Fog egyszer enni is ez a gyerek? - a hozzátáplálás göröngyös útja

Úgy terveztem, hogy addig szoptatom majd kisfiamat, ameddig ő igényli (természetesen azért nem 20 éves koráig ). Szerencsére nagyon ügyesen beletanult a szopizásba, a mai napig (most 16 hónapos) 3-szor szopizik egy nap, igaz az ebéd utáni inkább csak cumizás az elalváshoz. Szeretem szoptatni, ez csak a mi időnk, ilyenkor én is pihenek, (mondhatni relaxálok) és nem mellesleg át tudom ölelni anélkül, hogy elszaladna.

Mikor fél éves lett, kicsit szomorúan konstatáltam, hogy hamarosan vége lesz a napi többszöri szopizásnak. Igaz, vártam is az újdonságot, hogy hogyan fogadja majd a szilárd ételt, vártam a közös étkezéseket. Hiába.

Egyáltalán nem mutatott érdeklődést az evés iránt. Próbáltam szopi előtt és szopi után is, de nem az éhségen múlt. Egyszerűen nem volt hajlandó kinyitni a száját. Ha valamilyen trükkel rávettem, hogy nyissa ki és elég ügyes és gyors voltam, hogy az étel a szájában landoljon, akkor nem volt ellenvetése, megette, de nem nyitotta újra a száját. Arra jutottam, hogy nem az ízzel van a baja. De tipródtam, hogy mit ronthattam el. Túl gyors volt a tempó? Vagy éppen ellenkezőleg, erőszakosabbnak kellett volna lennem, és „éheztetni”, ahogyan sokan tanácsolták? Mert persze mindenki a másik gyereke bajára tudja az ellenszert. De nem akartam, hogy negatív élményt társítson az evéshez.

Egyesek szerint ízesebb ételre vágyott, és szerintük a levesben főtt zöldségeket szívesebben enné. Persze azt sem ette. A védőnőt nem egyszer hívtam el hozzánk, hogy nézze meg, rosszul csinálok-e valamit. Nyugtatott, hogy minden gyerek megtanul kanállal enni. Végül arra jutottunk, hogy hagyjunk időt, nem vagyunk elkésve, semmit nem csinálok rosszul, Ambrus ilyen. Nem érdekli az evés. Mert más gyerekek ilyenkor már érdeklődve figyelik mit esznek a szülei, szinte kinézik a szájukból, de mi ehettünk bármit, bármilyen jóízűen előtte, fel se tűnt neki. Ha cseppnyi érdeklődést mutatott is iránta, nem fogadta el. Pedig amint biztosan ülni tudott, magunk mellé ültettük az asztalhoz. Sőt, több ismerős hasonló korú gyerekkel kipróbáltuk, hogy ha a másik eszik, ő eszik-e? Annyira érdekelte csak, hogy megnézze mi az és engem megetessen vele, de ő nem kérte.

3 hét múlva kibújt az első fogacska, rá majd' 2 hónapra a második és láss csodát, Ambrus mindenféle trükk nélkül kinyitotta a száját a kanálnak. Mindent megevett, almát, répát, céklát, krumplit, gesztenyét, sütőtököt, meggyet, húst, bármit, amit készítettem neki. Néha csak pár kanálkával evett, 50 g –nál többet szinte sosem, de evett mindenféle erőszak nélkül. Sajnos nem tartott sokáig. Jött az újabb küzdelem minden egyes falatért. Egy kanálnak már örültem, ha önszántából nyitotta ki a száját. A tejfehérje-allergiája miatt nem is volt mindegy mit adok neki. Nem ehetett joghurtot, túrót, bár nem hiszem, hogy megette volna. Voltak dolgok amiket evett: buláta, köles golyó, kenyérhéj, néhány sütemény, de gyümölcsöt, főzeléket szinte semmit, csak szopi. Sok mindent megpróbáltunk. Hagytunk szünetet, megpróbáltuk játék közben a szájába tenni a falatot, de semmi nem vált be. Mindig mindennel megkínáltuk, amit ettünk és ő is megehette. Sőt, csak olyat főztem, amit megehet. Az az egy tény nyugtatott, hogy jól fejlődik, hízik ahogy kell, jókedélyű, makkegészséges, ezért biztosan nem szenved hiányt semmiben, az anyatej még mindig megfelelő táplálék számára. Egy idő után bele is fáradtam a próbálkozásokba, nem volt sikerélményem. Legszívesebben nem is próbálkoztam volna, de mindig az volt bennem, hogy mi van, ha pont most enne????

13 hónaposan kibújt a 8. foga, és láss csodát: Ambrus evett, mint a kisangyal. Fél üvegnél továbbra sem evett többet, de naponta négyszer evett „szilárdat” kanállal, és egyedül AKART enni. Élvezte az evést. Azóta is így van, bár néha „nem ér rá” enni, de eszik. Igaz, még korántsem könyvelhetünk el teljes sikert, mert kizárólag a gyümölcsös húsos bébiételt hajlandó megenni főétkezésre, semmilyen főzeléket, spagettit, vadas marhát stb. nem hajlandó. De már nem is erőltetem. Mert tudom, hogy ahol most tartunk az óriási fejlődés a fél évvel ezelőtti állapothoz képest! Tízóraira megeszi a feldarabolt gyümölcsöt (nem mindet, mert a narancsnak csak kinyomja a levét, de banánt, almát szívesen eszik), túró-rudit, tejszeletet (mert időközben az allergiát is sikerült kinőnie), ebédre eszi a gyümölcsös húst. Néha megeszi a zöldséget a levesből (borsót, répát), néha eszik egy-két kanál levest, de nagyon változó. Uzsonnára kekszet, gyümölcsöt, vacsorára pedig általában joghurtot, kiflit. A kiflit főleg frissen, vagy teljesen szárazon. Attól még messze vagyunk, hogy margarinos vagy vajkrémes kiflit/kenyeret egyen, de örülünk annak, hogy van amit eszik. Szilveszterkor virslit adtam neki és megette, előtte pár héttel csak az ujját fúrta bele.

Végig azt gyanítottam, hogy a fogai állnak a háttérben, de biztos nem voltam benne. Azért gyanítottam, mert ha jobban aludt (csak 3-5-ször kelt fel éjjel), akkor jobban is evett, mert voltak azért rövid időszakok, amikor pár napig evett, volt mikor megette a paradicsomos főzelékeket, de most azt sem. Darabosat kanállal egyáltalán nem eszik. Öklendezik tőle de annyira, hogy volt hogy hányt, és onnantól kezdve felfüggeszti az evést.

Biztosan nem egyedi a problémánk. Saját tapasztalatból annyit tudok mondani, hogy figyelni kell gyermekünk jelzését. Ő tudja mi a jó neki. Én egy ideje nem stresszelek már azon, hogy már a mi ételünket kellene egye. Majd eszi, ha enni akarja. Nagy eredmény, hogy már csak naponta egyszer eszi a főzeléket, és egyre több mindent kipróbál. Lassú és apró lépések ezek, de haladunk. És mióta egy pszichológus tanácsára tudatosan odafigyelek (ma már nem kell, csak az elején kellett), hogy ne stresszeljek az evésen, azóta sokkal könnyebb. Elfogadtam a helyzetet. Más választásom nem is nagyon van. Ma már én is úgy látom, hogy semmit nem rontottam el. De kellett, hogy valaki felnyissa a szememet, hogy figyeljem, hogy Ambrus mit „mond” és semmit ne erőltessek.

Zakariás-Pipis Edit