2010. február 4., csütörtök

Tervezhető-e a szülés?

Nováky Rita szülésznő véleménye a szülési tervről
Gyakran találkozom olyan kismamákkal, akik szülési tervvel érkeznek. Benne foglaltatnak a kismama igényei, elvárásai. Magával szemben, a szülésével szemben, az orvosával szemben, a szülésznőjével szemben. Egyszóval az egész folyamatot az ellenőrzése alatt szeretné tudni. Szigorú terv szerint.
 
Meg kell mondjam, nemigen szeretem a szülési tervet. Értem én, hogy a benne szereplő elvárásokat meg kell fogalmazza: nem szeretnék beöntést, nem szeretnék borotválást. Nem szeretnék oxytocinos infúziót, fájáserősítést, kézzel méhszájtágítást…és sorolhatnám, egészen a szoptatásig és a kórházi tartózkodás minden mozzanatáig.
 
Értem én, hogy jó volna háborítatlanul szülni, úgy ahogyan én szeretném. De valami miatt hiányérzetem támad ilyenkor. A papírra vetéssel elmúlik a spontaneitása, a megengedő attitűdje saját maga iránt. Úgy érzem, nem fogadja el a folyamatot sem, amiről nem tudja még, hogy milyen lesz, még azt sem tudja, hogy hogyan fogja viselni az összehúzódásokat, de az elvárásait papírra veti.
Ilyenkor a bizalmatlanságot érzem a saját teste és a saját folyamati irányában is. Természetesen benne érezni a kiszolgáltatottságot, az egyedüllétet is, azt, hogy ez az én szülésem, senki ne szóljon bele, mert ezt majd én irányítom, én megterveztem.
 
Egy kismamám elém tette a szülési tervét, olvassam el, szóljak hozzá, beszéljük át. Átolvastam. Mindent megtaláltam benne, ami szokott: beöntés, borotválás elutasítása, szeretne a vajúdás alatt járkálni, esetleg tusolni. Szeretné a labdán várni a tágulási szakot. Ne nyomassunk, gátvédelemben szeretne szülni.
Ezek elvárható igények voltak, megbeszéltünk mindent ezzel kapcsolatban, mi az, amit mi ezekből biztosan tudunk a számára biztosítani, mi az, amit máris húzzon ki közüle, mert elérhetetlen vágy. Ilyen volt például a gátvédelmes szülés, mert olyan orvost választott, akinek egy először szülőnél eszébe sem jut, hogy a gátmetszést kihagyja. Ezt is elmondtam a kismamának. Csalódott volt, mert az orvosával az előző időszakban nagyon jól kijöttek, úgy nézett ki, hogy jól tudtak kommunikálni, mégis ezekre a kérdésekre ezidáig kitérő választ kapott, vagy egyáltalán nem került szóba. Szinte én világosítottam fel az orvos „szülésvezetési” szokásairól.
Aztán, amikor a szülése elkövetkezett, akkor, miután tudtam, hogy elvárása a vajúdás közbeni járkálás, tusolás, megpróbáltam ennek az igényének megfelelni. A kismama azonban felkucorodott a szülőágyra, a bal oldalára fordult és minden összehúzódást így vészelt át. Felkelteni, kikísérni tusolni szinte nem lehetett. Meg sem moccant a kitolási időszakig. A kitolás a kórháznak és a szülést kísérő orvosnak megfelelően – háton fekve, felhúzott lábakkal történt. A kismama teljesen leállt a szülés átélésével. Megijedt attól, hogy most közeledik a kitolás, közeledik a baba. Nehezen ment a kibújás.
 
Ha átgondolom a szülési tervét, szinte semmi sem úgy ment, ahogy a tervében le volt írva – kőbe volt vésve. Talán a beöntés elhagyását tekinthetném annak, bár a szülése egy bő tisztulással kezdődött, így amúgy sem lett volna rá szükség.
 
Ha a szülés után ő is átgondolja, esetleg maradnak benne kétségek, hogy miért nem sikerül a szülési tervet betartani vagy legalábbis követni? Hát azért nem, mert az élet másként hozta. Másképp élte meg az összehúzódásokat, letaglózta a sodra, a szülés lendülete, az összehúzódások mindent elsöprő ereje.
 
Engedni kell magunkat átadni a szülésnek. Mindenével együtt. A lendületével, a fájdalmával, a hullámzásával. El kell fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Esetleg hangosan nyüszítünk, esetleg némán álldogálunk a párunkba csimpaszkodva, esetleg az ágyon átvészelünk. Megannyi megoldás, megannyi lehetőség a szülésbe belefeledkezni.
Nem a leírtak szerint, szabadon.
 
Nováky Rita, szülésznő

1 megjegyzés:

  1. Számomra az a nem elfogadható, hogy ha vajúdás alatt állni, guggolni, lépegetni van kedvem, miért teszik a megjegyzéseket, miért kellene inkább feküdnöm közben?
    Nem tétlen szemlélője, aktív részese szeretnék lenni a folyamatnak.
    Én kétszer szültem, mindkétszer 24 óra alatt, mindkétszer 3-1,5 perces fájásokkal 21-22 órán keresztül, miközben 2 cm-t tágultam összesen. És közben mászkáltam, mert nekem így volt jó. Amikor beindult, 3, illetve 5cm-nél, 50 perc alatt meglett a baba, és ekkor jó volt guggolgatni amíg nem tűnt el a méhszáj. Aztán szó nélkül felfeküdtem és kibújt a baba. Másodszor hátsó koponyával és 3700 g-mal.
    Senkit nem zavartam, a testem irányította a folyamatot végig, mégsem értem, miért erősködtek, hogy feküdjek, "aludjak", miért nem hagytak békén, mikor minden szépen ment. Nem jó, ha abban a helyzetben, kiszolgáltatva,
    az egyetlen kapaszkodó a saját testem szava, és akkor mégis Ők akarnak lenni az okosok, és vitatkozni kell.

    VálaszTörlés