide hozzá!

És hogy én hogyan?

Terhességi csíkok megelőzésére, a bőr rugalmassá tételére ezt használtam: 100 ml mogyoróolajba 10 csepp rózsafa illóolajat cseppentettem és ezt heti kétszer a bőrbe masszíroztam.


Ajánlott irodalom: Biegelbauer Pál: Gyógyító illatok


Flórián Tünde





2 megjegyzés:

  1. Ó de jó kis cikk! Köszönjük! Azt szeretném kérdezni, hogy pl ezek a cuccok jók? http://tinyurl.com/masszazs-olajak
    Szét van menve a bőröm az itteni víztől, használom őket egy ideje, de ha tényleg tejesen természetesek, akkor nem is drágák, meg kipróbálnék más cuccokat is innen.

    VálaszTörlés
  2. Kedves solymi-kata!
    Ne haragudj,még csak most vettem észre a megjegyzésedet:(
    Aki igazán tud Neked ebben segíteni,Tőle kérdezhetsz bátran,mert nagyon kedves és segítőkész:
    Újvári Györgyi aromaterapeuta
    (http://www.illoolajok.hu )
    Üdv:
    Flórián Tünde

    VálaszTörlés