Hol volt, hol nem volt… talán igaz sem volt.
Néha visszasírom gyermektelen életem, azokat az önfeledt, felelősségmentes időket. Kiszolgáltak? Természetes volt, és ma én „szolgálok” ki.
Mondják a nagyok, ennek így kell lennie, mégis néha elszaladnék, elfutnék, vagy csak mennék céltalanul. Minden kötöttség és szemrehányás nélkül. Akár becsapva magam mögött az ajtót, vagy csak szép csendben, hogy kitombolhassam magam és helyre rakjam a valódi önmagam. Mert felgyülemlik, és nem kell megvárni, míg egyszer csak kirobban.
Mit kezdenék egy perc szabadsággal? Csak feküdnék a tengerparton a homokban, a hullámok morajlását és sirályok párbeszédét hallgatnám némán és gondolkoznék. Vagy csak bámulnék a semmibe. Csendben, ahol a legszebb gondolatok, érzések születnek.
Vissza szoktál emlékezni csak egy óvodai illatra, hangra, vagy csak egy ismerős arcra, egy kedves emlékre? Be kell valljam, hiányzik. Hiányoznak a spontán dolgok, legyen az egy barátnővel eltöltött óra, egy esti kettesben tett romantikus séta. Egy kicsit magammal foglalkozni, a tükörben megnézni majd meglátni egykori énemet.
Néha és csak egy kis időre, mert tudom, várnak rám. Ezek pillanatnyi vágyak, egy csepp időutazás a múltba.
És hogy ki vagyok ma? Néha bevallom, elveszek az élet, nevelés útvesztőibe. De megrázom magam, hisz én választottam minden fájdalmával, fáradságával, lemondásával és egyben gyönyörűségével. És mert Nekem megadatott, ami másnak sajnos nem, hogy két kis lélek mindennapjait ÉN terelgethetem. Hogy jó irányba-e? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy szívvel, érzéssel teszem.
Ahogy észreveszem gyermekeim egy-egy megnyilvánulásában egykori önmagam.
Ez minden kincset megér.
Flórián Tünde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése