- a szülésre való lelki és fizikai készülésről
A mai modern társadalmak felépítése teljesen eltér a korábban megszokott struktúrától, így a család funkciója, és a nő szerepe is átértelmeződött.
A régen természetesnek tartott testi-lelki folyamatok (születés, öregedés, halál), és a rájuk való felkészülés terepe a nagycsalád helyett többnyire valamiféle intézmény lett: szülőotthon, kórház, idősek otthona. A jólét és az individualizáció térnyerése folytán egyre ritkább, hogy generációk együttélésével mintát kapjon egy lány, legyen szó párválasztásról, házaséletről, esetleg szülésről, gyermeknevelésről, netán a megöregedésről, az elmúlásról.
Ha szülésre való felkészülésről beszélünk, általában intézményi keretek között, előadások, programok formájában képzeljük el azt.
Kórházi szülésfelkészítő tanfolyam, védőnők által szervezett előadás-sorozat, kismamatorna, aquanatal, jóga, hastánc, anya-magzat kapcsolatanalízis – megannyi módszer és lehetőség arra, hogy képet kapjunk a megfoghatatlanról, a ránk váró (és a bennünk élő) ISMERETLENről. Ma már elmondhatjuk, hogy az információ szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll, és mindenki találhat a világnézetének, habitusának megfelelő felkészítő programot.
Ami engem illet, az első gyermekemet várva a kerületi fővédőnő által tartott felkészítőre mentem el a férjemmel, emellett Kismama-előfizető lettem. Ez utóbbi bizonyult hasznosabbnak, de a háborítatlan szüléshez, valamint a boldog babázáshoz nem segített hozzá, „csupán” felvilágosított arról, lehetett volna másként is minden (persze ez sem kis eredmény). Ma már tudom, mi hiányzott, és erről azóta egyre inkább azt gondolom, egyik felkészítő módszer se fogja megadni önmagában, mert ez egy tanulási folyamat eredménye kell, hogy legyen: magabiztosság, hit önmagamban, és abban, hogy ösztönösen érzem, mi a jó nekünk. Mióta kismamákkal dolgozom, többnyire azt látom, a legfontosabb cél elérni, hogy kompetensnek érezzék magukat anyai szerepükben, de az ehhez vezető utat nem járhatom be senki helyett. Segíthet ebben az egyéni konzultáció, sok információt gyűjthet a kismama az interneten, vagy különböző előadásokon, de tapasztalni, küzdeni, adott esetben pofonokat kapni, és azok után felállni mindenkinek magának kell. Ebben viszont sokat segíthet egy érzékeny, támogató női kéz.
Amikor második babám megfogant, már évekkel a dúlaképzés után voltam, és bár nem igazán gyakoroltam ezt a hivatást, mert a munkámmal lehetetlen lett volna összeegyeztetni, tudtam, mit szeretnék másképp csinálni, akár a várandósság, akár a szülés, vagy a gyermekágy ideje alatt. Általánosságban is elmondható talán, hogy az anyák a második, vagy harmadik szülésükre tudatosabban készülnek: egyrészt idejük sincs annyira, másrészt már nagyjából tudják, mire hogy reagál a testük, és mi az, amit esetleg szeretnének elkerülni. Kevésbé vesznek el a tanfolyamok útvesztőjében, és határozottabban választják meg segítőiket is.
És csak hogy ellentmondjak saját magamnak (bizonyítva ezzel, olykor mennyire rácáfol az egyéni tapasztalat az elméletre): még alig kezdtünk el kistestvérről álmodozni, kijelentettem, hogy kismamajógára fogok járni. Nagyon vágytam rá! Ahogy a rosszulléteim elmúltak, és a munkahelyem is kicsivel engedékenyebbé vált az időbeosztásomat illetően, külön nadrágot, pólót, táskát (!) vásároltam a kismamajógához, és bejelentkeztem egy régi kedves dúlatársam csoportjába. Csodálatos órákat tartott, de nekem valahogy nem esett jól ez a mozgásforma, egyszerűen nem illik hozzám. Előfordult, hogy megfájdult a fejem, hol unatkoztam, hol sajnáltam, hogy nem maradhatok fekve a padlón egész nap – nincs ezen mit szépíteni, kínlódtam. Nem is jártam egy hónapnál tovább. Ma már nem igazán értem, miért idealizáltam túl a kismamajógát, hiszen mindig az intenzívebb sportok vonzottak: futás, teljesítménytúrák, aerobic. Ezzel csak annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy érdemes a habitusunknak megfelelő csoportot, tanfolyamot választani, hiszen a felkészülés mellett a jó testi-lelki közérzet is nagyon fontos.
Hajduczky Judit, dúla
Mivel megható szép szüléstörténeteket olvastam, én is erre készültem. A csodára, ami ugyan fáj, de hihetetlen élmény. Begyakoroltam a légzéstechnikákat, megtanultam relaxálni (ennek hasznát is vettem). Eldöntöttem évekkel előtte, hogy gyors és könnyű szülésem lesz, mint édesanyámnak velünk. Elhatároztam azt is, hogy EDA nélkül szülök, mert tisztában vagyok a fájdalomtűrő képességemmel. Egyik sem jött be. 31 óra fájások és EDA után Ambrus császárral született. Óriási csalódás volt, mert császárra egyáltalán nem készültem, nem volt rá okom.
VálaszTörlésÉn elég korán összepakoltam, mert a 29. héten egy ujjnyira már nyitva volt a méhszáj, és félő volt, hogy előbb jön a baba a kiírt időpontnál. De telt az idő, és Alexa nem akart jönni, pedig már nagyon csalogattuk (talán csak a bábakoktélt nem próbáltuk). Azt vártam, hogy éjjel szokás szerint ki kell majd mennem a mellékhelységbe, és elmegy a magzatvíz, vagy esetleg arra ébredek, hogy jönnek a fájások. De persze nem így történt: a kiírt napon a CTG vizsgálat után az orvosom kedvesen megkért, hogy fáradjak át a vajúdóba, mert szerinte fájásaim vannak, és 4 óra múlva megszületett a kislányom. Készülni nem készültem, talán csak egyszer néztem meg egy DVD-t a légző gyakorlatokról, de szülés közben – bár eszembe jutott, hogy is kellene – nem tudtam igazán alkalmazni a látottakat.(Bernadett)
VálaszTörlésAz első szülésre nem készültem. Utólag azt mondom szerencsére. Nem olvasgattam szülés(rém)történeteket, bár sok mindenkit meghallgattam, aki saját tapasztalatairól mesélt. Igazából jó volt ez így. Reméltem, hogy a természet teszi majd a dolgát és így is volt: 4 órán belül – nem lassan, nem gyorsan – komplikációmentesen született meg a kisfiam. A másik két szülésem már úgymond rutin volt. Az elsőből okulva ezeknél azonban már külön szóltam, hogy a végén a méhlepényt ne sürgessük, így még ettől (az elsőnél) kellemetlen élménytől is megmenekültem. (Lilla)
VálaszTörlésAz első babám előtt igazából nem foglalkoztam a szüléssel.
VálaszTörlésbár érdekes módon álmodtam vele, csak pont a szülés része hiányzott, valószínűleg az élmény hiánya miatt. Meg tudtam, hogy fájni fog, de nem ismertem magát a fájdalmat. Néha rám tört a félsz, de gondolom, ez mindenkinél így van. Aztán megtaláltam a megfelelő hasonlatot is: egyszer síelni voltunk, és én félig lementem már a pályán, ami iszonyú jeges volt, és akkor azt mondtam, hogy na, elég volt, megyek vissza. És felnéztem, és rájöttem, hogy visszaút nincs, csak előre. Na ilyen a szülés is, ha ott a baba a pocakodban, nem lehet visszafelé nézni, végig kell csinálni. Olvastam sok mindent, eljártam szülésfelkészítőre, aztán egy újságcikk alapján jöttem rá a számomra helyes útra. Valami olyasmit írtak, hogy nem szabad semmit eltervezni, hagyni kell, hogy a tested vezessen, meg kell élni a fájdalmat, arra koncentrálni, aztán a szünetekben pihenni.
A másodiknál már tudtam, hogy nagyon fájni fog, de magára a fájdalomra nem emlékeztem, hogy milyen volt. Azért mondtam a férjemnek a vége felé, hogy biztos, hogy normális vagyok, hogy még egyszer akarom ezt? Tervezni itt sem terveztem, de úgy gondoltam, vagy inkább úgy akartam, hogy minden ugyanolyan legyen, mint először.
Azért azt hiszem, arra szükségem lett volna, hogy többet beszéljek valakivel a szülésről, de nem előtte, inkább utána. A férjem nem igazán az a lelkizős típus, és hiába volt bent mind a két szülésnél, utána tulajdonképpen csak tényszerű beszámolót tudott tartani, és valahogy én inkább a „magasztos” részét szerettem volna még egyszer átélni. Aztán mindkettőnél megunta, hogy újra meg újra kérdezgetem. (Kriszta)
Az első szülésemre "aggyal" készültem, hogy meg tudom szülni a lányomat.
VálaszTörléshogy meg tudom szülni a lányomat,hiszen oly sokan megtették már előttem:) ) Éppen ezért volt nehéz megemésztenem azt,hogy ez mégsem sikerült. Borcsa születésére már lélekben készültem,meg akartam szülni, át akartam érezni a szépségét, fájdalmát.
Nem terveztem el, inkább csak elképzeltem, hogyan fog történni és úgy is történt... nagyon bíztam a homeopátiás bogyókban, és azt is megbocsátottam előre magamnak, hogy ha ez a szülésem is császármetszés lenne. (Szilvi)
Nem igazán készültem a szülésre. mert a fiam korábban született, mint a kiírt időpont, így nem gondoltam még rá. El voltam foglalva a babakelengye beszerzésével, orvoshoz járással, a gyás igényléséhez szükséges papírok beszerzésével. Viszont mikor elfolyt a magzatvizem nagyon kétségbe estem, sírva hívtam az egyik általam ismert szülésznőt, ő megnyugtatott, majd miután beértünk a kórházba és felvettek a szülőszobára teljes nyugalom szállt meg és onnantól kezdve nagyon jól éreztem magam és a szülés is egy örök-gyönyörű élmény maradt bennem. (Brigitta)
VálaszTörlésÉn az első gyerkőcnél csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy egyáltalán megszülhessem természetes módon, mivel a szülés előtt 4 hónappal a dokim kb 20%-ot adott arra, hogy meg tudom/fogom szülni, mert túl nagy hozzám képest. Nem zárkózott el attól, hogy megpróbáljam. Végül kalandos úton, de sikerült a fiamat megszülnöm, alatta nem készültem sehogy, nem szedtem homeopátiás szereket, nem kenegettem magam olajjal, talán csak az agyamnak mondogattam, hogy meg fogom szülni, meg fogom szülni, nem készültem gátvédelemre, nem gondoltam arra, hogy elutasítom a burokrepesztést oxitocint. Egyszerűen csak szülni szerettem volna. Lányomnál, már azért jobban készültem, homeopátiás szereket szedtem, kenegettem magam olajjal, gátvédelemre készültem stb, oxitocint és burokrepesztést nem szerettem volna, végül mégis lett...
VálaszTörlésPróbáltam belegondolni, hogy mi hogy lesz, végül mindig arra jutottam, hogy lesz, ahogy lesz, úgysem lehet előre eltervezni, jön magától.
A felkészülésben egyedül az internetre támaszkodtam és már szült anyukák segítségét kértem, illetve 100%-ban magam mellett tudhattam a férjem, tehát ha azt mondom neki, hogy fejen állva akarok szülni akkor az úgylett volna. Jó lett volna egy olyan komplett tanfolyam, ahol segítenek, homeopátiával, légzéstechnikával kapcsolatban, amit mondjuk a kórház szervez és nem külön tanfolyam keretében lehet rá menni. (Steffi)
Az első szülés előtt elvégeztem egy intim torna tanfolyamot + málnalevél teát ittam, hogy jobban táguljak. A 2. szülés előtt is ittam a teát, de már szedtem Caulophylum CH5-öt szintén a könnyebb tágulásra. A 3.-nál szintén ezeket, de már szedtem Pulsatilla CH 30-at meg még valamit, ami jó a vénákra, meg rugalmassá teszi az érfalakat stb. és tényleg meg is jegyezte a szülésznő, hogy egyáltalán nem véreztem a szülés alatt. A 3.-nál még mandulaolajjal is kentem a gátamat. Gátvédelemmel szültem és nem is volt sérülés. Úgyhogy nekem ez volt a készülés.
VálaszTörlésÖrömteli várakozás volt bennem. Nem törtem a fejem semmin. Tudtam, hogy majd jön és csodálatos lesz. Már alig vártam, hogy meglássuk a lányunk/lányaink!!! :-) Felkészülni magamtól készültem fel. Az interneten kerestem rá dolgokra (ld. homeos bogyók). (Veronika)
A 36. héttől szedtem a homeós bogyókat és ittam a málnalevél teát.
VálaszTörlésElmentem a MÁV kórház által szervezett felkészítőkre (Szülők Iskolája). Kismama tornára jártam a 6. hónaptól a kórházba. Nagyon hasznos volt, mert nemcsak átmozgattuk azokat az izmokat, amik a várandósság alatt elgémberedtek, hanem rengetek tanácsot, tippet is kaptam. Megtanultam, hogyan kell majd lélegezni,nyomni, ellazítani a gátat. Amit ezúton kis köszönök a két szuper gyógytornásznak, Áginak és Katinak. Na és persze a társaság is klassz volt. Azóta jó néhányan szintén együtt járunk baba-mama tornára.
Talán a tornának és a sok fórumozásnak is köszönhetően én nagyon magabiztosan mentem szülni (két héttel a kiírt időpont előtt, szivárgó magzatvízzel). Bíztam az orvosomban, Szabiban, a páromban, hogy majd ő segít, ha netán kétségbeesnék és persze magamban is. Nem terveztem semmit, elképzelni sem tudtam, hogy milyen lesz, hiába olvastam ezerféle szüléstörténetet. Arra készültem, ami a nagy könyvben meg van írva: első baba 10-12 óra vajúdás. Ehelyett 9-kor már a szülőszobán voltunk, 15.10-kor megszületett a kisfiam! Időm se volt kétségbeesni. ;-)
Nem érzem, hogy bármire szükségem lett volna még. Hogy őszinte legyek a gyermekágyas időszak első része sokkal inkább megviselt, mint maga a szülés. (Bettina)