2010. január 6., szerda

Cseperedő Képességfejlesztő Játszóház


A gyermekekkel való munkánk során kristályosodott ki bennünk, hogy mi a követendő út számunkra:

Létrehozni egy olyan helyet ahol:

  • szakmai tapasztalatainkat ötvözve kialakíthatjuk saját pedagógiai programunkat,
  • az előre meghatározott séma helyett, a gyerekek igényeikhez igazodva, és az újdonságokból tájékozódva alakítjuk ki egyéni fejlesztési tervünket.

Ezen ötletek alapján hoztuk létre a Cseperedő Képességfejlesztő Játszóházat.

Munkánk során lépést tartunk az új fejlesztő pedagógiai módszerekkel, amiket a gyakorlatban is használunk.

Fontos kiemelnünk, hogy mi nem csupán a gyerekekkel foglalkozunk, hanem a szülők is feltehetik kérdéseiket, megoszthatják velünk aggályaikat, feszültségeiket, akár egy csésze tea kíséretében is.

Nem csak latin kifejezésekkel tűzdelt kórképeket alkotunk, hanem a laikus szülő számára is érthető véleményt formálunk.

Sok-sok gyermek és szülő fordult már meg a kezeink alatt és ezzel kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt, hasznos információt megosztani a kedves olvasóval.

A gyermekáldás egy csodálatos dolog, azonban manapság, már a fogantatástól kezdve állandó „rettegésben” van a legtöbb leendő szülő.

Vajon miért is?

A várandósság ideje alatt sok szorongáskeltő, illetve kevésbé fontos információkkal bombázzák a szülőket. „ Ha erre nem figyelsz oda, akkor ez és ez fog történni!” és ez az akkor már egy mágikus szóvá vált, amitől mindenki fél!

Most néhány ilyen „Ha…, akkor …!” szófordulatról szeretnék - egy-egy fejlődésmeneti fázisból kiragadva- megosztani néhány szakmai információt.:

Kezdjük talán akkor még a magzati korral:

  • A dohányzás, a kábítószerek, a kávé, alkohol és más vegyi tartalmi cikkeket összefoglaló néven teratogén károsító tényezőknek nevezzük.
  • Ezek valóban magzatkárosító hatásúak és komoly fejlődési rendellenességekhez vezethetnek. Tehát bármennyire is nehéz, de még a kávéról és a fekete teáról is célszerű lemondani, ha áldott állapotban vagyunk. Ezek sokszor nem csak a születésnél kimutatható és észrevehető jelekben mutatkoznak meg, hanem későbbiekben a figyelemkoncentráció, a mozgáskoordináció, a beszédkészségek és még számos alapképesség fejlődését is negatívan befolyásolhatják. Így az a biztos, ha ezeket a szereket elkerüljük ebben az időben. Javaslom mindenkinek a rooibos teák családját, egészségesek és még élénkítő hatásuk is van.

A kisgyermekkor kérdései:

  • Ha már megérkezett a pici akkor kezdődik el az igazi nagy reszketés, mert ilyenkor jönnek a további aggodalomra indító kérdések. „A tiéd már ül, jár,…!"
  • Gondolom a gyakorlott anyukák már nem dőlnek be az ilyen rémisztgetéseknek, de kezdőként nagy mázsás kövek tudnak a szülőkre gördülni.
  • Például, ha nem mászik a kicsi váltott kéz-lábbal, akkor diszlexiás lesz. Ez nem egy törvényszerű kijelentés. A váltott kéz-lábbal történő mozgás azért nagyon fontos, mert ez segíti elő az agyféltekék közötti minél tökéletesebb kapcsolat kialakulásának megalapozását, amely az adott fejlődési fázisban legegyszerűbben a kúszásban jelenhet meg. Viszont, ha egy kicsit később vagy más formában pótoljuk ezeket a mozgásmintákat, akkor a kapcsolat nagyon szépen kialakul az agyban.
  • A beszéd kialakulása 2-3 éves korra tehető. Sokan aggódva jönnek el hozzánk ilyen korú gyermekükkel, mivel még nem beszél. Az esetek 70 % - ában aggodalomra semmi ok, mert ennek problémának nagyon sok befolyásoló tényezője van. Az első és legfontosabb dolog, hogy a gyermek hallása ép legyen. Amennyiben ezzel nincs semmi gond, mi tovább vizsgálhatjuk a következő idegrendszeri fejlődéshez kapcsolódó képességeket.: mozgáskoordináció, egyensúlyrendszer és a finommotorika. A teljesség igénye nélkül, ha ezek a képességek az életkorhoz képest elmaradottak, akkor könnyen lehetnek a megkésett beszédfejlődés hátterében.
  • A másik nagyon fontos tényező a szülői genetikai háttér. Ha szülőknél is hasonló tényezők álltak fenn, akkor a gyermeknél is nagy az előfordulási esély. Érdemes informálódni a nagymamáktól!

Nagyon fontos, hogy hagyjuk megnyilvánulni a gyermeket és, ha valamit már teljesített, azt követelejük is meg tőle. Ne beszéljünk helyette!

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a fejlődésmeneti táblázatok csak egy mankót biztosítanak, de nem lehet egyértelműen érvényesíteni minden gyermeknél. Tehát, ha a mi kicsink a korosztályához viszonyítva egyáltalán nem olyan képet mutat, mint a „NAGYKÖNYVEK”,akkor még ne pánikoljunk be!
Fontosnak tartom, hogy a szülő legyenek önkritikusak, amit maguktól nem követelnek meg, azt a kicsitől se várják el. Ha mondjuk az apuka vagy az anyuka halk szavú ne várjuk el a gyermektől, hogy az óvodai szavalóversenyen induljon! Ha változtatni szeretnénk rajta, először mi próbáljunk meg változni.
Úgy érzem, hogy a Cseperedőben megtaláltam a helyet, ahol az eddig tapasztalataimat ötvözve megvalósíthatom az elképzeléseimet.

Játszóházunkban a következő Csemetefejlesztő programokkal várjuk Önt és gyermekét:

  • Képességfejlesztés:
  • A képességfejlesztés fontos alapja a képességfelmérés, mivel így szakembereinknek lehetősége van objektív képet kapni a gyermekek képességeiről. A képességfelmérés alapján a gyermekhez igazodó, személyre szabott fejlesztési tervet készítünk, amit a foglalkozásokon a gyakorlatban is alkalmazunk.

  • Főbb fejlesztési területeink:
  • Korai fejlesztés
  • Mozgásfejlesztés
  • Óvodai felkészítés
  • Iskolai felkészítés
  • Iskolai tanulási problémák kezelése
  • Személyiség ébresztés

  • Napközi kisiskolásoknak:
  • A legtöbb gyerek próbál az egyre növekvő iskolai elvárásoknak megfelelni, amely sok esetben megfelelési kényszert illetve frusztrációt okozhat.
  • A felnőttek világa, problémái a gyermekre intenzív ingerként hatnak, amelyek megélése, megértése millió kérdést vet fel bennük.
  • Mi támogatjuk a gyermekeket abban, hogy ösztönösen kiválaszthassák azokat a tevékenységeket (mind verbálisan, mind vizuálisan) amin keresztül kifejezésre juthatnak elfojtott érzéseik.
  • Tapasztalataink szerint sok esetben, az iskolai képességekben jelentkező elmaradások nem csak idegrendszeri okokra vezethetők vissza, hanem mentális tényezők is húzódhatnak a háttérben.
  • Napközis foglalkozásunk célja, hogy a gyermekeket segítsük felkészülni az egyre növekvő iskolai elvárásoknak.

  • Családi Napközi
  • Amikor a szülő bölcsödét keres, komoly gondot okoz, hogy melyik intézményt válassza, hiszen ez a választás meghatározó gyermeke későbbi életében. Szakemberek is alátámasztották, hogy az élet alapköveit minél hamarabb rakjuk le, annál stabilabbak lesznek. A környezet, amelyben a gyermek a nap legnagyobb részét tölti, döntő hatással bír az egész későbbi életére.
  • Természetesen a családi napközi középpontjában is a gyermek áll. Pedagógusaink törekszenek arra, hogy a szülőktől való elszakadás zökkenő mentesebb legyen, gondoskodó figyelemmel tekintenek minden hozzájuk kerülő gyermekre.
  • Gyermekmegőrzés
  • Amennyiben a szülőnek váratlan elfoglaltsága akad, vagy csak egy kicsit szeretne kikapcsolódni a Cseperedő Képességfejlesztő Játszóház örömmel, várja gyermekét néhány órás játékra.

  • Ha az eddigiek felkeltették érdeklődésüket, várjuk Önt és gyermekét egy kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre egy kis mézes tea kíséretében.


Amennyibe a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdésed merül fel, bátran fordulj a Cseperedő Játszóház szakembereihez.

A kérdéseket feltevők között január végén egy ingyenes képességfelmérést sorsolunk ki! A kérdéseket a cikk utáni hozzászólásoknál várjuk, természetesen az egyénre szabott válaszokat e-mailben kapjátok meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése