Tengerre magyar ?!

Elinduljunk, vagy sem? Bírni fogja a repülőt? És ha nem? Önző dolog elindulni, csak mert mi kicsit kimozdulnánk?

Ezek a kérdések cikáztak a fejemben. Majd arra az elhatározásra jutottunk, hogy miért is ne? A mai eszemmel nem vállalkoznék egy fél éves gyermekkel erre, de ha Neki nem is maradt meg emlékként semmi ebből, Nekünk „felnőtteknek” nagy kaland volt. Alapos előkészületek kellettek, mire minden olyan dolgot elpakoltunk, amire távollétünk alatt szükségünk lehet. Gyógyszerek, lázmérő, naptej, tápszer, sterilizáló…

A kaland már a reptéren elkezdődött, hisz mikor kezd el éhes lenni kicsiny fiam, ha nem ugye ott? Hiába etettem meg elindulás előtt, azért mégis csak más ott enni ahol még sosem. Vízforraltatás a kávézóban, majd lehűteni a lehető leggyorsabban. A jóllakottságtól persze elálmosodik az ember, de mivel nem éppen a halkság jellemző a hangosbemondóra, így csak a nyűgösség maradt meg mindebből. Egy előnye van viszont ha kisgyermekkel megy az ember, a becsekkolásnál előre engednek, nem kell a kígyózó sort végigállni. Felszállásnál magamhoz kellett szíjazni, amit szintén nem jól tűrt, de talán csak az én kisfiam ennyire érzékeny. Vannak csecsemők, akiknek elég csak az anya megnyugtató közelsége és észre sem vesznek semmit az egészből. Hát, mi nem ilyenek vagyunk. Gondoltam talán ez a sok-sok jel arra utal, mégis felelőtlenség volt ennyi mindennek kitenni szegényt? Persze napirendünk ilyenkor még nem volt, az éjszakákat még nem aludta végig.

Igaz, az élet ugyanúgy ment tovább, hisz el kellett látni szülői teendőinket, csak egy más környezetben, távol a monoton mindennapoktól. Akkor nincs gond, sértődöttség, ha előre megbeszéljük apukával, hogy nem csak ránk, anyukákra hárul majd minden „feladat”, hanem ő is kiveszi részét bennük. Én férfiasan bevallom, sokszor nem esett jól, hogy egyedül ment le apuka a partra, de miért is kellett volna a szoknyám mellett ülnie? Talán még tomboló hormonjaim nem álltak vissza megszokott kerékvágásukba, talán én voltam még jóval érzékenyebb, hiszen ahhoz is idő kellett mire hozzászoktam, hogy apa figyelme, szeretete, már kétfelé oszlik.

Azonban mindent összevetve, amikor ottlétünk alatt nap mint nap megláttam Zsombi arcán azt a gyermeki mosolyt, ahogy meglátta a nagy „pancsit”, minden kételyem elillant.

„A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. „ - Márai Sándor

Flórián Tünde