A tavalyi céges Mikulás-napi rendezvényre már beneveztünk Rózával, ő akkor öt hónapos volt. Kolléganőm tizenöt hónapos kisfiában gyönyörködtünk, és ő nem túl lelkesen mesélte, hogy a fia még naponta háromszor szopik. Én, friss szoptatós anyukaként, értetlenkedtem, hogy ez miért is probléma, örüljön, hogy szopik a gyermek, azzal tesszük a legjobbat neki. Kolléganőm szavai szerint, majd meglátom, milyen az, amikor a tizenöt hónapos még szopik.
Hát, megláttam. Lelkesen szoptattam a gyermeket, ő lelkesen szopott. Egy évesen még napi hatszor, aztán ez lassan kettő-háromra csökkent, ment az elválasztás, mint a karikacsapás. Bár arra már hamar felfigyeltem, hogy Róza egyre tudatosabban szopizik. Aztán kinőttek a felső fogak is, a szoptatás pedig kezdett piszok módon fájni.
Próbáltam megbeszélni a gyermekemmel, hogy ha lehet, ne szopizzon már olyan erősen, meglepő módon ez az esetek többségében bevált, de így is nagyon fájt. Én lelkileg elkezdtem kihátrálni a szoptatásból, utánanéztem szakirodalomban, hogyan lehet a babát elválasztani (ennyi idősre, ilyen tudatosra vonatkozóan szinte semmit nem találtam, de biztos rossz helyen kerestem), Róza meg ezzel párhuzamosan kezdte egyre határozottabban, erőteljesebben követelni a jussát, a szopit. Miközben nagyon fájt, és leginkább egyáltalán nem szoptattam volna, aközben a lányom határozott fellépése (kitartó jajgatás) révén már reggel is, este is kétszer szoptattam. Közben beteg is lett, akkor szopott napközben is.
Addig tartott a követelőzés, amíg be nem törtem. Azóta rendben vagyunk: Róza nyugodtan szopik reggel és este (este már olyan fáradt, hogy csak egy mellből, így szerencsére kímélni tudom azt, amelyik jobban fáj), és napközben egyre önállóbb: nappal már nem is ringatva, ölben alszik el, hanem – bár mesével, verssel, simogatással, de – a saját ágyában.
Én meg tudom, hogy másfél évesen jön a dackorszak, a hiszti, és még előtte neki kell durálnom magam, hogy mégis meglegyen: elválasszam a lányomat. Közben meg magamban tervezgetem: a következő babát elválasztom egy éves kora táján, még azelőtt, hogy neki is, nekem is lelkileg ennyire megterhelő lenne.
Hack-Handa TündeTe hogyan voltál ezzel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése