„Apa azt mondta, majd ő megveszi ezt nekem!”
Ezt a mondatot tegnap a Lidlben csíptem el, pénztárnál ácsorgás közben. Anya, akinek a megjegyzést szánta a kiskorú, érthető módon tajtékzott. Aztán mégis felpakolta a plüssállatot a szalagra. Ekkorra odaért Apa is (az a fajta, akinek az új sportcipője kellemesebb látvány a külső szemlélőnek, mint a feje), és fizetett. A bárány meg elfoglalhatta méltó helyét négyszázadik „puhatestűként” a gyerekszobában.
Nem tetszik nekem ez a versengés. Versengünk a többi anyukával, a kolléganőkkel, a sógornőkkel, a testvérekkel, a gyerekünk nagyszülei meg elégedett mosollyal az arcukon közlik velünk, hogy a gyereknek esze ágában sincs hazamennie, náluk ugyanis sokkal jobban érzi magát, mint otthon.
Apa meg megveszi kicsi lánynak azt a cuki bárányt. Majd megmutatja ő a világnak, hogy a gyereket ő sokkal inkább szereti, mint Anya.
A gyerek nem hülye, csak kicsi, szokták mondani. Hamar észreveszi és kihasználja, ha a két szülő nem ért egyet valamiben. Tudja, mikor-mit-kitől lehet kérni, Anya engedi a mesenézést este 9-kor is, Apa pedig vesz még egy csokit. Ez látszólag jó a gyereknek, mert így minden kívánsága teljesül. Azt viszont már ritkán szeretik a gyerekek, ha Anya „lehülyemarházza” Apát a csoki miatt, vagy Apa háborog az esti nyugalom hiányán.
Mit lehet tenni? Akkor mindig mindenben egyet kell érteni a párunkkal?
Nem, de talán nem árt a fő irányelveket tisztázni. Idealisták azt szokták mondani, hogy ezt a gyerek születése előtti időszakra kell időzíteni, ami szerintem lehetetlen. Én is sokszor mondtam olyasmiket, hogy „az én gyerekem csak egyszer fog hisztizni”, de mostanra csak a színpadra illő utcai jelenetekből is összegyűlt kettő-három az emlékezetemben, a kiskorúból mégsem lett, „jó állapotú, garázsban tartott” egyed.
Visszatérve az irányelvekre- ahogy nő a gyerkőc, egyre több megoldandó helyzettel kell szembesülnie a párnak, és a különös fontosságú kérdésekben nem árt, ha a szülőknek egyre jár az agyuk. Nálunk ilyennek számítanak például: a napirend (és felboríthatóságának mértéke), az étkezésekkel kapcsolatos dolgok (szabad-e játszani a kajával, együtt ülünk-e asztalhoz, stb.), a hisztikezelés, vagy a pénzköltés kérdésköre.
Hogyan érjünk el eredményeket?
Adjunk a véleményére
Mindig abból kell kiindulni, hogy ketten vállaltuk a gyerek(ek)et, tehát egyrészt nem kell minden problémát nekünk, nőknek megoldanunk, másrészt valódi beleszólást kell hagynunk a gyereknevelésbe az apáknak is, különben éppúgy semmibe fogják venni a mi elképzeléseinket, mint mi az övéiket. Ha valamiben engedünk, számíthatunk rá, hogy legközelebb könnyebben nyerünk csatát.
Mondjuk el a miénket
Nem árt észben tartani, hogy az apák- kevés szerencsés kivételtől eltekintve- nem töltik a gyerekkel a napjukat, ezért fogalmuk sincs, hogy mi mikor szoktuk ebédeltetni, altatni a gyereket, tehát, szombaton sem fogja tudni, hogy tizenegyötvenre haza kell érniük a játszótérről, ha nem szólunk erről előre- én magam kezdetben például sokszor belefutottam ilyen jellegű problémákba.
Álljunk ki a férjünk mellett!
Saját „házirendünk” szerint, ha egyikünk ígér valamit a gyereknek, (például, hogy kap egy fagyit), ezt a későbbiekben a másik fél csak vis major esetén vétózhatja meg, de akkor is ajánlatot kell tennie a kiskorúnak az elmaradt haszon kárpótlására. Ugyanez a másik irányban is igaz- a fenti pénztári esetre utalva- ha Anya kimondta, hogy „nem veszünk birkát”, akkor nem veszünk birkát, és kész.
Az akut esetek…
Akut nézeteltérések kezelése nem egyszerű feladat- persze célszerű a „nagy és tisztázó” beszélgetéseket a gyerek alvásidejére tartogatni- de ha mégis különös ingerenciánk támad nekiesni a párunknak, mert mi ott és akkor éppen máshogy nevelnénk a gyerekünket, akkor kifizetődő ezt oly módon tenni, hogy megőrizzük emberi méltóságunkat. Végülis nem árt, ha a gyerek tanul egy kis konstruktív probléma- és nézeteltéréskezelést, arra az esetre, ha kamaszkorában szüksége lenne erre a tudásra…
És végezetül: a gyereknek is lehet igaza
Semmitől nem irtózunk jobban, minthogy a gyerekünk mamlasz lesz, és a későbbiekben nem tud majd érvényesülni a világban. Éppen ezért nem árt, ha a gyerek véleményét is meghallgatjuk, és az sem nagy kudarc, ha ennek hatására módosítjuk az elképzelésünket mi, szülők. Az, hogy mi kitartunk egymás mellett a férjünkkel, nem azt jelenti, hogy a gyerekünk ellen dolgozunk, hanem ésszerű határokat betartva vele együtt. Nem mintha ez divat lenne ebben az individualista társadalomban, de legalább megvéd az oly trendi civilizációs betegségek egy részétől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése