2010. február 5., péntek

Bölcsi vagy nem bölcsi?

Ez itt a kérdés…

Nem véletlenül mondják:
- Gyereknek gyerek a társa.

Van, akinek azért kell beadnia gyermekét, mert vissza kell mennie, dolgozni. Én viszont azon szerencsések közé tartozom, aki csupán a gyermek „érdekeit” figyelve szánnám rá maga, eme elhatározásra. De hogy ez mennyire jó döntés vagy sem?
Kérdezgettem gyermekorvosokat, akik a még meg nem érett immunrendszer miatt csak az óvodáskort preferálják. Számos pszichológiai kísérletet és vizsgálatot olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy azok az anyukák, akik nagy felelősséggel „szolgálják” gyermekeik csecsemőkori igényeit, valószínűleg jól látják el anyai feladataikat bölcsődés, ill. óvodás korúvá cseperedett gyermeküket is: bátorítják önállósági törekvéseiket és próbálkozásaikat az új helyzetekben, mindig készek a segítségre, ha szükségük van rá.
Talán csak én foglalkozom ezzel a kérdéssel túl sokat, de valóban érdekelne, ők hogyan élik ezt meg. Hiszen mi is túléltük anno.
Zsomborom most 2,5 éves és észreveszem, én már nem vagyok Neki „elég”. A bölcsiben számos olyan dolgot tanulna, amit valószínűleg itthon jóval tovább tartana elsajátítania. Legyen szó a bilire szoktatásról, a rendszerességről, a szocializálódásról… 
Egyszer el kell szakadni, de ha ez túl korán van? Gondolom gyermeke is válogatja. Fanni lányomat szerintem nehezebb lesz, ő sokkal ragaszkodóbb, anyásabb. Zsombi viszont talpraesettebb, könnyen barátkozó, szeret társaságban lenni, a gyerekeket meg kimondottan imádja.
Nyílt nap alkalmával szinte pillanatok alatt feloldódott. A falon egy nemrégiben olvasott könyv címe díszelgett, ami az én szívemhez is közel áll: 
„Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje”(Adele Faber és Elaine Mazlish)
Megnyugtatott az a tudat, hogyha a könyv szerint „nevelik”, foglalkoznak az én egy szem kisfiammal, akkor valóban nem csinálok semmi rosszat.
Ez mind szép és jó, viszont hogy nehogy egyszerű dolgunk legyen Nekünk szülőknek, megkaptam az első hideg zuhanyt, miszerint fölvették ugyan a gyermekemet, azonban munkáltatói hiányában nem szeretnének szeptemberben látni… Próbálkozzunk jövőre! Az ovival szintén ez a helyzet, hiszen csak iskolaérettség előtt 1 évvel kötelesek bevenni.
Úgy gondolom, ez nem velem kiszúrás.
Mivel emberek között, emberekkel foglalkozom, sokszor hallottam azt a megjegyzést, miért kell egy anyukának évekig otthon dekkolnia!? Aranyos kérdés... Bezzeg más országokban! Máshol 3 hónapig marad otthon az anyuka és megy vissza dolgozni. De azt elfelejtik, hogy ott biztosított a gyermek elhelyezése, van hova visszamenni, és van miért visszamenni. Sokunknak nem a munka „büdös”, más okok vezérelnek.
Ilyen keserű szájízzel kerestem fel egy családi napközit, csak hogy gyerekek között legyen. Szimpatikus vezetővel, szimpatikus fogadtatással találkoztam:
  • egészséges, biztonságos környezet, családias hangulat, 5-7 fős csoportok
  • életkornak megfelelő napirend kialakítása (evés, alvás, mozgás, játék, levegőztetés, foglalkoztatás… stb.)
  • napi négyszeri egészséges étkezés
  • életkornak megfelelő foglalkoztatás, játékok megfelelő szakemberekkel.
Lehet egész-, vagy fél napos, de alkalmankénti program is. Tehát vagy ez, vagy marad a jól megszokott otthoni környezet, ahol kevésbé tud úgy szocializálódni a gyermek, mint egy hasonló korú közösségben.
2 gyermekes anyuka révén, másik gyermekemet is beirattam bölcsibe, ahol korántsem biztos a bejutás, viszont ha egyiket nem veszik fel, akkor még egy évre marad az itthoni édes hármas felállás.
Flórián Tünde

1 megjegyzés:

  1. Mi akkor döntöttük el, hogy Balázs bölcsibe megy, mikor 2008. őszén megemelték a hitelünket, a duplájára. Amint ez kiderült én mentem másnap beiratkozni, ez 2008. szeptemberében volt. Ott akkor már szinte 100%-ig biztosra mondták, hogy felveszik, de majd áprilisban kiderül.

    Na ez volt az a mondat, amikor kisebbfajta pánikrohamot kaptam, hogy normális vagyok én, beírattam bölcsibe a gyereket és nem maradok vele itthon 3 évig?!?

    Voltak olyan napok, mikor kezdtem belenyugodni, hogy ez van Balázs megy bölcsibe, én dolgozni, de voltak olyanok, hogy azon gondolkoztam, visszamondom az egészet. Ez addig tartott, míg kiderült áprilisban, hogy szeptember 1-én kezdjük a bölcsit és felhívtak, hogy várnak minket a gyereknapon! Lementünk, Balázs nagyon jól érezte magát, jól elvolt a többi gyerekkel és ott kiderült, hogy a bölcsibe van egy játszóház! Oda járunk háromszor egy héten, ahonnan a gyereket alig bírom hazahozni, ilyenkor mindig arra gondolok, milyen jó lesz neki a bölcsibe

    Mert igenis kell neki a társaság és kell, hogy megtanulja, mi az „igazi” rendszeresség, ahogy mindenki szokta mondani- és ez a bölcsis szülőin is elhangzott- kell a gyereknek szocializálódni.

    Mindezek ellenére lelkiismeretfurdalásom van, és félek, hogy milyen is lesz az „új életünk”.

    Szabó Andrea

    VálaszTörlés